41.FEJEZET

Mielőtt Stella távozott volna a korházból hátrahagyott nekem egy lakáskulcsot, így nem kellett semmi különösebb erőfeszítést tennem, azért, hogy bejussak. Nagy meglepetésemre barátnőm nem tartózkodott otthon, csupán a sürgő-forgó Daviddal találtam szemben magam.
- Oh, Gaby! Máris?- fordult felém meglepetten, majd kép puszival köszöntöttük egymást.- Hogy te milyen jól nézel ki!- vágta rá azonnal.
- David, hogy te milyen jól hazdusz!- nevettem el magam látva tagadó arckifejezését.- Stella?
- Elugrott vásárolni ezt-azt, tudod nagyon készül, hogy mindennel a kedvedben járjon.
- Aranyosak vagytok... de igazán semmi szükség rá. Csak egy kis nyugit akarok végre, befejezni már az egyetemet, és utána meg... fogalmam sincs.- legyintettem.- Tényleg, Stella nagyon dühös, hogy hanyagoltam kicsit a buli szervezését?
- Szerintem annyira aggódik érted, hogy még arról is megfeledkezett, hogy mi az a buli. De tényleg, nagyon nehezen viselte, hogy ilyen sokáig nem beszéltetek normálisan. Mármint úgy, ahogyan szoktatok.Gondolom érted mire gondolok.- közben töltött nekem narancslevet.- Most már azért jobban vagy?
- Azt hiszem, igen... De annyira fura minden. Tudod, már teljesen hozzászoktam, hogy Bojannal voltam. Barcelona már egyet jelentett nekem vele.
- Akkor végleg vége?
- Az én részemről véglegesen és visszafordíthatatlanul.
- Annyira kár... Kis hüje... Szerintem most szúrt el mindent. És mára már tökéletesen tudja ő is, de teljesen érthető, hogy már nem vagy vevő a dologra. Sőt... még ahhoz képest mondhatni békében váltatok el.
- Nézd, én sem voltam egy szent, de akkor is, próbáltam nem átlépni a korlátokat. Ő ezzel szemben magasról tett rá az egészre.
- És mi a helyzet Gerarddal?- tapintott a lényegre.
- Hjaj, David... bárcsak tudnám.
- Mindenesetre ő teljesen oda van érted...- mosolygott hamiskásan.- Szóval szerintem érdemes lenne elgondolkodnod rajta.- kacsintott.
- Öööh... rendben.- vágtam rá bizonytalanul, aztán hál' istennek betoppant a barátnőm, még mielőtt kínosabb mederbe terelődött volna a téma.
David odasietett hozzá, elvette a csomagokat, majd megcsókolta szerelmét. Csodálatosak voltak együtt!
- Az én drágáim mind egy helyen, kell ennél több?- puszilt meg engem is.- Igazán szólhattál volna, hogy érted menjek.
- Hát egy taxit igazán nem volt nagy erőfeszítés hívni. De tényleg...- félve ejtettem ki ezeket a szavakat- mi van a kocsimmal?
- Az a helyzet, hogy...- pillantottak aggódóan egymásra-... nincs túl jó állapotban. Mondhatni használhatatlan. De a szerelő azt ígérte mindent megtesz, hogy rendbe hozza.- eggyüttérző hangja egy picit sem nyugtatott meg. Sajnáltam azt az autót, mert egyszerűen imádtam, de a sors elvette tőlem. Legalábbis egy időre biztosan.
- Értem...- szegeztem a tekintetemet a padlóra.- Azt hiszem felmegyek kicsit és lepihenek.
- Rendben, a beágyaztam neked a kedvenc szobádban. És... majd utánad megyek én is valamikor, azt hiszem van mit megbeszélnünk.

