Nem volt egyszerű elérni a srácot, állandóan foglaltat jelzett, már én is kezdtem gondolkodni azon, hogy eltérek Olaszország felé, úgysem voltam otthon már egy szekér éve. Még adtam egy utolsó esélyt az egésznek. Kincsngett. Egyszer...Kétszer...Háromszor...és akkor egy lihegő, fáradt, mégis boldog hang szólt bele:
- Ahh...Gabykám!Ne tudd meg, mióta keresgélem ezt az átkozott telefont!
- Szia, Seb!-mosolyodtam el gyors lélegzetvételeit hallva - Huh, fújd ki magad szépen! Azt hiszem már soha nem tanulod meg, hogy a mobilodat látható helyre tedd!
- Hát...ez már sajnos ilyen...na de mesélj, hogy vagy?
- Fogjuk rá, hogy jól...- utaltam burkoltan az elmúlt időszakban történt kevésbé fényes eseményekre.
- No, hát tőled sosem hallottam még ilyent. Hol van az a sugárzó jókedv és pozitivitás?
- Azt hiszem néhány hónapja visszament Livornoba ...- hallgattam el rövid ideig- Na de most már mesélj kicsit te is!
- Velem semmi különös. Itthon ücsörgök, mindjárt várnak a kondigépek, és egy jó kis kardio-edzés.
Az a hirtelen ötletem támadt, hogy mi lenne, ha nem szólnék az érkezésemről, hadd legyen meglepetés. Habár eszembe jutott , hogy ez nem biztos, hogy jól sülne el, de azért mégis így láttam a legjobbnak. Már csak azt kellett kipuhatolóznom, hogy készül-e valahová.
- Otthon voltál mostanában? Anyukádék?
- Elég sokat utaztam, éppen tegnap jöttem vissza Svájcba. Úgyhogy pihenek. És tudd meg, hogy anyu igencsak neheztel rád, amiért még egy telefonhívásnyi időd sincs rájuk.
Éreztem, ahogy a szégyentől kicsit kipirulok, de hát... annyi bajom volt akkoriban, hogy meg is bocsájtottam magamnak azonnal.
- Mostanában kicsit bonyolult volt az életem...
- Na mesélj csak...
- Hát ez már egy másik beszélgetés témája lesz.
- Micsoda?- értetlenkedett.
- Ne haragudj, de most le kell tennem. Épp...csengetnek.Hamarosan hívlak.Puszi Sebi!
- De Gabriella,mi a ...?
Nem volt ideje befejezni a mondtatát, gyorsan letettem, kétségek közt hagyva drága barátomat.
Stella jutott eszembe hirtelen.Azonnal hívtam is, azonban nem vette fel. Nem is csodálkoztam, mostanában kicsit elhanyagoltam.Nagyon bántott a dolog, de túl sok probléma gyűlt össze, egyszerűen nem volt mindenre időm.Tudom, ez rossz kifogás, de mást nem tudtam felhozni mentségemre.Hagytam egy rövidke,de annál őszíntébb üzenetet, és csak reménykedtem,hogy nem haragszik rám túlságosan. Már akkor felfogadtam, hogy amint rendeződnek a dolgaink, kiengesztelem valamilyen módon.
