44.FEJEZET

Sziasztoooooook! Itt az utolsó előtti rész, remélem élvezni fogjátok. Készüljetek a fináléra, majd valami teljesen újra! Puszi, G.


Hosszú évek óta vártam, pontosabban Stellával együtt vártunk erre a napra. Egészen pici korunkban, amikor láttuk a nagyokat ballagni, elképzeltük, hogy majd egyszer mi fogunk ott állni a helyükön, előttünk a lehetőségek végtelen tengerével, körülöttünk pedig akkori énünkhöz hasonló aranyos kis csodálókkal. Irigyeltük őket. Hiszen annyira szabadok voltak! A felnőtté válás rögös útjára léptek, ahol nem volt jelen anyuci, aki minden lépésüket irányítás alatt tartsa. Bármit megtehettek, ugyanis többé senki sem kötötte őket az iskolapadhoz, a szülőkhöz, a helyhez, ahol felnőttek.
Én azonban csak ültem a nappaliban már indulásra készen makulátlan iskolai egyenruhámban. Annyira elesettnek és üresnek éreztem magam. Csak néztem a semmibe, és merengtem. Bolondság, nem? Éveken keresztül csak erre vártam, most azonban volt bennem keserűség jócskán. Sosem éreztem még így. Amikor középiskolai éveink zárultak le, nem izgattam magam, hiszen tudtam, hogy ottvannak még az egyetemi évek, a buli és a szórakozás. Tudtam, hogy még van időm bőven gyereknek érezni magam. Felhőtlenül boldog, gondtalan, pajkos diáklánynak. Ez viszon teljesen más volt. Végleg megválni készültem az iskolától. Rettegtem attól a komolyságtól, amit az élet megkövetel a felnőtt emberektől. Nem akartam ebbe a világba lépni, sosem voltam híres komolyságomról, most sem volt ötletem, miként fogok hozzá állni az utamba gördülő kíméletlen akadályokhoz. Egyszerűen csak féltem attól, hogy csalódást okozok majd...

- Gaby!- szólongatott vissza a valóságba a számomra legkedvesebb hang.- Gaby, azt hiszem itt az ideje indulnunk.- vonult le Geri az emeletről, akárcsak egy modell.- Davidék már csak ránk várnak, állítólag Stella  tíz perce az ajtóban toporzékol, és próbál elérni téged telefonon, de ki vagy kapcsolva.

- Tudom.- nyögtem ki nagy nehezen a szűkszavú, semmitmondó, egyszavas választ.
Elém térdelt, és gyengéden tenyerei közé fektette apró kezemet.
- Minden csodálatos lesz a mai napon, ígérem.- simoított végig arcomon kedvesen, majd óvatosan felállásra bátorított.- Nos, szépségem, készen állsz eddigi életed legtökéletesebb napjára?
- Azt hiszem igen.- mosolyodtam el halványan, majd lágyan megcsókoltam.

Úton Davidék felé átgondoltam a bonyolult napi programot. Iskolai ballagás után, gyors átöltözést követően kezdetét veszi a Gerard által összehozott, Stellával közös, különösen egyedi buli, vacsorával egybekötve. Az én drágám kikötötte minden vendég számára, hogy a belépés csak estélyiben és öltönyben engedélyezett. Hiába, semmit sem bízott a véletlenre, és ezzel sikerült elnyernie csodálatomat. Éjfélkor pedig, újabb átöltözés után valószínűleg már Cescékkel fogunk vedelni és őrjítő táncot lejteni holmi felkapott szórakozóhelyen. Sajnos utólag elnézések közepette tudtomra adta drága barátunk, hogy mégsem tudnak egyelőre túl sok időt eltölteni Barcelonában, ezért a buli szombatról péntekre napolódott el, amit azért őszíntén szólva egyikünk sem bánt. Sűrű programnak ígérkezett, én pedig igyekeztem kiélvezni minden pillanatát.

-Gaby, az Isten szerelmére mi tartott ilyen soká??- szaladt oda hozzám Stella, hogy átöleljen.- Naaagyon jól nézel ki! De késésben vagyunk, gyerünk- gyerünk, srácok rohanás!- indult el futólépésben a koromfekete Porsche felé. David csak forgatta a szemét barátnője heves reakcióját követően.
Végleges indulás előtt a szomszéd néni boldogan készített négyünkről egy képet, hiszen a fiúk minden apró részletet szerettek volna megörökíteni és különlegessé tenni.

