44.FEJEZET

Sziasztoooooook! Itt az utolsó előtti rész, remélem élvezni fogjátok. Készüljetek a fináléra, majd valami teljesen újra! Puszi, G.


Hosszú évek óta vártam, pontosabban Stellával együtt vártunk erre a napra. Egészen pici korunkban, amikor láttuk a nagyokat ballagni, elképzeltük, hogy majd egyszer mi fogunk ott állni a helyükön, előttünk a lehetőségek végtelen tengerével, körülöttünk pedig akkori énünkhöz hasonló aranyos kis csodálókkal. Irigyeltük őket. Hiszen annyira szabadok voltak! A felnőtté válás rögös útjára léptek, ahol nem volt jelen anyuci, aki minden lépésüket irányítás alatt tartsa. Bármit megtehettek, ugyanis többé senki sem kötötte őket az iskolapadhoz, a szülőkhöz, a helyhez, ahol felnőttek.
Én azonban csak ültem a nappaliban már indulásra készen makulátlan iskolai egyenruhámban. Annyira elesettnek és üresnek éreztem magam. Csak néztem a semmibe, és merengtem. Bolondság, nem? Éveken keresztül csak erre vártam, most azonban volt bennem keserűség jócskán. Sosem éreztem még így. Amikor középiskolai éveink zárultak le, nem izgattam magam, hiszen tudtam, hogy ottvannak még az egyetemi évek, a buli és a szórakozás. Tudtam, hogy még van időm bőven gyereknek érezni magam. Felhőtlenül boldog, gondtalan, pajkos diáklánynak. Ez viszon teljesen más volt. Végleg megválni készültem az iskolától. Rettegtem attól a komolyságtól, amit az élet megkövetel a felnőtt emberektől. Nem akartam ebbe a világba lépni, sosem voltam híres komolyságomról, most sem volt ötletem, miként fogok hozzá állni az utamba gördülő kíméletlen akadályokhoz. Egyszerűen csak féltem attól, hogy csalódást okozok majd...

- Gaby!- szólongatott vissza a valóságba a számomra legkedvesebb hang.- Gaby, azt hiszem itt az ideje indulnunk.- vonult le Geri az emeletről, akárcsak egy modell.- Davidék már csak ránk várnak, állítólag Stella  tíz perce az ajtóban toporzékol, és próbál elérni téged telefonon, de ki vagy kapcsolva.

- Tudom.- nyögtem ki nagy nehezen a szűkszavú, semmitmondó, egyszavas választ.
Elém térdelt, és gyengéden tenyerei közé fektette apró kezemet.
- Minden csodálatos lesz a mai napon, ígérem.- simoított végig arcomon kedvesen, majd óvatosan felállásra bátorított.- Nos, szépségem, készen állsz eddigi életed legtökéletesebb napjára?
- Azt hiszem igen.- mosolyodtam el halványan, majd lágyan megcsókoltam.

Úton Davidék felé átgondoltam a bonyolult napi programot. Iskolai ballagás után, gyors átöltözést követően kezdetét veszi a Gerard által összehozott, Stellával közös, különösen egyedi buli, vacsorával egybekötve. Az én drágám kikötötte minden vendég számára, hogy a belépés csak estélyiben és öltönyben engedélyezett. Hiába, semmit sem bízott a véletlenre, és ezzel sikerült elnyernie csodálatomat. Éjfélkor pedig, újabb átöltözés után valószínűleg már Cescékkel fogunk vedelni és őrjítő táncot lejteni holmi felkapott szórakozóhelyen. Sajnos utólag elnézések közepette tudtomra adta drága barátunk, hogy mégsem tudnak egyelőre túl sok időt eltölteni Barcelonában, ezért a buli szombatról péntekre napolódott el, amit azért őszíntén szólva egyikünk sem bánt. Sűrű programnak ígérkezett, én pedig igyekeztem kiélvezni minden pillanatát.

-Gaby, az Isten szerelmére mi tartott ilyen soká??- szaladt oda hozzám Stella, hogy átöleljen.- Naaagyon jól nézel ki! De késésben vagyunk, gyerünk- gyerünk, srácok rohanás!- indult el futólépésben a koromfekete Porsche felé. David csak forgatta a szemét barátnője heves reakcióját követően.
Végleges indulás előtt a szomszéd néni boldogan készített négyünkről egy képet, hiszen a fiúk minden apró részletet szerettek volna megörökíteni és különlegessé tenni.