Halvány mosollyal bólintottam, majd a lépcsők felé vettem az irányt. Néhány bőröndöm már ott sorakozott az  ágy mellett, de rossz volt arra gondolni, hogy valamikor majd a többiért is el kell mennem. Semmi kedvem nem volt újra látni őt, de elhatároztam, hogy minél hamarabb túlteszem magam rajta.
Lepihentem egy keveset, de tényleg nem volt az több fél óránál. Halk kopogást észleltem, majd megpillantottam a gesztenyebarna fürtöket a kis nyíláson.
- Bejöhetek?- suttogta Stella.
- Persze!- ültem fel hirtelen.
- Ugye nem ébresztettelek fel?- kérdezte bűnbánóan.
- Dehogy, nem tudnék most aludni. Túl sok minden kavarog a fejemben.
- Például?- kuporodott fel mellém ő is.
Egy pillanatra behunytam a szemem, hogy rendet tegyek a problémák között és kiválasszak egyet közülük.
- Mihez kezdek most?- tettem fel a drámai kérdést.
- Hogy-hogy mihez kezdesz, Gaby? Tudom, nagyon nehéz ez az egész, de az élet megy tovább.
- De mégis, hogyan tovább?
- Mondjuk kezdetnek sűrgősen beszélsz Gerarddal.- nézett rám szúrósan- Aztán levizsgázunk, meg talán nem ártana haza is nézni egy kicsit. Utána pedig... ötletem sincs.- vonta meg a vállát.
- Mit gondolsz, érdemes lenne megpróbálni Gerivel ezt a ... kapcsolat dolgot?
- Semmiben sem vagyok biztosabb ennél. Ez a srác annyira szeret téged,hogy ilyen szintű ragaszkodást és szeretet még senki szemében nem láttam. Hidd el, Bojan soha, de soha nem szeretett annyira téged, mint ő. Bármire képes lenne érted.
- De én azt hittem, hogy mi Bojannal örökre együtt leszünk.- pillantottam rá szomorúan.
- Másként alakult. És nem értem, hogy egyáltalán miért is gondolsz rá, miután megcsalt és még ő cirkuszolt utána. Huh, mindig felidegesít a gondolat is, hogy még neki állt feljebb. Gondolom sejted, hogy volt hozzá néhány keresetlen szavam.
- Ahh... szegény. Ez általában egyet szokott jelenteni azzal, hogy leharaptad a fejét.
- Hidd el, annál sokkal rosszabb voltam. Ennyire rég nem idegesítettek fel, úgyhogy képzelheted...- forgatta a szemeit még mindig idegesen.- És mellesleg sokkal szebben mutatnátok Gerivel... Ne tudd meg micsoda kombinálgatás ment itt.- mosolyodott el.
- Gonoszak vagytoook.- öltöttem rá nyelvet.
- Ki a gonosz, elnézést? Majdnem két teljes napra felszívódtál,szinte szó nélkül, aztán kiderül, hogy egészen Svájcig szaladtál. Azért az nem semmi. Láttad volna azt a pánikot Geri arcán. Szerintem ha meg egy napig maradtál volna, ő maga indul el, hogy megkeressen.
- Hát... ez tényleg kicsit erős volt.
- Legalább megérte, hogy odáig rohanj? Seb hogy van?
- Kifjezetten jól.- szorítkoztam a lényegre. Stella a legjobb barátnőm volt, de nem éreztem volna fairnek, ha kiadom az akkor esti beszélgetésemet Sebastiannal. Nagyon kényes téma volt, egyelőre nem akartam említeni, de biztos voltam benne, hogy majd egyszer mindenképpen elmondom neki is.- Tényleg, most jut eszembe. Nehogy azt hidd, megfeledkezett rólad!- urgottam fel az ágyról, majd az egyik táskában kezdtem kotorászni, barátnőm pedig a telefonomat vette kézbe egy kis kutatás céljából.
- Huh Gaby... Ki ez a Pierre?- erre a kérdésre hirtelen abbahagytam a keresgélést, s felpillantottam.
- Hát őőő... Sebastiannál ismertem meg. Egy igazi isten, nem gondolod?- mosolyodtam el hasmiskásan.
- És még nem csaptál le rá??? Nagy kár.- vonta össze a szemöldökét.
- Még csak az hiányzott volna nekem!- nevettem el magam- De hidd el, lett volna rá lehetőségem.- kacsintottam.- Talán kövektező alkalommal... Megvan!- kiáltottam fel hirtelen, miközben egy vaskos kötetet húzgáltam elő.- Sebi küldi, és puszil meg ölel meg minden.
Stella tátott szájjal bámulta a Schummacher életrajázát tartalmazó dedikált példányt. Lassan térdre küzdötte magát.
- Ezt... nekem?- nyelt nagyot.
- Mostantól a tied!- nyújtottam át neki.
- Fel kell hívnom Sebastiant... Ez csodálatos! Azt sem tudom, hogyan köszönjem meg...- már talpon volt és  a telefonját keresgélte.- Ugye nem baj, ha most magadra hagylak?
- Menj csak nyugodtan, azt hiszem én átmegyek Gerihez.
- A legjobb döntés.- puszilt meg- Legyél bátor, és... Sok szerencsét!- intett még egyet az ajtóból.