Rengeteg ember gyülekezett már az egyetem előtt, remek látványt nyújtott az egyenruhás fiúk és lányok sokasága, a srácok is csak ámultak azon mennyien tartoztak ehhez az évfolyamhoz, és habár sokszor megfordultak errefele miattunk, a jelenlévők öt százalékát sem tudták volna beazonosítani név szerint. Őszintén én sem ismertem túl sokat a diákok közül, csupán azokat a személyeket akikkel többnyire közös óráim voltak.
Nem tartott sokáig az egész, elhangzottak a szokásos búcsúbeszédek, majd a magasba repültek a kalapok hatalmas üdvrivalgás közepette.
- Gratulálunk lááányok!- szaladt felénk a két naaagy gyerek, Geri és David, hatalmas vigyorral és egy-egy gyönyörű csokor virággal.
- Na milyen érzés felnőttnek lenni?- súgta a fülembe Geri, átölelve a vállamat.- Büszke vagyok rád, Kicsi. Majd ha öreg leszek és csúnya és már a pálya közelébe sem engednek, ezzel a páratlanul okos kis eszeddel-itt két keze közé fogta az arcomat- fogod megkeresni a napi betevőnket. Ne nevess, eljön majd az az idő is.
- Állok elébe, bármikor!- lehelltem apró csókot a nyakára.- Feltéve, ha a ráncaim láttán nem rohansz majd el előlem egészen Jamajkáig.
- Ne nevettess kis humorbonbon...- kapott fel az ölébe.- Már látom, hogy milyen szexi anyuka leszel... Ahh...
- Hé, csak lassan a testtel azért!- nevettem el magam.
Közben megérkezett közénk Stella és a drága David is.
- Azt hiszem itt az ideje indulni. Egy óra múlva érkeznek a vendégek.
- Micsodaa?- ordítottunk fel egyszerre barátnőmmel.- Most komolyan gondoljátok, hogy kész tudunk lenni ennyire rövid idő alatt...?
- Jól van, talán egy enyhe fél órás késés még belefér az ünnepeltek részéről...
Ezt követően én és Stella hazarohantunk készülődni, természetesen csak azt követően, hogy ígéretet tettünk a fiúknak azzal kapcsolatban, hogy nem fogunk elindulni váratlanul, hanem egy telefonhívással előrejelezzük jöttünket. Ebben a kompromisszumban azért sántított nekem már akkor valami...
Stella még azelőtt este áthozta a cuccait hozzánk, annak érdekében, hogy egyszerűbben jussunk el a helyszínre együtt, és ne kelljen a sofőrnek két külön helyre furikáznia.
- Szerinted melyik cipő legyen végül?- állt előttem tanácstalanul barátnőm két egyformán gyönyörű pár lábbelivel.
- A lila kifejezetten jobban passzol a ruhádhoz.- tettem le egyértelműen voksomat.
- Hmm... Rendben. Mondjuk én is így gondoltam, de meg kellett győződnöm, hogy jól választok. Gaby, te képes vagy elhinni, hogy holnaptól már teljes jogú, diplomás felnőtt emberekként fogunk kilépni az utcára?
- Hát... szinte hihetetlen... Biztosan nehéz lesz most még. Egyszerűen ötletem sincs például, hogy mihez kezdek munka terén, mert itthon mégsem ülhetek egész nap.
- Jó kérdés...
- Azt hiszem előtte kiveszek egy hét pihenőt, húzós volt ez az év. Aztán majd csak találunk mi valamit.- legyintettem.
- Biztos vagyok benne, előbb utóbb meg lesz a tökéletes helye mindkettőnknek. De én mindenekelőtt szeretném bemutatni Davidot anyuéknak, kedden már indulunk is.
- Húú, tényleg? Szuper ötlet.
- Te nem akarsz kicsit hazalátogatni?
- Őszíntén...? Én még várok szerintem, amig itthon rendeződnek a dolgok. Nem akarok csak úgy hazaállítani.
- Szerintem itt az ideje, hogy elássátok a csatabárdot. Hiszen annyira régen láttunk már jóféle Itáliai földet.- nevette el magát.- Nem hiányzik?
- Dehogynem. Csak még nem vagyok felkészülve arra, hogy szembesüljek mindenkivel...
- Megértelek.- fordult felém mosolyogva.- De tisztázd le magadban. Minél hamarabb, annál jobb.

Rövidesen mindketten indulásra készen álltunk csodálatos estélyiinkben. Azt hiszem sosem volt rajtam még annál szebb ruha, úgy éreztem magam, akárcsak egy hercegnő. Rettentően kíváncsi voltam már Gerard reakciójára. Tárcsáztam is rögtön, ahogyan előbb megegyeztünk.
- Szia Drágám. Indulásra készen állunk.
- Ilyen gyorsak voltatok? Eeezt már szeretem. Maradjatok veszteg, mindjárt érkezik a hintó.- azonnal bontotta a volnalat, én meg kicsit meglepődve álltam és csak remélni tudtam, hogy ez a két bolond nem bérelt ki egy igazi hintót. Ez válasz volt arra, hogy miért kellett előre szólnunk érkezésünkről...
Öt perc múlva hagytuk el a házat, egy gyönyörű limuzin várakozott ránk. Mindenképpen jobb választás volt, mint a hintó. Természetesen Geri és David ott álldogáltak már, hogy besegíthessenek bennünket a luxus járgányba.

- Annyira csodálatos vagy.- súgta a fülembe.- Muszáj volt megérintselek, hogy biztos lehessek benne, valódi-e ez az egész.- csókolt meg.
Belülről is varázslatos volt, fehér bőr borítás mindenütt és ízléses hangulatvilágítás.A tizenöt perces út ideje alatt elfogyasztottunk már egy üveg pezsgőt, tehát az alaphangulat jócskán adott volt. A sok stressz után jól esett volna még egy-két pohárkával, de a srácok megtiltották, mondván, hogy az éjszaka bőven lesz időnk és alkalmunk iszogatni.
A kocsi már távolodott, mi meg ott álldogálltunk tátott szájjal. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ezt a csodát sikerült összehozniuk. Lassacskán már én is azt hittem álmodok. Végtelenül büszke voltam szerelmemre, és egyaránt hálás is. Addigi életem legszebb napja tökéletesen alakult.

Számtalan csók, és 'köszönöm' közepette értük el a saját asztalunkat. Valahol középtályt lehetett, ugyanis beláttam az egész teret onnan. A másik előnye az volt, hogy a táncparkettig csak néhány lépést kellett megtennünk. Lassan megérkezett a vendégek nagyrésze, én pedig az üdvözlésekkel voltam elfoglalva. Jól esett beszélgetni mindenkivel egy-két szót. Sok-sok új barát és ismerős volt jelen, viszont rengeteg olaszországi arc köszönt vissza rám egyaránt. Ötletem sem volt, hogyan talált rá mindenkire Gerard, de kétségkívül rendkívüli munkát fektetett az egészbe.
Hét óra fele érkeztek a számomra legkedvesebb személyek: Cesc, barátnőjével, illetve kicsit később Sebastian is befutott.
- Oh, Cesc, annyira boldog vagyok, hogy végre megérkeztetek!- ugrottam önfeledt nevetéssel a nyakába.
- Nos,- állt elém komolyságot színlelve-, azt hiszem hölgyem gratulálnom kell.- fogott kezet velem, majd hírtelen, amikor már nem bírta tovább ezt a hivatalos hangnemet nevetve újra magához húzott.- Látod, mondtam én hogy sikerülni fog.- puszilt meg gyengéden.- Te pedig haver...- nézett Gerire- Hát meg kell mondanom tökéletse munkát végeztél, magam sem csináltam volna jobban.- pacsizott le a két híresen jó barát.- De azért megnéztem volna, hogy állt a hely úgy öt órával ezelőtt... Habár sejtem...- kacsintott cinkosul.
- A lényeg, hogy most minden rendben van, úgyhogy csak csendesebben azokkal a kritikus megjegyzésekkel.- bokszolta vállon a csipkelődő Cescet, majd mindannyian helyetfoglaltunk és kezdetét vette a vacsora.
Inkább táncolni volt kedvem, mintsem enni, tehát gyorsan lerendeztem az egészet. Hiába szolgálták fel nekem az íletesebbnél ízletesebb különleges fogásokat, engem csak a hatalmas, táncparkett csábított. Evés után már sürgetni kezdtem Gerardot, hiszem az első tánc joga a miénk volt. Mikrofont véve a kezébe bejelentette a vednégeknek, hogy kezdetét veszi a tánc, majd mikor mindenki figyelme már ránk irányult, négyesben indultunk el szépen lassan, kecsesen.

Egy nagyon régi klasszikus csendült fel, mely még a gyerekkoromra emlékeztetett. Egy nyolcvanas évekbeli amerikai filmben éreztem magam, annyira varázslatos volt. Ahogy körültekintettem feltűnt mindenki arcán a kedves mosoly, amellyel minket figyeltek. Szép pillanat volt. Ezer meg ezer gondolat kavargott a fejemben, sokadikszor is szerettem volna megköszönni szerelmemnek ezt a csodát, aminek részese lehettem, de egyszerűen nem találtam a megfelelő szavakat. Én, aki mindig csak beszélt, beszélt, most képtelen voltam megszólalni. Nem tudtam megtörni azt a tökéletes pillanatot: lassan, nagyon lassan táncoltunk és finoman csókoltuk egymást.

A következő két órában Stellával megállás nélkül roptuk, mindig találtunk valakit, akit már magávalragadott a party. Talán reggelig ott lettünk volna, ha Geri le nem csábít a színfalak mögé kicsit rosszalkodni. Nemsokára indultam is volna vissza, de óvatosan visszarántott, másként nem sikerült volna megállítania.
- Hé, hé, csak lassan szépségem.- csókolt meg újra.- A kocsi már ott áll, ahol a délután lerakott bennünket. Te most szépen mész, és beszállsz Stella mellé. Hazamentek, átöltöztök,és nemsokára találkozunk egy újabb helyszínen, most már jóval szűkebb társaságban.- vázolta fel a teendőket.
- De a vendégek...?
- Ne aggódj, én majd gondoskodom róluk. Nektek mindössze annyi a dolgotok, hogy egy óra alatt elkészüljetek. Rendben?- fogta két keze közé az arcomat, mire aprót bólintottam.- Imádlak drágám, annyira nagyon...- nézett mélyen a szemebe, majd útnak indított. Amikor visszanéztem még egyszer már Cesc is ott állt mellette, és mosolyogva integetett.
Bezuhantam az autóba, már kezdtem kicsit elfáradni. Mellettem barátnőm is próbálta kifújni magát.
- Mondd, hogy nem álmodok...- hajtotta le fejét a vállamra.
- Azt hiszem ennél jobb dolog még sosem történt velünk.- fogtam meg a kezét, majd csendben, átgondolva az eddigieket, vártuk, hogy hazaérkezzünk.

Most már lassabban ment a készülődés, mint a délben, kicsit fáradtabbak is voltunk, de tudtuk, a java még csak most következik. Előre kikészített ruháimai magamraöltöttem, kis igazítás a sminken, szabadon engedtem a hajamat, kicsit összeborzoltam, és már készen is álltam. Stella is egészen felturbózta magát, már kezdtem arra gyanakodni, hogy egy vodkás üveget rejteget a táskájában. Megérkezett a fuvarunk, ezúttal kísérőink nélkül. Fél órát kanyarogtunk a belvárosban, majd az egyik legfelkapottabb szórakozóhely előtt leparkoltunk. Rövidesen már nyílt is az ajtó, Gerard megragadta a kezemet, s magához húzott.
- Őrülten hiányoztál.- szívta magába mélyen frissen feltett parfümömet, majd kézenfogva indultunk el a bejárat felé. Csupán hatan voltunk: Davidék, Cescék és mi, és így volt tökéletes.

Amikor beléptünk Pitbull és Shakira legújabb dala csendült fel, mi pedig azonnal belevetettük magunkat az éjszakába. Talán sosem éreztem magam még ennyire jól. Éreztem, ahogyan az adrenalin pulzált az ereimben, Gerard karjai a derekam körül mégis biztonságot adtak. Ha lehetséges lett volna, talán egész este öleljük, érintjük egymást, de barátaink gyakori cinikus, poénos megjegyzési miatt igyekeztünk kontrolálni magunkat. A bárpultnál iszogattunk, de nem üldögélhettem nyugodtan öt percnél többet, hiszen egyik kedvenc számom hangzott fel. Magammal rántottam Cescet a tömegbe, igaz kicsit már bizonytalanul mozogtam a töménytelen mennyiségben elfogyasztott tequila és mojitó miatt, és habár ő sem volt a legjózanabb állapotban, igyekeztünk talpon maradni.
- Azt hiszem itt az ideje közölni a jó hírt.- olvastam le a szájáról, hiszen hallani aligha lehetett valamit.- Visszaköltözöm Barcelonába. Jövőhéten írjuk alá a szerződéseket.
- Tessék?- néztem rá zavartan, azt hittem, hogy nem értettem teljesen tisztán, amit az imént hallottam.
- Hazatérek.- egyszerűsítette le mondanivalóját.
- Iiiiiiiiiiigen!- kiáltottam el magam, majd a nyakába ugrottam és puszikkal áraszottam el.- Tudod mióta várok már erre?- kérdeztem vigyorogva.
- Örülök, ha örülsz.- súgta a fülembe, majd továb öleltük egymást,és egymáshoz simulva folytattuk a táncot.

Azt hiszem ez az utolsó tiszta emlékem arról az estéről. Állítólag nehezen adtam be a derekam, reggelig akartam maradni, Cescnek és Gerinek csak együttes erővel sikerült eltávolítania a bárpultról. Igen, valami oknál fogva oda is felkerültem, sőt szerintük egész jó kis előadást tartottam. Háát... valahogy nem bánom, hogy kimaradt ez. Szerencsére épségben hazaértünk mindannyian, majd nagy nehezen az ágyig is eljutottam. Hatalmas vigyorral aludtam el, erre kifejezetten emlékszem. Az ébredés már kevésbe volt vidám, de semmit sem csináltam volna másként, hiszen az a nap úgy volt tökéletes ahogyan volt.