A hosszas vezetés kicsit kifárasztott, így gondoltam megállok pihenni néhány órácskára egy motelben, hogy formába hozzam magam. Nem akartam olyan pocsékul festeni, mint ahogyan éreztem magam. Aludtam úgy két órát, majd lezuhanyoztam és átöltöztem egy hétköznapibb viseletbe. (KATT IDE!) Egy órányi út volt még hátra, vidáman indítottam be a motort, s vágtam neki az autópályának, tudva, hogy hamarosan véglegesen megérkezem. Szempillantásnyi idő alatt átvágtam a kis szakaszon ami még hátra volt, és már azon ügyködtem, hogy megtaláljam a házat. A GPS rendesen eltérített a céltól, így muszáj volt kézbevennem az irányítást. Elővettem az igencsak beporosodott német-tudományomat, majd kihajoltam az ablakon, és segítséget kértem a mellettem elhaladó nénitől. Szerencsére ő már jobban otthon volt a témában, s könnyen elmagyarázta merre kell mennem, hogy megtaláljam a célt. Két utcányira voltam, és már nagyon izgultam, hogy mit szól majd érkezésemhez.Leparkoltam a ház előtt, megigazítottam kicsit a sminkemet,a hajamat, majd kiszálltam, és elindultam a ház felé vezető ösvényen. Kifújtam magam, aztán izgatottan csengettem,majd az ajtó félfának dőltem, s csak úgy árasztottam magamból a fene nagy lazaságot!Hogy teljes legyen a hatás, felhelyeztem a napszemüvegemet,s nem maradt más hátra, mint a várakozás.Sebastian még nem látott rövid hajjal, így gondoltam profitálok az alkalmon, még nagyobb meglepetést okozva neki. Nem telt sok időbe, mire az ajtó nyílni kezdett.
- Öööhm...lakik itt egy bizonyos Sebastian Vettel?- csúsztattam lejjebb hanyagul a szemüvegemet.
- Én lennék.- válaszolt kicsit zavartan, tarkóját vakargatva.- Esetleg...megtudhatnám, kihez van szerencsém?
- Hmm...- mosolyodtam el ördögien, majd tenyerébe csúsztattam kezemet, mintha először találkoznánk.- Rossi. Gabriella Rossi.- csábos kiejtésemnek hála szépen lassan leesett az álla, amint tetőtől talpig végigmért, nekem pedig élvezet járta át minden porcikámat.
- Szűz anyám.- nyelt hatalmasat.- Gaby, fényesebben ragyogsz, mint valaha! Na gyere ide gyorsan.- zárt a karjaiba vigyorogva.
- Mióta vártam már erre!- sóhajtottam fel az erős karok szorítása között.
- Hjaj te gyönyörűség, az eszemet sem tudom, mikor voltam utoljára ennyire boldog!
- Örülök, ha te is örülsz, Kölyök.- pusziltam meg jónéhányszor.
- De hát...?- tette fel magában a rengeteg kérdést.- Szóval ez volt az a rejtélyes telefonhívás!
- Nem ronthattam el a meglepit.- vontam meg a vállam.
- Csodálatos vagy!- ámuldozott újfent.- És ez a frizura... valami eszméletlen!
Dícsérő szavait hallva én sem tudtam mást tenni, mint vigyorogni. Olyan jól esett minden. Ahogy rám nézett, ahogy hozzám szólt, ahogy megölelt.
Kezemnél fogva húzott befele a házba, egyenesen a konyhába, leültetett, majd egy darabig csak nézett, mintha még mindig nem hinne a szemének.
- Ma este bulizunk, remélem világos volt eddig is. És most azonnal verd ki a fejedből, hogy innen egy hétnél hamarabb távozhatsz.Ki akarok használni minden egyes percet amit nekem szentelsz.- újra puszikkal halmozott el.
- Édes vagy!- simítottam végig az arcán.- Azt hiszem mindenek előtt behoznám a csomagomat.
- Eszedbe ne jusson felállni!- fenyegett mutatóújjával.- Kérem a kulcsokat!
Meglepődötten tért vissza két kisebb táskámmal.
- Csak ennyi?- csodálkozott.
- Végülis igen...
- Veled aztán tényleg nagyot fordult a világ!
- Hát az igazi probléma az, hogy nem egyenesen otthonról jövök, és nem is igazán egy hétre készültem...
- Most már mindent értek. Képteleneség lett volna, hogy ekkora izékbe elférjenek a szükséges cuccaid. Ennyire már csak ismerlek.- kacsintott cinkosul, majd kávét töltött, és helyet foglalt velem szemben.- Nos, ha jól értettem van miről mesélned. Először is, mit jelentsen az, hogy nem otthonról jössz?
- Hosszú és bonyolult sztori lesz, előre figyelmeztetlek. És teljesen őszínte leszek, kérlek ne ítélj előre, várd meg, amíg befejezem.