Halványan elmosolyodtam, de igazából szörnyen zavartnak éreztem magam. Volt még egy kis időhúzási lehetőségem, így hát inkább elmentem zuanyozni egyet és átöltözni. Most a megszokottnál gyorsabban ment a készülődés, hiába, még az idő is arra késztetett, hogy induljak végre. Lengén öltöztem, mivel irtóra meleg volt már az év azon időszakában. (KATT IDE ! ) A szokásos indulás előtti gyűjtögetésemet végeztem, a telefonom már meg is volt, viszont rá kellett lassacskán jönnöm, hogy a kocsikulcsokat igazán hiába keresem... El is szomorodtam egy röpke pillanatra, de tudatalattim gyorsan kitessékelt az ajtón, még mielőtt meggondolhattam volna magam.

A taxi gyorsan megérkezett és legalább a zene jó volt...

Természetesen seperc alatt megérkeztük, jóformám még levegőt venni sem volt időm. Kifizettem a sofőrt, aki olyan bátorítóan mosolygott rám, mintha tudná hová készülök. Minden esetre adott egy löketet, és következő pillanatban már az ajtó előtt ácsorogtam, izzadó tenyérrel. Kopogjak vagy ne? Még mielőtt túl sokat gondolkodtam volna, rövidet csöngettem. Válaszul csupán egy vidám kiáltást kaptam: 

- Bújj be!- nem voltam biztos benne, hogy tudja ki álldogáll odakint, ezért óvatosan nyomtam le a kilincset.Amint beléptem, azonnal odakapta a fejét, és igazán meglepett arcot vágott. Nem hiszem, hogy a közeljövőben számított volna a látgatásomra.

Azonnal tudtam, mit kell tennem. Éreztem a bizsergést, azt sem tudtam sírjak-e vagy nevessek? Csak azt akartam érezni, hogy megölel, hogy szeret engem. Igen, kétség sem férhetett hozzá, már én is szerelmes voltam belé. Totálisan és visszavonhatatlanul.

Fénysebességgel szinte átrepültem az előteret és máris a karjaiban voltam. Nem vártam semmire, nem volt szükség egyetlen árva szóra sem. Tétovázás nélkül megtettem, amit régen kellett volna: szenvedélyesen megcsókoltam. Birtokoltuk egymás minden egyes testrészét, minden érzését. Nem élhettünk tovább a másik nélkül. Az a csók szinte egy örökkévalóságon át tartott, én pedig azt kívántam, bárcsak sose fejeződne be. Túl tökéletes volt az egész...