A felhők fölött három méterrel

Sziasztok! :) Remélem mindenkinek jól telik a szünet, mindenki kihasználja... Néhány napja láttam egy filmet és úgy gondoltam muszáj megosztanom veletek. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy ez a film azonnal megelőzött minden egyes klasszikust a kedvenceim között, és azonnal a listám élére ugrott. Soha, de soha ennél jobbat nem láttam, azóta mindenkinek csak ajánlani tudom. Higgyétek el mégéri röpke két órát feláldozni az életetekből, nem fogjátok megbánni, én már azóta többször is megnéztem. Úgy kezdődött, hogy az egyik barátnőm egyre csak erőltette, hogy ezt meg kell néznem, mindenképpen látnom kell, nézzem már meg, és hasonlóak. Elegem lett az unszolásból, és egyik este leültem, hogy végre megtudjam, mégis mi a fene volt rá ekkora hatással. Nos, talán rám még nagyobb hatással volt, miután vége lett csak ültem és gondolkodtam, majd azonnal újra megnéztem. Meg kellett néznem, hiszem állandóan azon kattogott az agyam, újra és újra lejátszottam magamban azokat a bizonyos jelenteket.

Egy rövid ismertető a filmről:  adott a kis ártatlan, viszonylag jómódú családból származó főhősnő, Babi, hatalmas ház, elit suli, sznob paryk, meg hasonlóak. Eddig semmi különös. És akkor hirtelen megjelenik egy rejtélyes srác, aki a száguldás szerelmese és seperc alatt felforgat mindent. Be kell vallanom, a spanyol Mario Casas által alakított H azonnal rabul ejtette a szívemet és lelkemet egyaránt, meg amúgy is, ki tudna ellenállni egy ilyen tipikus rosszfiú alkatnak? Sármos, kidolgozott test, kacér mosoly, rámenős, pimasz stílus, egyszóval ellenállhatatlan. Én bátran kijelenteném, hogy minden csaj, ha egy rövid ideig is, de bármit megadna azért, hogy egy ilyen pasi álljon mögötte.

 Az is hozzátartozik, hogy az ilyen rosszfiúkkal való kapcsolatoknak bőven vannak hátulütői és eljön az a pont, amikor érdemes végig gondolni a dolgokat, hogy mit érdemes megtenni és mit nem. Természetesen nem csak ebből áll az egész, kellőképpen izgalmas, és könnyen megérthető, az események fokozatosan bontakoznak ki. Ez nem csak egy love story, és azt hiszem éppen azért tetszett nekem annyira. Nem egy tökéletes kapcsolatot mutat be, annál sokkal többről szól, egy dráma a szerelemről, és az igaz barátságról. Rendkívül szívszaggató is egyben, tehát elő azokkal a papírzsebkendőkkel, érdemes lesz végigülni a játékidőt.
Nem tudom mennyire sikerült felkeltenem a figyelmeteket, de bízzatok bennem és nézzétek meg, ígérem senki sem fogja megbánni. Ha hallgattok rám,majd bátran írhattok néhány sort arról, hogy tetszett, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Ide kattintsatok, hogy megtaláljátok.Jó filmnézést!! Puszi, G.

Heeeeeeeeeey! :D

Hellooo! Ha tudnátok milyen jó érzés újra itt lenni... Hosszú volt az év, és rendkívül nehéz, azt hittem már sosem fejeződik be, de hál' Istennek vége a sulinak, tehát teljesen feltöltődve állok neki rövidesen az írásnak.Biztosíthatlak, rengeteg ötletem van. :D Hamarosan ennek a történetnek a végéhez közeledünk, de már töröm a fejem valami újon, valami sokkal érdekesebben és kideolgozottabban.
Kicsit meglepődtem, amikor feljöttem ide sok-sok hónap után, és találtam egy vázlatot a következő fejezethez, de ez mindenképpen jól jön, hiszen legalább felidézhetem milyen terveim voltak a szereplőkkel. Ígérem, hamarosan jelentkezem a folytatással! Puszii, G.

43. FEJEZET

Amint ígértem, itt a folytatás. Kicsit sokáig kellett rá várni, de remélem tetszeni fog azért... Puszi, G. :)


