Rövidke,csak amolyan összekötő fejezet. :)
Még mindig a kezét szorongattam, úgy festhettem kb., mint egy zombi. Már kezdett egy kicsit furán nézni rám, ezért inkább megszólaltam:
-Gabriella Rossi.Örvendek,de máskor vigyázhatnál kicsit jobban is….-na jó,ezt nem kellett volna ilyen flegmán,ezért bevágtam egy bájvigyort.
Összeszedte a papírjaimat.
-Nos,hát nekem indulnom kell.Remélem látjuk még egymást.-ezzel pedig mosolyogva elrohant. Reagálni sem volt időm,teljesen elszálltam.Stella szerencsére tudta erre az ellenszert és visszaráncigált a való világba.
Hál’ Istennek sikerült végeznünk,én meg alig vártam,hogy hazaérjek, és végre vízszintesbe kerüljek.Túl sok minden kavargott az agyamban… Az én drága Stellám átvállalta a bevásártlást.Még csak az hiányzott volna,hogy estig bolyongjak a városban.Az igazság az,hogy sosem tájékozódtam túl jól. Barcelona pedig hatalmas volt. Mindig, amikor elindultam valahova, benne volt a pakliban ,hogy a tengerparton fogom tölteni az éjszakát.Szerencsére később a tájékozódó képességem sokat javult.
A délután folyamán sokszor eszembe jutott a fura eset az egyetemen.Igazából állandóan a zöld szempár lebegett előttem,habár sejtettem,hogy nem lehet sok esélyem nála.Egy egyetemre fogunk járni,de valószínűleg semmi több.Én és egy futballsztár? Meg kell vallani nem voltam az a cicababa típus. Egyáltalán nem.Aztán észbe kaptam,hogy végülis mekkora marhaságon gondolkodok. Váltottunk egymással két szót,mindössze ennyi.A nagy töprengés közepette bekanalaztam egy vödör csoki fagyit,majd jól bealudtam.
Hiába döntöttem el magamban,hogy az esély arra,hogy Bojannal egyáltalán barátságba keveredjek egyenlő kb. a nullával,mégsem hagyott valami nyugodni.
Elég rémes éjszaka volt,kint is őrült vihar tombolt.Akárcsak az agyamban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése