4.FEJEZET

 Szegény barátnőmnek sejtelme sem volt,hogy miről van szó, sőt azt feltételezte, hogy egy másik bolygón ébredt.Kikészitette a sikítozásom:

-Elég legyen máááááár,te őrült!!!!!!!-és jól képendobott a legnagyobb méretű párnájával.Mondhatni ez megtette a várt hatást,hirtelen felborultam és végre bekussoltam,ahogy ő mondaná.

-Oké bébi,most végre,hogy lenyugodtál,elmondhatnád,mi is ez a bazi nagy felhajtás.Már a tegnap sem volt okés valami nálad,nehogy azt hidd hogy nem láttam,csak nem akartalak zaklatni,mert tudom milyen vagy zaklatott állapotban-erre a mondatára színpadiasan kirázta a hideg – Kiböknéd végre?

-Huh.Huh.Huh.Bocs de épp próbálok lenyugodni.Huh.Huh.Na szóval.Ki nem találnád,ki járt itt az előbb – húú itt de csúnyán nézett rám – oké,oké,inkább ne találgass.Bojan volt itt. ÉÉÉs meghívott bulizni ma este.

-Tessék??? És mégis,miért jött ide?

-Hogy miért jött ide?Hááát…Hadd gondolkozzam – sosem volt jó a memóriám,pluszba most még teljesen az események hatása alatt voltam.Nem viccelek,tényleg nem ugrott be , miért jött eredetileg. – Ah,meg van. A tegnap hozzákerült a személyim,ő meg visszahozta.

-Huuuuuuuuu…Nem hiszem eeeeel – nana kezdett már Stella is felpörögni.

-Stellácska elhiszem,hogy most csak David Villa feliratok szambáznak előtted,de nem szabad beleélni magunkat semmibe.

-Naaaaa Gaby,ne légy már ilyen ünneprontó.

-Amúgy szerintem ideje lenne elgondolkodni,hogy mibe menjünk.Fél nyolckor itt a taxi.

-Te esküszöm nem vagy normális.

-Mi vaaaan?

-Látod mennyi az idő??? Még teljesen újjá kell születnünk addig,mi meg itt fecsegünk, ücsörgünk pizsiben,karikás szemekkel – sápítozott ijedten.

-Jaj,nyugi,rengeteg időnk van! Amúgy sem tollászkodik mindenki annyit a tükör előtt,mint EGYESEK…- az utolsó szóra fektettem a hangsúlyt,aminek következtében nekem ugrott és elkezdett csikizni. Azon vettük észre magunkat,hogy fuldoklunk a nevetéstől és a földön fekszünk.

-Na és most rajta , hozzuk ki magunkból a legjobbat.

Hosszas kínlódás után mindketten megtaláltuk az arany középutat és végre elkészültünk (Képek mellékelve a végén :P ) .  A hajam kiegyenesítettem és laza copfban fogtam össze. A sminket sosem vittem túlzásba.Stella is nagyon dögös volt.

Indulás előtt 10 perccel már tűkön ültünk.A taxi dudájának  a hangja zökkentett ki a gondolkodásból.

Nagyon be voltam sózva,az már csak hab volt a tortán,hogy a kocsi Barcelona legnevesebb szórakozóhelye előtt állt meg.Amint kiszálltunk,máris majdnem sikerült bemutatkoznom mindenki előtt,mivel eléggé összeakadtak a lábaim…

Bojan a bejáratnál várt.Erre a szempárra 1000 közül is rá tudtam volna ismerni.Megállás nélkül mosolygott,sőt,mintha régi ismerősök lennénk,még meg is puszilt.Hát azt hittem ott helyben leszédülök a lábamról.Bemutattam neki az izgatott,enyhén sápadt Stellát is.Bent rengetegen voltak.