A párnák közül próbáltam kimászni, hiszen veszettül csengett a telefonom, és tudtam, hogy valami fontos lehet, ugyanis másként nem zaklatott volna senki ilyen kitartóan. Rég nem látott arckép köszönt vissza a kijelzőn és már akkor rögtön tudtam, hogy leszúrás áldozata leszek.
- Szia, Cesc.- vetettem be legbájosabb hangnememet, miközben kisétáltam a teraszra és behúztam az ajtót, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.
- Gabyka, nem feledkeztél meg mostanában kicsit egy drága Fabregas nevezetű úriemberről?
- Fabregas? Az meg milyen hülye név? Pffuu... sosem hallottam ezidáig egyetlen Fabregasról sem...- nevettem fel.- Na mesélj, mi újság veled?
- Újság velem van, de még egylőre nem árulok el semmit, de tetszeni fog, ígérem!
- Ne csináld máár, Francesc!- próbáltam szigorítani a hanngzásán, teljes nevét használva. Ez régen mindig bejött, és megkaptam amit akartam.
- Felőlem akár szólíthatsz Francesc Fabregas Solernek, úgy sem hatódok meg.Vedd úgy, hogy ez a bünti, amiért még annyi fáradtságot sem vettél, hogy egy SMS-t írj, a naaagy hírről.- pirított rám.
- Miféle naaagy hírről beszélsz??- csodálkoztam, hiszen ténylegesen nem kapcsoltam hirtelen, hogy miről lehet szó. Akaratomon kívül is a Gerivel közös kis álomvilágunkban bóklásztam még.
- Ha most ott állnék melletted, biztosíthatlak, bődületesen nyakonvágnálak... Milyen dolog az, hogy Stellától kell megtudnom, hogy te meg az én drága jó barátom összejöttetek??
- Uhh, te jó ég...- csaptam a homlokomra.- Ezt alaposan elszúrtam...- suttogtam bűnbánóan.- Bűnhődnöm kell.- jelentettem ki nemes egyszerűséggel, mire önfeledt nevetést kaptam válaszul.
- Talán most az egyszer megbocsájtok neked... de nem felejtem el!- sunyiskodott.- Na és hallottam tegnap vizsgátok volt. Hogy ment?
- Egész jól, ahhoz képest, hogy ez volt az amire legkevesebbet készültem, nem ért semmi meglepetés.
- Ugyan, kérlek... Te mindenkire tökéletesen felkészültél... sőőt... Hallottam ám róla, hogy Gerardot is bevontad a "tanulásba".- célozgatott.
- Nála rosszabb tanárt keresni sem tudnék... Az elterelő hadműveletei egyszerűen zseniálisak... Nem tudom mikor dolgozta ki őket, de elsöprő sikerük van. Amikor már éppen elterültem az ágyban arra várva, hogy visszakérdezze az anyagot, megjelent egy szál törülközőben, tehát... gondolhatod mennyire sikerült koncentrálnom. És ami a legrosszabb, mindig elérte amit akart... Persze kijelentette, hogy vállalja a felelősséget, ha bármiből is elvágnak, de elengedni képtelen volt engem.
- Úgy látszik, ő sosem változik...- nevetett fel önfeledten-  Alig várom, hogy láthassalak titeket egymás oldalán...
- Tényleg, mikor érkeztek?
- Csak péntek reggel tudok elszabadulni sajnálom, tehát délután körül. De kárpótlásul csak vasárnap reggel kell visszamennünk, tehát szombaton bulizuuunk, de úgy igazából. Ha jól emlékszem néhány hete azt ígérted, ha sikeresen végzel leiszod magad a sárga földig... Nos, ha jól tudom már csak a holnapi vizsga van hátra, és.. igazán kíváncsi lennék arra a bizonyos jelenetre.- kuncogott önfeledten.
- Drágám, biztosíthatlak, te sem maradsz szárazon.- vágtam vissza.
- Majd meglátjuk, ki bírja jobban... Azt hiszem ideje szaladnom, mert épp... hogy is mondjam...főzök és... mintha odakozmált volna a cucc.
- Juuj, Cesc, te főzöl?? De aranyos! Sajnos ezzel kapcsolatban tudod, hogy nem adhatok tanácsot, de vigyázz magadra. Pénteken találkozunk!
- Sok sikert holnap! Szia Gaby!

A szobába visszatérve még mindig ugyanaz a látvány fogadott, Geri önfeledten heverészett, miközben egy közismert dalt dúdolgatott behúnyt szemmel. Meglepetésszerűen vetettem rá magam, mire szegénykém halálra ijedt arccal meredt rám.
- Te lááány, miért csinálod ezt velem?- nevette el magát édesen, miután kiengeszteltem egy lágy csókkal.
- Hmm... Mit szólnál, ha kimennénk egyet úszni... Nekem az is elég ha csak egyszerűen kint üldögélünk, nézd, milyen gyönyörű odakint!- húztam el hirtelen a sötétítőket, mire erőteljesen hunyorítani kezdett a szokatlanul erős fénytől. Virágoztak a fák, minden olyan friss volt és üde, az az illat semmihez sem volt hasonlítható, a lehető legcsodálatosabb érzést keltette bennem, és amúgy sem csekély boldogságomat még inkább fokozta.

A medence partján üldögéltünk, egymás karjaiban, csak mi ketten, csendben. Annyira meghitt volt az egész, hogy nem találtam magam elég erősnek ahhoz, hogy megtörjem ezt az idilli pillanatot. Ott ültem volna a végtelenségig, és úgy éreztem akkor, hogy semmi sincs, ami közénk állhat, mi örökké boldogok leszünk. Az arcomon már állandósult a bárgyú mosoly, gondolataim is csak Geri körül forogtak. Bántott, hogy miért nem ébredtem rá hamarabb, mekkora tévhitben élek. Mindeddig még magamnak is féltem bevallani a tényt, hogy én már akkor teljesen elengedtem Bojant, amikor felszállt az Angliába tartó repülőre, mindezek mellett pedig a Gerard iránti érzelmeim már akkor felerősödtek, amikor még nem is akartam tudomást venni róla. Mókuskerékben éltem, megijesztett a lehetésges változás, nem akartam elfogadni azt sem, ami nyilvánvaló volt: Geri már jóval több volt számomra, mint egy közeli barát.
Tisztán emlékszem arra a hatalmas káoszra, amely bennem uralkodott. Tiszta vizet akartam önteni a pohárba, összehasonlítottam őt és Cescet, vagyis azt, ahogyan irántuk érzek, ami csak még jobban bezavart. Az éjszakák, amikor magányosan ébredtem, és Gerardot kerestem magam mellett, már igazán elgondolkodtattak. Arra vágytam, hogy ott legyen és szorosan átöleljen, megcsókoljon, és azt suttogja a fülembe, hogy szeret. Ostoba voltam, ostobán viselkedtem, az időt pocsékoltam. De ezúttal már nem volt miért bánkódni, hiszen ott voltunk egymásnak. Lágy hangja rángatott vissza a valóságba a gondolatok bonyolult sokasága közül.
- Van valami, ami már régóta érdekelne...- nézett rám kicsit félénken.
- Igen?- mosolyogtam bátorítóan, majd megtoldottam az egészet egy rövid csókkal.
- Szóval... Mi a helyzet a családoddal? Sosem beszélsz róluk. És még a vendéglistán sem szerepeltek, pedig ez azért elég fontos esemény az életedben...
Egyelőre csak egy hatalmas sóhajra tellett. Tudtam, hogy erről majd egyszer beszélnünk kell, de reméltem, hogy egyhamar nem fog sor kerülni rá. Normáls esetben a család egy ember életében fontos szerepet kell betöltsön, egyfajta menedéket nyújtson a problémák elől. Nos az én esetem nem mondható normálisnak, kicsit sem. Nem véletlenül jöttem ilyen messzire, amit azóta sem bánok, legkevésbé sem.
- Azt sem tudom, hogyan kezdjek hozzá...- nevettem fel keserűen.- Irigykedésre késztet, amikor látom azt, hogy az emberek nagy része milyn szép és boldog családban nőtt fel. Nálunk ez valahogy kimaradt... vagy legalább is rám nem igazán terjedt ki.
- Én ezt nem értem...
- Sosem voltam olyan fontos én otthon... megszoktam, már fel sem tűnt. A bátyáim és nővéreim körül forgott minden... én valahogy elvesztem. Nem hallattam a hangom, próbáltam mindig egyedül, csendben megoldani a problémáimat. Egyszerűen nem illettem a képbe, a sok temperamentumos, erőteljes személyiség mellé. a nagyszüleimnél lehettem csak önmagam, de miután ők is...- csuklott el kicsit a hangom.- Szóval miután ők is elmentek... nem volt okom, hogy maradjak. Annyira hiányoznak...- temettem az arcom a tenyerembe.
- Sajnálom, hogy így érzel... Nem próbáltál beszélni a szüleiddel arról, ahogyan érzel?
- Semmi értelme! Számukra úgy is a többiek a fontosak. Éppen azért vagyok itt, hogy bebizonyítsam, többre vagyok képes, mint ők. Vagy legalább annyira jó vagyok. Egy napon, emelt fővel akarok visszatérni Livornoba. Szeretném látni a meglepettséget az arcukon. Látni akarom mit szólnak majd ahhoz, hogy a kis, bátortalan Gaby sokkal, de sokkal többre vitte, mint bármelyik kedvenc.
- Gaby- nyúlt a kezem után- Be akarlak mutatni a családomnak. Úgy érzem nincs mire várnom. Vasárnap otthon ebédelünk. Anyától egy ideje mást sem hallok, mint hogy meg szeretne ismerni.- nevette el magát.
- Huh...- csodálkoztam el.- Valóban?
- Néha kicsit túl buzgó tud lenni. Úgyhogy ne lepődj meg egyáltalán.Szereti a feltűnést, meg a felhajtást, de senkit sem ismerek még ezen a világon, aki annyira tudna szeretni mint ő. És az öcsém, Marc... még így, ismeretlenül is odavan érted...
- Boldog vagyok veled, Geri. És ha te úgy érzed elérkezett az idő, hogy találkozzam velük, hát én bátran állok elébe. Azok az emberek, akik egy ilyan csodálatos gyereket neveltek fel, az én szememben többet érdemelnek a legnagyob elismerésnél is.- mosolyogtam rá.
- Szeretlek.- sutottogta, majd arcát hajamba temette.