Rengeteg ember gyülekezett már az egyetem előtt, remek látványt nyújtott az egyenruhás fiúk és lányok sokasága, a srácok is csak ámultak azon mennyien tartoztak ehhez az évfolyamhoz, és habár sokszor megfordultak errefele miattunk, a jelenlévők öt százalékát sem tudták volna beazonosítani név szerint. Őszintén én sem ismertem túl sokat a diákok közül, csupán azokat a személyeket akikkel többnyire közös óráim voltak.
Nem tartott sokáig az egész, elhangzottak a szokásos búcsúbeszédek, majd a magasba repültek a kalapok hatalmas üdvrivalgás közepette.
- Gratulálunk lááányok!- szaladt felénk a két naaagy gyerek, Geri és David, hatalmas vigyorral és egy-egy gyönyörű csokor virággal.
- Na milyen érzés felnőttnek lenni?- súgta a fülembe Geri, átölelve a vállamat.- Büszke vagyok rád, Kicsi. Majd ha öreg leszek és csúnya és már a pálya közelébe sem engednek, ezzel a páratlanul okos kis eszeddel-itt két keze közé fogta az arcomat- fogod megkeresni a napi betevőnket. Ne nevess, eljön majd az az idő is.
- Állok elébe, bármikor!- lehelltem apró csókot a nyakára.- Feltéve, ha a ráncaim láttán nem rohansz majd el előlem egészen Jamajkáig.
- Ne nevettess kis humorbonbon...- kapott fel az ölébe.- Már látom, hogy milyen szexi anyuka leszel... Ahh...
- Hé, csak lassan a testtel azért!- nevettem el magam.
Közben megérkezett közénk Stella és a drága David is.
- Azt hiszem itt az ideje indulni. Egy óra múlva érkeznek a vendégek.
- Micsodaa?- ordítottunk fel egyszerre barátnőmmel.- Most komolyan gondoljátok, hogy kész tudunk lenni ennyire rövid idő alatt...?
- Jól van, talán egy enyhe fél órás késés még belefér az ünnepeltek részéről...
Ezt követően én és Stella hazarohantunk készülődni, természetesen csak azt követően, hogy ígéretet tettünk a fiúknak azzal kapcsolatban, hogy nem fogunk elindulni váratlanul, hanem egy telefonhívással előrejelezzük jöttünket. Ebben a kompromisszumban azért sántított nekem már akkor valami...
Stella még azelőtt este áthozta a cuccait hozzánk, annak érdekében, hogy egyszerűbben jussunk el a helyszínre együtt, és ne kelljen a sofőrnek két külön helyre furikáznia.
- Szerinted melyik cipő legyen végül?- állt előttem tanácstalanul barátnőm két egyformán gyönyörű pár lábbelivel.
- A lila kifejezetten jobban passzol a ruhádhoz.- tettem le egyértelműen voksomat.
- Hmm... Rendben. Mondjuk én is így gondoltam, de meg kellett győződnöm, hogy jól választok. Gaby, te képes vagy elhinni, hogy holnaptól már teljes jogú, diplomás felnőtt emberekként fogunk kilépni az utcára?
- Hát... szinte hihetetlen... Biztosan nehéz lesz most még. Egyszerűen ötletem sincs például, hogy mihez kezdek munka terén, mert itthon mégsem ülhetek egész nap.
- Jó kérdés...
- Azt hiszem előtte kiveszek egy hét pihenőt, húzós volt ez az év. Aztán majd csak találunk mi valamit.- legyintettem.
- Biztos vagyok benne, előbb utóbb meg lesz a tökéletes helye mindkettőnknek. De én mindenekelőtt szeretném bemutatni Davidot anyuéknak, kedden már indulunk is.
- Húú, tényleg? Szuper ötlet.
- Te nem akarsz kicsit hazalátogatni?
- Őszíntén...? Én még várok szerintem, amig itthon rendeződnek a dolgok. Nem akarok csak úgy hazaállítani.
- Szerintem itt az ideje, hogy elássátok a csatabárdot. Hiszen annyira régen láttunk már jóféle Itáliai földet.- nevette el magát.- Nem hiányzik?
- Dehogynem. Csak még nem vagyok felkészülve arra, hogy szembesüljek mindenkivel...
- Megértelek.- fordult felém mosolyogva.- De tisztázd le magadban. Minél hamarabb, annál jobb.

Rövidesen mindketten indulásra készen álltunk csodálatos estélyiinkben. Azt hiszem sosem volt rajtam még annál szebb ruha, úgy éreztem magam, akárcsak egy hercegnő. Rettentően kíváncsi voltam már Gerard reakciójára. Tárcsáztam is rögtön, ahogyan előbb megegyeztünk.
- Szia Drágám. Indulásra készen állunk.
- Ilyen gyorsak voltatok? Eeezt már szeretem. Maradjatok veszteg, mindjárt érkezik a hintó.- azonnal bontotta a volnalat, én meg kicsit meglepődve álltam és csak remélni tudtam, hogy ez a két bolond nem bérelt ki egy igazi hintót. Ez válasz volt arra, hogy miért kellett előre szólnunk érkezésünkről...
Öt perc múlva hagytuk el a házat, egy gyönyörű limuzin várakozott ránk. Mindenképpen jobb választás volt, mint a hintó. Természetesen Geri és David ott álldogáltak már, hogy besegíthessenek bennünket a luxus járgányba.