3.FEJEZET

Azt hittem már sosem lesz vége ennek a nyűgös éjszakának. Nem sokat aludtam,mert hol hülyeségek jártak az eszemben,hol pedig úgy éreztem,hogy most rögtön csap belém a villám. Azelőtt még nem is gondoltam volna,hogy ennyire szörnyűek a tengerparti viharok.Mindenkitől hallottam,de igazából csak most éltem át először.Köszi,de nem kérek belőle többet. Talán ha lett volna akihez hozzábújjak…

Hemperegtem még kicsit az ágyban,aztán úgy döntöttem jobban járok , ha alávetem magam egy frissítő zuhanynak. Ez mindig helyrehozott egy pocsék éjszaka után.Biztam benne most is. Isteni érzés volt,kiélveztem minden percét. Illetve kiélveztem volna,ha valami őrült nem kezdi el püfölni agresszívan a csengőt.Jéézus,hiszen még kora reggel volt,úgy tíz óra körül.Eszemben sem volt kiszállni a kabinból,inkább hisztérikus ordibálásba kezdtem:

-Stellaaaaaaaaaaaaaaa! Nyisd már ki azt az átkozott ajtót!Stellaaaaaaaaa!

Hát ő sem lehetett valami életképes állapotban,mivel hiába sipítoztam csak a csengő válaszolt. De azt aztán kitartóan döngették.

-Nyugi basszuuus,megyek már!-csitítgattam a vendéget.

Magam köré tekertem egy törülközőt és félig vizesen elslattyogtam a bejárati ajtóig.Jó szokásom szerint nem kukucskáltam ki.Pedig jó pár kínos pillanattól megkímélhettem volna magam így az évek során…Idióta,az vagyok.

Kattant a zár és földbegyökerezett a lábam.Kitágult pupillákkal néztem ki a fejemből.Emlékezetes, sőt mi több csodálatos látvány lehettem,nem mondom…Ja,amúgy nem más állt az ajtóban,mint Krkic meg én egy rövidke törülközőben.Kiiinos…a hosszas,néma szemkontaktust ő szakította félbe:

-Huh,nem rossz fogadtatás,főleg ilyen kora reggel-vigyorgott,én meg pirultam-Behívnál vagy még holnapig álldogálunk itt?Nem akarok ünneprontó lenni,de nem kéne megfázz.

-Jaj,bocsi csak még kicsit kómás vagyok.Tudod reggel van még.-hát ez kicsit füllentés volt,mivel egyáltalán nem voltam álmos.A helyzethez képest kifejezetten magamnál voltam.Leültettem és kiszolgáltam narancslével,jó vendéglátóhoz méltóan – Nos ,mi sodort errefelé?

-Áh, csak azért ugrottam be,mert a tegnap a nagy kavarodásban véletlenül hozzám került a személyid.Biztosan szükséged lesz még rá,hát inkább edzés után gondoltam beugrok vele.

-Köszi,lekötelezel.Tényleg nem mentem volna sokra nélküle – mosolyogtam – De nem lett volna egyszerűbb a bonyolult életedben,ha csak bedobod a postaládába?

-Egyes dolgokat jobb személyesen intézni.Meg nem hagytam volna ki,hogy újra találkozzunk – hehh,már megint sikerült zavarba hoznia ezzel a csábos mosollyal…

-Ööö…egyéb óhaj-sóhaj? – kérdeztem kicsit idegesen.Ha ideges vagyok mindig össze-vissza  szövegelek. Akkor megpróbáltam kicsit kontrollálni magam.

-Hát igazából ez volt a lényeg,de lenne még valami – sunyisodik,pontosítottam magamban –Nem jönnél el bulizni ma velem? – kicsit furán bámulhattam – Neee,ne nézz így rám,nem mondhatsz nemet. Hozhatod a barátnődet is ha akarod. Jó buli lesz. Ígérd meg,hogy eljössz. Lééééégysziiii! –olyan kedvesen,csábítóan,kiengesztelően nézett rám,hogy nem mondhattam nemet. Igazából a megszólalás is nehezemre esett – Hallgatás,beleegyezés.Küldök értetek taxit,fél nyolcra . Szia Gabriella – lépett ki az ajtón mosolyogva.