Aznap még egyszer rávettem, hogy elismételjük a másnapi vizsga anyagát. A hatalmas ásítások, majd az azt követő hatalmas vigyorok arra engedtek következtetni, hogy tökéletesen sikerült elsajátítanom mindent, és ideje abbahagyni. Természetesen Gerard  mindezt világosan a tudtomra adta, ami abban merült ki, hogy a könyvet elhajította egy virágbaborult tuja sűrűjébe, engem meg felkapott és a hálóig meg sem állt. Később kiderült, hasznosabban tettem volna, ha ott töltöm az időm nagyrészét vele, ugyanis a vizsgám tökéletesre sikeredett, csupán saját idegeimmel jatszottam, kár volt aggódni... már csak a ballagásra, meg a bulira koncentráltam. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen...

Közlemény :)

Először is nagyon, de nagyon sajnálom, hogy ennyire eltűntem. Nagyon sok dolog van, ami lefoglal mostanában, ugyanakkor nem szeretném azt sem, hogy csak úgy összecsapjam a storyt. Megértem, ha már nem fog annyira érdekelni benneteket, de egyszerűen most az írást sehogy sem tudom előtérbe helyezni. Sajnálom, ígérem igyekszem visszatérni. Nekem is nagyon fontos, hogy megfelelően fejezzem be és végül kerek legyen az egész. Jól akarom csinálni, amit csinálok! Remélem megértőek lesztek, és talán... majd visszatértek. Azért mindenképpen figyelni fogom, hogy mi folyik majd az oldalon. Puszi, G.

42.FEJEZET

Na hát újra itt vagyok, elnézést a késésért, de sok az olvasgatnivalóm mostanában :D Köszönöm a véleményeket, igyekszem viszonozni őket mihamarabb. Puszi, G.

Semmi sem jobb érzés annál, mint fülig érő mosollyal ébredni. Annál már csak az felemelőbb, amikor egész napra megmarad a féktelen jókedv. Rég volt már olyan csodálatos ébrdésem. Habár meglehetősen korai volt még az idő, én már nevetve nyüstöltem újdonsült barátom mellett. Puszilgattam, simogattam, egyszerűen képtelen voltam békén hagyni őt. Talán estig ki sem keltünk volna az ágyból, de hát szólított a kötelesség, be kellett mennem az egyetemre(KATT IDE!), egyrészt azért, hogy a vizsgák pontos indőpontja és helyszíne miatt érdeklődjek, valamint, hogy leadjam a visszajelzést bállal kapcsolatban, amit az egyetem épületében szervezett a végzősök számára a vezetőség. Feltétlenül be kellett jelentenünk, hogy megyünk-e, valamint azt, hogy hány személyre tartsanak fenn helyet. Boldogan sétáltam be, és a hírdetőtáblát bogarásztam. Hatalmas megnyugvással konstatáltam, hogy még egy hetem van készülni mindenre.
A recepció felé vettem az irányt, miközben a két személyre szóló meghívó után kutattam a táskámban. Az adatok begépelése kicsit lassabban ment a tervezettnél. Unottan könyököltem a pultnál, miközben jobbra-balra tekintgettem. Még szabályosan visszakaptam a fejem, amikor egy ismerős arc pillantott vissza rám. Szomorkás mosollyan intett felém, de én szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy érdektelenséget tettetek.
Amikor a mellettem levő sorban felszabadult egy hely, azonnal fogott a lehetőségen és közelebb férkőzött hozzám. Nem tudtam megállni, hogy ne vonjam kérdőre.
- Mit keresel te itt, Bojan?- vontam össze unottan a szemöldökömet.
- Attól, hogy idén még nem fejeztem be a tanévet a szokásos időben, még hivatalos vagyok bálra.
- Remek...- bámultam mgam elé a falra koncentrálva. A mellettem levő minden eszközt bevetve igyekezett megfejteni, hogy vajon hány meghívót tartok a kezemben, és kinek a neve szerepel a másodikon. Szándékosan helyeztem úgy, hogy tisztán láthassa ki lesz a párom. Amikor nagy nehezen kibetűzte a nem túl bonyolult nevet szomorúan nézett maga elé.
- Ketten kellene jönnünk. Teljesen biztos vagyok benne, hogy mi lennénk a nyerő páros.
- Na látod, én már sokkal kevésbé merészkednék a helyedben az ilyen kejelntésekkel... Szerintem nekünk úgy a legjobb, ha minél nagyobb távolságra vagyunk egymástól.- fogalmaztam meg az egyszerű, hideg választ.- És amint látom te sem leszel magányos nélkülem.- böktem a pulton heverő elegáns díszítésű papír darab felé, amin Blanca nevét véltem felfedezni.
Enyhe szégyent véltem felfedezni a kisfiús arcon.
- Nos, azt hiszem semmi értelme folytatni ezt a beszélgetést... Látjuk egymást majd a bálon.- dobtam oda megvetően, majd a lehető leghetykébben vonultam ki az épületből, anélkül, hogy egyáltalán egy pillantást is vetettem volna rá.