- Nyugodj meg szépen, tudod, hogy úgyis a te oldaladon fogok állni, bármi történjen is.- bátorítóan
mosolygott.
- Ahh...Gabykám!Ne tudd meg, mióta keresgélem ezt az átkozott telefont!
- Szia, Seb!-mosolyodtam el gyors lélegzetvételeit hallva - Huh, fújd ki magad szépen! Azt hiszem már soha nem tanulod meg, hogy a mobilodat látható helyre tedd!
- Hát...ez már sajnos ilyen...na de mesélj, hogy vagy?
- Fogjuk rá, hogy jól...- utaltam burkoltan az elmúlt időszakban történt kevésbé fényes eseményekre.
- No, hát tőled sosem hallottam még ilyent. Hol van az a sugárzó jókedv és pozitivitás?
- Azt hiszem néhány hónapja visszament Livornoba ...- hallgattam el rövid ideig- Na de most már mesélj kicsit te is!
- Velem semmi különös. Itthon ücsörgök, mindjárt várnak a kondigépek, és egy jó kis kardio-edzés.
Az a hirtelen ötletem támadt, hogy mi lenne, ha nem szólnék az érkezésemről, hadd legyen meglepetés. Habár eszembe jutott , hogy ez nem biztos, hogy jól sülne el, de azért mégis így láttam a legjobbnak. Már csak azt kellett kipuhatolóznom, hogy készül-e valahová.
- Otthon voltál mostanában? Anyukádék?
- Elég sokat utaztam, éppen tegnap jöttem vissza Svájcba. Úgyhogy pihenek. És tudd meg, hogy anyu igencsak neheztel rád, amiért még egy telefonhívásnyi időd sincs rájuk.
Éreztem, ahogy a szégyentől kicsit kipirulok, de hát... annyi bajom volt akkoriban, hogy meg is bocsájtottam magamnak azonnal.
- Mostanában kicsit bonyolult volt az életem...
- Na mesélj csak...
- Hát ez már egy másik beszélgetés témája lesz.
- Micsoda?- értetlenkedett.
- Ne haragudj, de most le kell tennem. Épp...csengetnek.Hamarosan hívlak.Puszi Sebi!
- De Gabriella,mi a ...?
Nem volt ideje befejezni a mondtatát, gyorsan letettem, kétségek közt hagyva drága barátomat.
Stella jutott eszembe hirtelen.Azonnal hívtam is, azonban nem vette fel. Nem is csodálkoztam, mostanában kicsit elhanyagoltam.Nagyon bántott a dolog, de túl sok probléma gyűlt össze, egyszerűen nem volt mindenre időm.Tudom, ez rossz kifogás, de mást nem tudtam felhozni mentségemre.Hagytam egy rövidke,de annál őszíntébb üzenetet, és csak reménykedtem,hogy nem haragszik rám túlságosan. Már akkor felfogadtam, hogy amint rendeződnek a dolgaink, kiengesztelem valamilyen módon.
A hosszas vezetés kicsit kifárasztott, így gondoltam megállok pihenni néhány órácskára egy motelben, hogy formába hozzam magam. Nem akartam olyan pocsékul festeni, mint ahogyan éreztem magam. Aludtam úgy két órát, majd lezuhanyoztam és átöltöztem egy hétköznapibb viseletbe. (KATT IDE!) Egy órányi út volt még hátra, vidáman indítottam be a motort, s vágtam neki az autópályának, tudva, hogy hamarosan véglegesen megérkezem. Szempillantásnyi idő alatt átvágtam a kis szakaszon ami még hátra volt, és már azon ügyködtem, hogy megtaláljam a házat. A GPS rendesen eltérített a céltól, így muszáj volt kézbevennem az irányítást. Elővettem az igencsak beporosodott német-tudományomat, majd kihajoltam az ablakon, és segítséget kértem a mellettem elhaladó nénitől. Szerencsére ő már jobban otthon volt a témában, s könnyen elmagyarázta merre kell mennem, hogy megtaláljam a célt. Két utcányira voltam, és már nagyon izgultam, hogy mit szól majd érkezésemhez.Leparkoltam a ház előtt, megigazítottam kicsit a sminkemet,a hajamat, majd kiszálltam, és elindultam a ház felé vezető ösvényen. Kifújtam magam, aztán izgatottan csengettem,majd az ajtó félfának dőltem, s csak úgy árasztottam magamból a fene nagy lazaságot!Hogy teljes legyen a hatás, felhelyeztem a napszemüvegemet,s nem maradt más hátra, mint a várakozás.Sebastian még nem látott rövid hajjal, így gondoltam profitálok az alkalmon, még nagyobb meglepetést okozva neki. Nem telt sok időbe, mire az ajtó nyílni kezdett.