-Szia.-csak ennyit tudtam kibökni.

Gyorsan megcsíptem magam,de nem álmodtam,ez a valóság volt.Ahogy tudatosult bennem ez az egész,euforikus állapotban rúgtam be alvó barátnőm ajtaját,mint egy nindzsa, ordítva:

-Stellaaaaaaaaaaaaa! Ébresztő chica! Buli vaaaaaaaan!

2. FEJEZET

Rövidke,csak amolyan összekötő fejezet. :)

Még mindig a kezét szorongattam, úgy festhettem kb., mint egy zombi. Már kezdett egy kicsit furán nézni rám, ezért inkább megszólaltam:

-Gabriella Rossi.Örvendek,de máskor vigyázhatnál kicsit jobban is….-na jó,ezt nem kellett volna ilyen flegmán,ezért bevágtam egy bájvigyort.

Összeszedte a papírjaimat.

-Nos,hát nekem indulnom kell.Remélem látjuk még egymást.-ezzel pedig mosolyogva elrohant. Reagálni sem volt időm,teljesen elszálltam.Stella szerencsére tudta erre az ellenszert és visszaráncigált a való világba.

Hál’ Istennek sikerült végeznünk,én meg alig vártam,hogy hazaérjek, és végre vízszintesbe kerüljek.Túl sok minden kavargott az agyamban… Az én drága Stellám átvállalta a bevásártlást.Még csak az hiányzott volna,hogy estig bolyongjak a városban.Az igazság az,hogy sosem tájékozódtam túl jól. Barcelona pedig hatalmas volt. Mindig, amikor elindultam valahova, benne volt a pakliban ,hogy a tengerparton fogom tölteni az éjszakát.Szerencsére később a tájékozódó képességem sokat javult.

A délután folyamán sokszor eszembe jutott a fura eset az egyetemen.Igazából állandóan a zöld szempár lebegett előttem,habár sejtettem,hogy nem lehet sok esélyem nála.Egy egyetemre fogunk járni,de valószínűleg semmi több.Én és egy futballsztár? Meg kell vallani nem voltam az a cicababa típus. Egyáltalán nem.Aztán észbe kaptam,hogy végülis mekkora marhaságon gondolkodok. Váltottunk egymással két szót,mindössze ennyi.A nagy töprengés közepette bekanalaztam egy vödör csoki fagyit,majd jól bealudtam.

Hiába döntöttem el magamban,hogy az esély arra,hogy Bojannal egyáltalán barátságba keveredjek egyenlő kb. a nullával,mégsem hagyott valami nyugodni.

Elég rémes éjszaka volt,kint is őrült vihar tombolt.Akárcsak az agyamban.

1.FEJEZET

A nevem Gabriella Rossi.Olasz felmenőkkel rendelkezem,ezért is olaszos hangzású a nevem.Gondolom nem volt nehéz kitalálni,hogy Olaszországban élek.Pontosabban éltem.A legnagyobb álmom vált valóra,amikor felvettek az egyetemre.Ez az egyetem nem épp a szomszéd városban van,hanem Barcelonában.És ami a legjobb volt az egészben,hogy a legjobb barátnőm,Stella is ugyanide jutott be.Az igazság az,hogy rajtunk kívül nem sok mindenki örült ennek,ami egyfelől érthető,hiszen aggódtak értünk.Nálunk Olaszországban pedig a  család szent dolog,nagyon szoros kapcsolatokon alapszik,így támogattak bennünket mindenben.

Még nyáron elutaztunk,hogy kicsit belerázódjunk a pörgős mediterrán életbe.Na meg ki a franc hagyta volna ki azokat forró nyári spanyol bulikat?Egész jól ment már a spanyol nekem is meg Stellának is,de hirtelen helyzetben mindig zavarba tudtam jönni.Rossz szokás.

Őszintén szólva a lakásunk elég aprócska volt,de a kilátás,na az mindért kárpótolt!Végülis mi ketten jól elfértünk benne.

