A párnák közül próbáltam kimászni, hiszen veszettül csengett a telefonom, és tudtam, hogy valami fontos lehet, ugyanis másként nem zaklatott volna senki ilyen kitartóan. Rég nem látott arckép köszönt vissza a kijelzőn és már akkor rögtön tudtam, hogy leszúrás áldozata leszek.
- Szia, Cesc.- vetettem be legbájosabb hangnememet, miközben kisétáltam a teraszra és behúztam az ajtót, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.
- Gabyka, nem feledkeztél meg mostanában kicsit egy drága Fabregas nevezetű úriemberről?
- Fabregas? Az meg milyen hülye név? Pffuu... sosem hallottam ezidáig egyetlen Fabregasról sem...- nevettem fel.- Na mesélj, mi újság veled?
- Újság velem van, de még egylőre nem árulok el semmit, de tetszeni fog, ígérem!
- Ne csináld máár, Francesc!- próbáltam szigorítani a hanngzásán, teljes nevét használva. Ez régen mindig bejött, és megkaptam amit akartam.
- Felőlem akár szólíthatsz Francesc Fabregas Solernek, úgy sem hatódok meg.Vedd úgy, hogy ez a bünti, amiért még annyi fáradtságot sem vettél, hogy egy SMS-t írj, a naaagy hírről.- pirított rám.
- Miféle naaagy hírről beszélsz??- csodálkoztam, hiszen ténylegesen nem kapcsoltam hirtelen, hogy miről lehet szó. Akaratomon kívül is a Gerivel közös kis álomvilágunkban bóklásztam még.
- Ha most ott állnék melletted, biztosíthatlak, bődületesen nyakonvágnálak... Milyen dolog az, hogy Stellától kell megtudnom, hogy te meg az én drága jó barátom összejöttetek??
- Uhh, te jó ég...- csaptam a homlokomra.- Ezt alaposan elszúrtam...- suttogtam bűnbánóan.- Bűnhődnöm kell.- jelentettem ki nemes egyszerűséggel, mire önfeledt nevetést kaptam válaszul.
- Talán most az egyszer megbocsájtok neked... de nem felejtem el!- sunyiskodott.- Na és hallottam tegnap vizsgátok volt. Hogy ment?
- Egész jól, ahhoz képest, hogy ez volt az amire legkevesebbet készültem, nem ért semmi meglepetés.
- Ugyan, kérlek... Te mindenkire tökéletesen felkészültél... sőőt... Hallottam ám róla, hogy Gerardot is bevontad a "tanulásba".- célozgatott.
- Nála rosszabb tanárt keresni sem tudnék... Az elterelő hadműveletei egyszerűen zseniálisak... Nem tudom mikor dolgozta ki őket, de elsöprő sikerük van. Amikor már éppen elterültem az ágyban arra várva, hogy visszakérdezze az anyagot, megjelent egy szál törülközőben, tehát... gondolhatod mennyire sikerült koncentrálnom. És ami a legrosszabb, mindig elérte amit akart... Persze kijelentette, hogy vállalja a felelősséget, ha bármiből is elvágnak, de elengedni képtelen volt engem.
- Úgy látszik, ő sosem változik...- nevetett fel önfeledten- Alig várom, hogy láthassalak titeket egymás oldalán...
- Tényleg, mikor érkeztek?
- Csak péntek reggel tudok elszabadulni sajnálom, tehát délután körül. De kárpótlásul csak vasárnap reggel kell visszamennünk, tehát szombaton bulizuuunk, de úgy igazából. Ha jól emlékszem néhány hete azt ígérted, ha sikeresen végzel leiszod magad a sárga földig... Nos, ha jól tudom már csak a holnapi vizsga van hátra, és.. igazán kíváncsi lennék arra a bizonyos jelenetre.- kuncogott önfeledten.
- Drágám, biztosíthatlak, te sem maradsz szárazon.- vágtam vissza.
- Majd meglátjuk, ki bírja jobban... Azt hiszem ideje szaladnom, mert épp... hogy is mondjam...főzök és... mintha odakozmált volna a cucc.
- Juuj, Cesc, te főzöl?? De aranyos! Sajnos ezzel kapcsolatban tudod, hogy nem adhatok tanácsot, de vigyázz magadra. Pénteken találkozunk!
- Sok sikert holnap! Szia Gaby!
A szobába visszatérve még mindig ugyanaz a látvány fogadott, Geri önfeledten heverészett, miközben egy közismert dalt dúdolgatott behúnyt szemmel. Meglepetésszerűen vetettem rá magam, mire szegénykém halálra ijedt arccal meredt rám.
- Te lááány, miért csinálod ezt velem?- nevette el magát édesen, miután kiengeszteltem egy lágy csókkal.
- Hmm... Mit szólnál, ha kimennénk egyet úszni... Nekem az is elég ha csak egyszerűen kint üldögélünk, nézd, milyen gyönyörű odakint!- húztam el hirtelen a sötétítőket, mire erőteljesen hunyorítani kezdett a szokatlanul erős fénytől. Virágoztak a fák, minden olyan friss volt és üde, az az illat semmihez sem volt hasonlítható, a lehető legcsodálatosabb érzést keltette bennem, és amúgy sem csekély boldogságomat még inkább fokozta.