- Öööhm...lakik itt egy bizonyos Sebastian Vettel?- csúsztattam lejjebb hanyagul a szemüvegemet.
- Én lennék.- válaszolt kicsit zavartan, tarkóját vakargatva.- Esetleg...megtudhatnám, kihez van szerencsém?
- Hmm...- mosolyodtam el ördögien, majd tenyerébe csúsztattam kezemet, mintha először találkoznánk.- Rossi. Gabriella Rossi.- csábos kiejtésemnek hála szépen lassan leesett az álla, amint tetőtől talpig végigmért, nekem pedig élvezet járta át minden porcikámat.
- Szűz anyám.- nyelt hatalmasat.- Gaby, fényesebben ragyogsz, mint valaha! Na gyere ide gyorsan.- zárt a karjaiba vigyorogva.
- Mióta vártam már erre!- sóhajtottam fel az erős karok szorítása között.
- Hjaj te gyönyörűség, az eszemet sem tudom, mikor voltam utoljára ennyire boldog!
- Örülök, ha te is örülsz, Kölyök.- pusziltam meg jónéhányszor.
- De hát...?- tette fel magában a rengeteg kérdést.- Szóval ez volt az a rejtélyes telefonhívás!
- Nem ronthattam el a meglepit.- vontam meg a vállam.
- Csodálatos vagy!- ámuldozott újfent.- És ez a frizura... valami eszméletlen!
Dícsérő szavait hallva én sem tudtam mást tenni, mint vigyorogni. Olyan jól esett minden. Ahogy rám nézett, ahogy hozzám szólt, ahogy megölelt.
Kezemnél fogva húzott befele a házba, egyenesen a konyhába, leültetett, majd egy darabig csak nézett, mintha még mindig nem hinne a szemének.
- Ma este bulizunk, remélem világos volt eddig is. És most azonnal verd ki a fejedből, hogy innen egy hétnél hamarabb távozhatsz.Ki akarok használni minden egyes percet amit nekem szentelsz.- újra puszikkal halmozott el.
- Édes vagy!- simítottam végig az arcán.- Azt hiszem mindenek előtt behoznám a csomagomat.
- Eszedbe ne jusson felállni!- fenyegett mutatóújjával.- Kérem a kulcsokat!
Meglepődötten tért vissza két kisebb táskámmal.
- Csak ennyi?- csodálkozott.
- Végülis igen...
- Veled aztán tényleg nagyot fordult a világ!
- Hát az igazi probléma az, hogy nem egyenesen otthonról jövök, és nem is igazán egy hétre készültem...
- Most már mindent értek. Képteleneség lett volna, hogy ekkora izékbe elférjenek a szükséges cuccaid. Ennyire már csak ismerlek.- kacsintott cinkosul, majd kávét töltött, és helyet foglalt velem szemben.- Nos, ha jól értettem van miről mesélned. Először is, mit jelentsen az, hogy nem otthonról jössz?
- Hosszú és bonyolult sztori lesz, előre figyelmeztetlek. És teljesen őszínte leszek, kérlek ne ítélj előre, várd meg, amíg befejezem.
- Nyugodj meg szépen, tudod, hogy úgyis a te oldaladon fogok állni, bármi történjen is.- bátorítóan
mosolygott.