- Annyira csodálatos vagy.- súgta a fülembe.- Muszáj volt megérintselek, hogy biztos lehessek benne, valódi-e ez az egész.- csókolt meg.
Belülről is varázslatos volt, fehér bőr borítás mindenütt és ízléses hangulatvilágítás.A tizenöt perces út ideje alatt elfogyasztottunk már egy üveg pezsgőt, tehát az alaphangulat jócskán adott volt. A sok stressz után jól esett volna még egy-két pohárkával, de a srácok megtiltották, mondván, hogy az éjszaka bőven lesz időnk és alkalmunk iszogatni.
A kocsi már távolodott, mi meg ott álldogálltunk tátott szájjal. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ezt a csodát sikerült összehozniuk. Lassacskán már én is azt hittem álmodok. Végtelenül büszke voltam szerelmemre, és egyaránt hálás is. Addigi életem legszebb napja tökéletesen alakult.

Számtalan csók, és 'köszönöm' közepette értük el a saját asztalunkat. Valahol középtályt lehetett, ugyanis beláttam az egész teret onnan. A másik előnye az volt, hogy a táncparkettig csak néhány lépést kellett megtennünk. Lassan megérkezett a vendégek nagyrésze, én pedig az üdvözlésekkel voltam elfoglalva. Jól esett beszélgetni mindenkivel egy-két szót. Sok-sok új barát és ismerős volt jelen, viszont rengeteg olaszországi arc köszönt vissza rám egyaránt. Ötletem sem volt, hogyan talált rá mindenkire Gerard, de kétségkívül rendkívüli munkát fektetett az egészbe.
Hét óra fele érkeztek a számomra legkedvesebb személyek: Cesc, barátnőjével, illetve kicsit később Sebastian is befutott.
- Oh, Cesc, annyira boldog vagyok, hogy végre megérkeztetek!- ugrottam önfeledt nevetéssel a nyakába.
- Nos,- állt elém komolyságot színlelve-, azt hiszem hölgyem gratulálnom kell.- fogott kezet velem, majd hírtelen, amikor már nem bírta tovább ezt a hivatalos hangnemet nevetve újra magához húzott.- Látod, mondtam én hogy sikerülni fog.- puszilt meg gyengéden.- Te pedig haver...- nézett Gerire- Hát meg kell mondanom tökéletse munkát végeztél, magam sem csináltam volna jobban.- pacsizott le a két híresen jó barát.- De azért megnéztem volna, hogy állt a hely úgy öt órával ezelőtt... Habár sejtem...- kacsintott cinkosul.
- A lényeg, hogy most minden rendben van, úgyhogy csak csendesebben azokkal a kritikus megjegyzésekkel.- bokszolta vállon a csipkelődő Cescet, majd mindannyian helyetfoglaltunk és kezdetét vette a vacsora.
Inkább táncolni volt kedvem, mintsem enni, tehát gyorsan lerendeztem az egészet. Hiába szolgálták fel nekem az íletesebbnél ízletesebb különleges fogásokat, engem csak a hatalmas, táncparkett csábított. Evés után már sürgetni kezdtem Gerardot, hiszem az első tánc joga a miénk volt. Mikrofont véve a kezébe bejelentette a vednégeknek, hogy kezdetét veszi a tánc, majd mikor mindenki figyelme már ránk irányult, négyesben indultunk el szépen lassan, kecsesen.

Egy nagyon régi klasszikus csendült fel, mely még a gyerekkoromra emlékeztetett. Egy nyolcvanas évekbeli amerikai filmben éreztem magam, annyira varázslatos volt. Ahogy körültekintettem feltűnt mindenki arcán a kedves mosoly, amellyel minket figyeltek. Szép pillanat volt. Ezer meg ezer gondolat kavargott a fejemben, sokadikszor is szerettem volna megköszönni szerelmemnek ezt a csodát, aminek részese lehettem, de egyszerűen nem találtam a megfelelő szavakat. Én, aki mindig csak beszélt, beszélt, most képtelen voltam megszólalni. Nem tudtam megtörni azt a tökéletes pillanatot: lassan, nagyon lassan táncoltunk és finoman csókoltuk egymást.