Mosolyoga távolodott el kicsit tőlem, hogy megszólalhasson:

- Huuuh... ezt ám a meglepetés!- kerekedtek ki a szemei.- Ez minden amit kívánok már több mint egy fél éve. És be kell ismernem, megérte. Teljesen megérte.

- Gerard,- csókoltam meg újra- szeretlek, érted? Szeretlek!

- Te még csak el sem tudod képzelni, milyen érzés ezt hallani nekem...- kapott fel az ölébe és meg sem állt velem a kertig. Odakint sem volt hajlandó szabadon engedni, magasabbra emelt, pörgetett, pörgetett és torka szakadtából ordított: -ENGEM SZERET! CSAK ENGEM!!Azt akarom, hogy mindenki hallja, Gaby! Mindenkinek tudnia kell a boldogságomról!

- Mit szólnak majd a szomszédok, Geri???- néztem rá kérdőn- Rendben,rendben csak tegyél már leeeeeee.- püföltem a vállát nevetve.

- Azt szeretnéd? Hát... nem is tudom...- vonta össze a szemöldökét, majd megfutamodott, és akkor már tudtam, hogy ebből valami őrültség fog kisülni. A kis bolond egyenesen, ruhástól a medencébe ugrott. Jó érzés volt lehűsülni kicsit, habár a hideg víz ellenére is izott körülöttünk a levegő. Miután valahogyan rávettük magunkat, hogy kiszálljunk, elterültünk a füvön, és vártuk, hogy megszáradjuk. Szinte megállás nélkül  csókolóztunk, semmi értelmét nem láttuk annak, hogy bemenjünk. Hiszen amúgy is, ragyogóan sütött a nap egész délután!
Sötétedés után vánszorogtunk vissza a házba, akkor is csak azért, mert az én drágámnak iszonyatos hangnemben korgott a gyomra. Az időt azonban nem vesztegethettük főzésre, inkább rendeltünk egyet gyorsan, és folytattuk eddigi tevékenységünket.
A pihe-puha szőnyegen üldögéltünk, csendben, gondolatainkba mélyedve.
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy Bojan nem fogja egykönnyen feladni? Nem az a típus... sőt most még bűntudat is gyötri...És bármi is történt... ő attól még szeret téged.
- Geri, engem nagyon nem érdekel, hogy ezek után mit tesz. Ő már nem része az életemnek, többé gondolni sem akarok rá...Nem mondhatom, hogy tévedés volt az egész, mert az elejéről csodálatos emlékeim vannak, de egyszerűen ami nem megy, kár erőltetni. Talán...majd megpróbálom elmagyarázni neki. Majd egyszer...- simogattam meg a kissé borostás arcát.
- Olyan boldog vagyok... azt hittem sosem fogom már ezt a csodálatos érezést újraélni.- puszilta meg a homlokomat vigyorogva. Közben csöngettek.- Hoppá, itt a kaja!- kacsintott, majd elrohant. Szerintem örömében a futárt is gazdagon megjutalmazta, szóval mindenki jól járt.
Ott helyben, a szobában fogyasztottuk el a vacsorát. Olyan otthonos volt a hangulat, hogy kedvem sem volt elmozdulni többé.
- Gaaaaaby...- nézett rám könyörgően, hosszú szempilláit rebegtetve.- Ugye nem akarsz egész éjszkára egyedül hagyni?
- Hmmmm...- vonogattam a vállam gondolkodást tettetve.- Hát meglátom mit tehetek...
- Egy dologban biztos lehetsz. Innen holnap reggelig ki nem lépsz, semmi szín alatt.
Rövid mű-gondolkodás után, lazán vetettem oda neki:
- Hát legyen!- majd egy újabb hosszú- hosszú csókot váltottunk...

:)

Elnézést a kis eltűnés miatt, hétvégén ígérem előrukkolok valami újjal. Már majdnem meglennék az új résszel, de van még mit finomítani rajta. Addig is puszi mindenkinek! :) G.