Amíg a villamoson ültem, gondoltam felhívom kicsit Stellát, hogy elmondjam neki a nagy hírt.
- Gabiiiii. Mond, hogy összejötetteteeeeek!
- Iiiiiiiiiiii.- engedtem ki magamból a féktelen örömöt, meglehetősen furcsa hangokat imitálva. Miután lehiggadtam, meglepődve konstatáltam, hogy az egész tömeg engem bámult. De nem érdekelt, hiszen okkal voltam ennyire boldog és felszabadult.- Már meglállapodtunk, hogy a vizsgák után összeköltözünk, úgyhogy hamarosan megszabadultok tőlem.
- Rég nem örültem így valaminek! Mármint nem úgy értem, tudod, hogy nálunk mindig van egy szobád, de azért vele mégis máás. Meglátod, minden tökéletes lesz!- bátorított.
- Hát remélem is! Arrafele mi újság?
- Nem régen keltünk, David éppen kávét főz. Még nem tudom, hogyan sikerül majd megvalósítani, de ma mindenképpen szeretnék bemenni a suliba. Mit hallottál arról a hírhedt bálról?
- Most voltam bent, gondoltam, hogy beviszem a ti meghívóitokat is, de nem lehet, csak személyesen. Amúgy ennyi az egész, csak leadod őket.
- És még valami infód esetleg, hogy miben áll ez az egész tulajdonképpen?
- Montserrattól kérdezősködtem. Azt mondta, hogy ilyenkor mindenki felveszi a nagyestélyiét és a frakkját, szóval nekünk is valami extával kell előrukkolnuk.
- Juuuj, szuper. Azt hiszem felhívom anyát, hogy küldje el azt a szép lila ruhát. Tudod, amit még a nagyi turbózott fel kicsit tavaly.
- Bárcsak nekem is lenne egy ilyen szuper-nagyim... Azt hiszem vennem kell valami újat, nincs más választásom... Mégsem jelenhetek meg egy krumplis zsákban... Jut eszembe, összefutottam Bojannal is.
- Huh... és?
- Semmi különös. Felhozta a szokásos 'együtt kellenne lennünk' dumát, amire persze én már nem igazán vagyok vevő. Meg amúgy is, ki sem találnád kivel jön a buliba....
- Csak nem... Blanca?- röhögött fel gúnyosan.
- Úgy bizony. De tudod, már abszolút nem hat meg, hogy mit és hogyan tesz. Én boldog vagyok, tehát összpontosítsunk csak a nagy eseményre.
- Egy nem ide vágó kérdésem lenne,de tuuuudom, hogy te nem haragszol érte. Úgy hallottam Geri kézbe vette a saját bulink szervezését. Nos, hogy áll? Utánanéznél kicsit, nehogy megfeledkezzen róla?
- Rendben, rákérdezek, habár szerintem nagyjából már megvannak a dolgok, mert nagyon szöszmötölt valamit tegnap telefonon.
- Azért csak kérdezd meg, mert a ti kettőtök memóriájában sosem lehet eléggé megbízni.
- Hát... most sajnos igazat kell adnom. Na de mit szólsz, eljönne Geri velem ruhát keresgélni?
- Viccelsz? Nem hogy elmenne, még ha azt kívánnád nélküled is megvenné, csak hogy a kedvedre tegyen.
- Azt hiszem ma felvetem neki az ötletet, úgyis holnaptól kezdődik a rohangászás, nem sűrűn lesz majd rá idő. Akkor később beszélnünk. Kívánj szerencsét, hogy találjak valami szépet.
- Szórítok, hívj, amint hazaértek! Puszii.
- Puszi, Stella.

Elég gyorsan megérkeztem, de a szívem továbbra is sajgott az én kicsi Jukeom után...
Sűrű csönd uralkodott a hatalmas házban, azt hittem Gerard még mindig odafent lustálkodik. Amikor azonban egy szál törülközőben, haját hanyagul törölgetve elősétált, majdnem összecsuklottam ott helyben. Egyszerűen nem tudtam hozzászokni ehhez a látványhoz, és a tudathoz, hogy ő mostantól az enyém.  Lábujjhelyre emelkedtem, nyomtam egy puszit az arcára, de természetesen ő ezzel nem elégedett meg, miért is tette volna a kis mohó?? Szerencsére a legközelebbi szoba egy ajtónyira volt, máskülönben minden bizonnyal a padlón kötünk ki rövidesen.