A következő két órában Stellával megállás nélkül roptuk, mindig találtunk valakit, akit már magávalragadott a party. Talán reggelig ott lettünk volna, ha Geri le nem csábít a színfalak mögé kicsit rosszalkodni. Nemsokára indultam is volna vissza, de óvatosan visszarántott, másként nem sikerült volna megállítania.
- Hé, hé, csak lassan szépségem.- csókolt meg újra.- A kocsi már ott áll, ahol a délután lerakott bennünket. Te most szépen mész, és beszállsz Stella mellé. Hazamentek, átöltöztök,és nemsokára találkozunk egy újabb helyszínen, most már jóval szűkebb társaságban.- vázolta fel a teendőket.
- De a vendégek...?
- Ne aggódj, én majd gondoskodom róluk. Nektek mindössze annyi a dolgotok, hogy egy óra alatt elkészüljetek. Rendben?- fogta két keze közé az arcomat, mire aprót bólintottam.- Imádlak drágám, annyira nagyon...- nézett mélyen a szemebe, majd útnak indított. Amikor visszanéztem még egyszer már Cesc is ott állt mellette, és mosolyogva integetett.
Bezuhantam az autóba, már kezdtem kicsit elfáradni. Mellettem barátnőm is próbálta kifújni magát.
- Mondd, hogy nem álmodok...- hajtotta le fejét a vállamra.
- Azt hiszem ennél jobb dolog még sosem történt velünk.- fogtam meg a kezét, majd csendben, átgondolva az eddigieket, vártuk, hogy hazaérkezzünk.

Most már lassabban ment a készülődés, mint a délben, kicsit fáradtabbak is voltunk, de tudtuk, a java még csak most következik. Előre kikészített ruháimai magamraöltöttem, kis igazítás a sminken, szabadon engedtem a hajamat, kicsit összeborzoltam, és már készen is álltam. Stella is egészen felturbózta magát, már kezdtem arra gyanakodni, hogy egy vodkás üveget rejteget a táskájában. Megérkezett a fuvarunk, ezúttal kísérőink nélkül. Fél órát kanyarogtunk a belvárosban, majd az egyik legfelkapottabb szórakozóhely előtt leparkoltunk. Rövidesen már nyílt is az ajtó, Gerard megragadta a kezemet, s magához húzott.
- Őrülten hiányoztál.- szívta magába mélyen frissen feltett parfümömet, majd kézenfogva indultunk el a bejárat felé. Csupán hatan voltunk: Davidék, Cescék és mi, és így volt tökéletes.

Amikor beléptünk Pitbull és Shakira legújabb dala csendült fel, mi pedig azonnal belevetettük magunkat az éjszakába. Talán sosem éreztem magam még ennyire jól. Éreztem, ahogyan az adrenalin pulzált az ereimben, Gerard karjai a derekam körül mégis biztonságot adtak. Ha lehetséges lett volna, talán egész este öleljük, érintjük egymást, de barátaink gyakori cinikus, poénos megjegyzési miatt igyekeztünk kontrolálni magunkat. A bárpultnál iszogattunk, de nem üldögélhettem nyugodtan öt percnél többet, hiszen egyik kedvenc számom hangzott fel. Magammal rántottam Cescet a tömegbe, igaz kicsit már bizonytalanul mozogtam a töménytelen mennyiségben elfogyasztott tequila és mojitó miatt, és habár ő sem volt a legjózanabb állapotban, igyekeztünk talpon maradni.
- Azt hiszem itt az ideje közölni a jó hírt.- olvastam le a szájáról, hiszen hallani aligha lehetett valamit.- Visszaköltözöm Barcelonába. Jövőhéten írjuk alá a szerződéseket.
- Tessék?- néztem rá zavartan, azt hittem, hogy nem értettem teljesen tisztán, amit az imént hallottam.
- Hazatérek.- egyszerűsítette le mondanivalóját.
- Iiiiiiiiiiigen!- kiáltottam el magam, majd a nyakába ugrottam és puszikkal áraszottam el.- Tudod mióta várok már erre?- kérdeztem vigyorogva.
- Örülök, ha örülsz.- súgta a fülembe, majd továb öleltük egymást,és egymáshoz simulva folytattuk a táncot.

Azt hiszem ez az utolsó tiszta emlékem arról az estéről. Állítólag nehezen adtam be a derekam, reggelig akartam maradni, Cescnek és Gerinek csak együttes erővel sikerült eltávolítania a bárpultról. Igen, valami oknál fogva oda is felkerültem, sőt szerintük egész jó kis előadást tartottam. Háát... valahogy nem bánom, hogy kimaradt ez. Szerencsére épségben hazaértünk mindannyian, majd nagy nehezen az ágyig is eljutottam. Hatalmas vigyorral aludtam el, erre kifejezetten emlékszem. Az ébredés már kevésbe volt vidám, de semmit sem csináltam volna másként, hiszen az a nap úgy volt tökéletes ahogyan volt.