Sajna az élet nem csak bulikból és macsó latin pasikból állt,mivel ahhoz hogy megéljünk dolgoznunk is kellet egy kicsit.De tényleg nem volt vészes.Végülis egy szalonban ragadtunk meg,én masszőrként,Stella meg fodrászként dolgozott.

Nem is kívánhattunk volna jobbat.A világ talán egyik legszebb(számunkra legszebb) városában éltünk.Minden volt itt.Csak a suli rondított bele kicsit a dolgokba,de közben rájöttünk ,hogy ha az ember jól érzi magát a környezetében,teljesen  mindegy mit csinál,mert mindent jókedvvel tesz. Tengerpart,gyönyörű táj,látnivalók meg nem utolsó sorban foci. Hát melyik barcelonai lakos ne imádná a focit? A csodafocit,amit a város nagyobbik csapata űzött már évek óta.Komolyan öröm volt  a TV-n keresztül csodálni őket.Most meg itt voltunk velük egy városban.Nem kis dolog.Persze kitűzött célunk volt egyszer élőben is látni őket,de azt még csak odébb.Most fontosabb dolgaink akadtak. Például ideje volt megjelenni az egyetemen is.

Kicsit kicsíptük magunkat,nehogy már melegítőben jelenjünk meg legelőször.

Az egyetem.Nos hatalmas és gyönyörű épület volt.Nekünk jóformán minden csodálatosnak tűnt a szülővárosunkat alapul véve.Nem a leggazdagabb környezetben nőttünk fel,azt megsúgom.

Eléggé rossz időpontot választottunk. Képtelenségnek tűnhet ,de pont akkor akart beiratkozni szerintem a fél város.Hatalmas sor kígyózott előttünk,egymás sarkára tapostunk.Előttem egy elég helyes srác állt,épp a BlackBerry-ét birizgálta elmélyülten.

Kb. egy órája állhattunk ott,a sor haladhatott úgy 10 centit,szóval már minden türelmem elfogyott.Még pipább lettem,amikor az előttem álló olyan lendülettel fordult meg,hogy szabályosan ledózerolt.Platformtipegőim cserbenhagytak,már csak egy hajszál választott el a dührohamtól.(Eléggé hirtelenharagúnak születtem…) Elszámoltam magamban tízig és próbáltam úgy intézni, hogy ne rendezzek jelenetet. Szegény srác is észrevehette,hogy nem vagyok könnyű eset,ezért csak akkor szólt hozzám,amikor úgy vélte,kellőképpen lenyugodtam.Felsegitett a földről és amikor egészen véletlenül a szemébe néztem, elakadt a lélegzetem,kihagyott a szívverésem,szóval majdnem beájultam. Remegtek a lábaim is rendesen.Hirtelen zökkentett ki  az álomvilágból, amikor megszólalt:

-Úristen,micsoda bunkó vagyok!Én naaaagyon sajnálom!-engesztelt bűnbánóan.

-Ahmm…-körülbelül így hangozhatott a válaszom.Biztosan hülyének nézett,mint a város kb. fele ,pontosabban azok akik körülöttünk álltak s így volt szerencséjük látni a kiselőadásunkat.Nem tehetek róla,na, de ki viselkedett volna normálisabban ebben a helyzetben?

-Amúgy a rend kedvéért,Bojan Krkic-nyújtott kezet-És tényleg rettentően sajnálom az előbbit!- ki a franc emlékezett már arra a bizonyos „előbbire”?Nem hogy arra nem emlékeztem,hanem lassan már azt sem tudtam hol vagyok.De hát hé,emberek , épp Bojan Krkic kezét rázogattam!

Hello!

Köszöntök mindenkit a blogomon!Történeteket fogok majd feltölteni,nagyrészt focistákról szólókat.Ha bármilyen javaslatotok lesz majd,szivesen várok minden véleményt,kritikát.Remélem jól fogtok szórakozni!