A medence partján üldögéltünk, egymás karjaiban, csak mi ketten, csendben. Annyira meghitt volt az egész, hogy nem találtam magam elég erősnek ahhoz, hogy megtörjem ezt az idilli pillanatot. Ott ültem volna a végtelenségig, és úgy éreztem akkor, hogy semmi sincs, ami közénk állhat, mi örökké boldogok leszünk. Az arcomon már állandósult a bárgyú mosoly, gondolataim is csak Geri körül forogtak. Bántott, hogy miért nem ébredtem rá hamarabb, mekkora tévhitben élek. Mindeddig még magamnak is féltem bevallani a tényt, hogy én már akkor teljesen elengedtem Bojant, amikor felszállt az Angliába tartó repülőre, mindezek mellett pedig a Gerard iránti érzelmeim már akkor felerősödtek, amikor még nem is akartam tudomást venni róla. Mókuskerékben éltem, megijesztett a lehetésges változás, nem akartam elfogadni azt sem, ami nyilvánvaló volt: Geri már jóval több volt számomra, mint egy közeli barát.
Tisztán emlékszem arra a hatalmas káoszra, amely bennem uralkodott. Tiszta vizet akartam önteni a pohárba, összehasonlítottam őt és Cescet, vagyis azt, ahogyan irántuk érzek, ami csak még jobban bezavart. Az éjszakák, amikor magányosan ébredtem, és Gerardot kerestem magam mellett, már igazán elgondolkodtattak. Arra vágytam, hogy ott legyen és szorosan átöleljen, megcsókoljon, és azt suttogja a fülembe, hogy szeret. Ostoba voltam, ostobán viselkedtem, az időt pocsékoltam. De ezúttal már nem volt miért bánkódni, hiszen ott voltunk egymásnak. Lágy hangja rángatott vissza a valóságba a gondolatok bonyolult sokasága közül.
- Van valami, ami már régóta érdekelne...- nézett rám kicsit félénken.
- Igen?- mosolyogtam bátorítóan, majd megtoldottam az egészet egy rövid csókkal.
- Szóval... Mi a helyzet a családoddal? Sosem beszélsz róluk. És még a vendéglistán sem szerepeltek, pedig ez azért elég fontos esemény az életedben...
Egyelőre csak egy hatalmas sóhajra tellett. Tudtam, hogy erről majd egyszer beszélnünk kell, de reméltem, hogy egyhamar nem fog sor kerülni rá. Normáls esetben a család egy ember életében fontos szerepet kell betöltsön, egyfajta menedéket nyújtson a problémák elől. Nos az én esetem nem mondható normálisnak, kicsit sem. Nem véletlenül jöttem ilyen messzire, amit azóta sem bánok, legkevésbé sem.
- Azt sem tudom, hogyan kezdjek hozzá...- nevettem fel keserűen.- Irigykedésre késztet, amikor látom azt, hogy az emberek nagy része milyn szép és boldog családban nőtt fel. Nálunk ez valahogy kimaradt... vagy legalább is rám nem igazán terjedt ki.
- Én ezt nem értem...
- Sosem voltam olyan fontos én otthon... megszoktam, már fel sem tűnt. A bátyáim és nővéreim körül forgott minden... én valahogy elvesztem. Nem hallattam a hangom, próbáltam mindig egyedül, csendben megoldani a problémáimat. Egyszerűen nem illettem a képbe, a sok temperamentumos, erőteljes személyiség mellé. a nagyszüleimnél lehettem csak önmagam, de miután ők is...- csuklott el kicsit a hangom.- Szóval miután ők is elmentek... nem volt okom, hogy maradjak. Annyira hiányoznak...- temettem az arcom a tenyerembe.
- Sajnálom, hogy így érzel... Nem próbáltál beszélni a szüleiddel arról, ahogyan érzel?
- Semmi értelme! Számukra úgy is a többiek a fontosak. Éppen azért vagyok itt, hogy bebizonyítsam, többre vagyok képes, mint ők. Vagy legalább annyira jó vagyok. Egy napon, emelt fővel akarok visszatérni Livornoba. Szeretném látni a meglepettséget az arcukon. Látni akarom mit szólnak majd ahhoz, hogy a kis, bátortalan Gaby sokkal, de sokkal többre vitte, mint bármelyik kedvenc.
- Gaby- nyúlt a kezem után- Be akarlak mutatni a családomnak. Úgy érzem nincs mire várnom. Vasárnap otthon ebédelünk. Anyától egy ideje mást sem hallok, mint hogy meg szeretne ismerni.- nevette el magát.
- Huh...- csodálkoztam el.- Valóban?
- Néha kicsit túl buzgó tud lenni. Úgyhogy ne lepődj meg egyáltalán.Szereti a feltűnést, meg a felhajtást, de senkit sem ismerek még ezen a világon, aki annyira tudna szeretni mint ő. És az öcsém, Marc... még így, ismeretlenül is odavan érted...
- Boldog vagyok veled, Geri. És ha te úgy érzed elérkezett az idő, hogy találkozzam velük, hát én bátran állok elébe. Azok az emberek, akik egy ilyan csodálatos gyereket neveltek fel, az én szememben többet érdemelnek a legnagyob elismerésnél is.- mosolyogtam rá.
- Szeretlek.- sutottogta, majd arcát hajamba temette.
Aznap még egyszer rávettem, hogy elismételjük a másnapi vizsga anyagát. A hatalmas ásítások, majd az azt követő hatalmas vigyorok arra engedtek következtetni, hogy tökéletesen sikerült elsajátítanom mindent, és ideje abbahagyni. Természetesen Gerard mindezt világosan a tudtomra adta, ami abban merült ki, hogy a könyvet elhajította egy virágbaborult tuja sűrűjébe, engem meg felkapott és a hálóig meg sem állt. Később kiderült, hasznosabban tettem volna, ha ott töltöm az időm nagyrészét vele, ugyanis a vizsgám tökéletesre sikeredett, csupán saját idegeimmel jatszottam, kár volt aggódni... már csak a ballagásra, meg a bulira koncentráltam. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen...
Jaj imadom, tiszta szivembol imadom!!! <3 <3 <3
VálaszTörlés