Egy pillanatra szundítottam el csak, ő máris megszökött. Csörömpölést hallottam a földszint felől.
- Bezzeg Stellának ágyba viszik a kávéééét!- reklamáltam hisztis hangnemben.
- Kincsem, van valami gond?- állított be hirtelen hatalmas, büszke vigyorral, két csészével egyensúlyozva. Küldtem egy puszit, majd gyorsan kikaptam a sajátomat a kezéből, és visszabújtam a takaró alá. Ő is követett engem, és rövidesen kialakult már egy túlontúl idilli helyzet. Meg kellett törnöm a csendet, hiszen eszembejutott Stella kérése, és biztos voltam benne, ha most nem hajtom végre, akkor feledésbe merül az egész.
- Kérdezhetek valamit?- bújtam közelebb hozzá.- Ugye nem feledkeztél meg a buliról?
- Gabriella Rossi, hogy feltételezhetsz rólam ilyent?- nézett rám tettetett sértődöttséggel.- Ha úgy akarnád, akár már holnap készen állna minden. Tudod a néni néniek az ügynökségtől úgy tűnt kifejezetten bejön a két szép szemem.- vigyorgott büszkén, sőt kajánul.
- Geri, nem ér, hogy mindig visszaélsz az ismertségeddel és a... azzal az átkozottul igéző kisugárzásoddal.- csípkedtem meg az arcát.
- Nem tehetek róla, hogy ennyire szeretnek az emberek.- öltötte ki a nyelvét.
- Beképzelt kis disznó...- túrtam bele a megszokottnál kicsit hosszabb hajába.- Mit szólnál, ha ma elugranánk vásárolgatni? Nincs semmi használható ruhám erre az flancos alkalomra,és.... mégis csak végzős vagyok!
- És mégis hogyan kellene elképzelnem ezt a bált? Mert lassan kezdem azt hinni, hogy ideje beszerezni egy frakkot.- forgatta gúnyosan a szemeit.
- Nagyon is jól gondolod. Ne már Geri, egy kicsit erőltesd meg magad légyszi, azt akarom, hogy mindenki irigyeljen.- vigyorogtam követelőzően.
- Ebben az esetben mindketten ugyan azt szeretnénk. Azt hiszem indulhatunk is...- csókolt meg, majd besétált a fürdőbe, én pedig csak feküdtem ott és mosolyogtam, mint egy eszelős.

Meglepően rövid idő alatt mindketten készen álltunk indulásra. Minden feltűnés nélkül róttuk az üzleteket. Gerard gyorsan túltette magát a problémán, ugyanis a szokásos helyről választott magának egy fantasztikus fekete- barna kombinációjú szettet, így már csak az én ügyes- bajos keresgélésem maradt hátra. Nem akartam túlságosan elvetni a súlykot, ezért megtiltottam Gerinek, hogy olyan helyre vigyen, ahol az árak kétezer Eurónál kezdődtek. Csak egy szép ruhát akartam, minél kisebb költségvetésből. Igazán lassan ment az egész, mivel páromat folyton ki kellett toloncolnom a fülkéből, mielőtt még elfajultak volna a dolgok,és kirúgott volna bennünket az amúgy igencsak szívélyes és aranyos idős hölgy. Nagyon nehezen tudtam megértetni vele, hogy ha jót akar hazáig palástolnia kell féktelen vágyait.
Úgy másfél, örökkévalóságnak tűnő óra után végre kiszabadultunk, boldogan és még annál is éhesebben rohantunk hazafele, a hátsóülésen a gyönyörű csokoládészínű ruhacsodával. Most már teljes nyugalommal várhattam az utolsó egyetemi bálomat.

Dííííííj :D

 

Huuh, hogyan is kezdjem? Először is nagyon- nagyon szépen köszönöm Klausznak az oldal első díját! Igazán jól esett, nagyon kedves tőled :)

Szabályok:

1. Köszönd meg!

2. Másold le a szabályokat, hogy a te díjazottaid is is lássák, és ismerjék meg őket.

3. Rakd ki a képet a blogodra!

4. Add tovább a díjat öt embernek!

5. Írj magadról vagy a történetedről/főhősödről 5 dolgot!

Nos, akkor jöjjön az 5 dolog :D

1. Egészen kis korom óta érdekel a foci, első emlékem a 2002-es Világbajnokságról van, vicces visszagondolni, ahogyan végig ott gubbasztottam alig 7 évesen a TV előtt apukámmal, és megállás nélkül kérdezősködtem, mert mindent érteni és mindenkit név szerint ismerni akartam. Az igazi áttörést azonban a 2008-as EB hozta.

2. Legnagyobb álmom, hogy utazgathassak a világon mindenfelé, és ismerkedhessek a különböző kultúrákkal.

3. Talán kiderült már, a kedvenc focistám Gerard Piqué, mert szerintem a védők munkája a legcsodálatraméltóbb, ennek ellenére sokszor senki sem emeli ki, hogy nélkülük sehol sem lenne egy csapat, mivel általában azoké a dicsőség, akik gólt rúgnak., pedig egy csapatban mindenki egyformán nélkülözhetetlen.

4. Első számú Harry Potter-fan vagyok, mivel ez a könyv- és filmsorozat kísérte végig az egész gyerekkoromat, sosem fogom elfeledni az első, valamint hosszú évek múlva az utolsó alkalmat, amikor a kezembe vettem a könyvet.

5. Imádom a sorozatokat, töretlen kedvenc a Vámpírnaplók lassacskán már 2 éve, de ez mellet még rengeteg van amit követek, követtem; mondhatni mindet, ami jó :D


Akiknek tovább adom:
1. Whitney- az új történeted első fejezetét meg bevezetőjét elolvasva nagyon érdekel a folytatás(minél hamarabb, ha lehetséges :D), úgy gondolom teljesen megérdemled a díjat :)
2.Klausz- tőled kaptam az első díjam, és ha még ez sem lenne elég, a Life's too short is nagy kedvencemmé vált rövid idő alatt :D szóval várom a további bonyodalmakat éééés éljen a közös kedvenc, David :D
3. Deveczke- szereted a zenét, focit és Forma1-et, ami kb. megegyezik az én érdeklődési körömmel. A napokban fogtam hozzá a történetedhez, de máris túl gyorsan haladok...:D
4. Eve- már az elejétől fogva követem a storyt, és mivel a kedvenceimmel variálsz, ezért mindig naaaagyon várom az új részt. Gyorsaaan :D
5.Vervain- szóval ez az egyetlen VD fic, amit követek, habár igaz, még van egy kis lemaradásom, de jól haladok, mivel egyszerűen imádom, ahogyan írsz és alakítod a szereplők jellemét. Csak így tovább! :)


Pénteken várható az új rész, puszi mindenkinek! G.