- Nos emlékszel gondolom, mikor utoljára beszéltünk, minden a legnagyobb rendben volt, felhőtlen boldogság, meg ehhez hasonlóak. Aztán egy idő után megmagyarázhatatlan vonzódást kezdtem érezni Bojan egyik legjobb barátja iránt. Akkor tűnt fel először, amikor megismerkedett és összejött egy szörnyen idegesítő csajjal. Persze összevesztünk, ordítottam, mint a sakál, de szegény Geri nem értette, miért cirkuszolok vele, ha én boldog párkapcsolatban élek. És én sem. Igazából akkor kezdett összezavarodni minden. Aztán Bojan bejelentette, hogy Angliába kell költöznie néhány hónapra. Egyre több volt az egybeesés, egyre nagyobb lett a kísértés. Bojan hiányában annyira közel kerültünk egymáshoz Gerivel, hogy szinte mindent együtt csináltunk. Jobban vigyázott rám, mint a saját anyám. Habár nehéz volt megállni, én mégis hű maradtam, mivel nem akartam örökös bűntudattal élni. Aztán gondoltam egy nagyot, és kocsiba ültem, majd meg sem álltam Angliáig.- erőt kellett vennem magamon, hogy folytatni tudjam- Nagy örömmel rontottam be a lakásba, de hát... nem éppen azt találtam, amire vártam. Mondjam úgy, hogy Bojan és a volt barátnője hát... eléggé egymásra hangolódtak.
- Agyonütöm azt a szemetet!- csapott az asztalra ökölbe szorított kezével, de én megnyugvásra intettem.
- Persze miután hazaértem, én sem fékeztem tovább magam. Én és Geri... hát összejöttünk egy éjszaka erejéig. Aztán nagyon elbizonytalanodtam, de mégis elmentem vele az EB záró partyjára,mert a jó barátok számítottak rám és megérdemelték, hogy ott legyek. Bojannal beszélgetni nagyon fura volt...kellemetlen... teljesen összekuszálódott minden. Úgyhogy fogtam magam és egyenesen idejöttem. Sebastian, szükségem volt rád! Azt reméltem, hogy itt majd rájvök mit kellenne tennem. Segítesz?
Nem szólt semmit, csak megölelt, de ez az egyetlen gesztus többet mondott minden szónál.
- Megoldjuk, rendben?
- Annyira jól esett kimondani ezeket. Bárcsak közelebb lehetnél hozzám.
- Bárcsak Gaby, bárcsak! De azt tudnod kell, ha bármikor történik valami olyan, amivel úgy érzed egyedül nem bírkózol meg, azonnal hívj és én ott leszek. Vagy ha egyedül érzed magad. Csak egy telefonhívásba kerül. Megígéred, hogy nem próbálsz hősködni és egyedül kilábalni mindenből?- fogta két keze közé arcomat, minközben mélyen a szemembe nézett. Ezzel mindig sikerült hatnia rám.
- Megígérem.
Néhány percet eltöltöttünk még csendben, megmutatta a szobámat, én pedig pakolásztam kifele a cuccaimat. Hirtelen megjelent az ajtóban Seb.
- Hogy haladsz?
- Oh, jobban, mint általában.- mosolyodtam el.
- Tehát arról lenne szó, hogy este átjön pár haverom, és bulizunk rendben?
- Jófejek?- csöndben reméltem, hogy nem kell majd elvegyülnöm egy sznob társaságban.
- Ne aggódj azért. Meglásd, felejthetetlen este lesz.
- Tökéletesen bízom benned. És nem mellesleg hoztam néhány csini ruhát, úgyhogy bátran büszkélkedhetsz majd velem.
- Akkor is büszke lennék rád, ha egy krumpliszsákban vánszorognál le a nappaliba. Neked még az is tökéletesen állna.- mért végig újra.- Esetleg a délután folyamán szeretnél valamerre menni? Nincs szükséged valamire?
- Pihenni szeretnék, ha nem baj. Mostanában eléggé mellőztem az alvást.
- Szép álmokat, gyönyörűség.- puszilta meg a homlokomat, majd távozott. Hallottam, amint telefonálgatni kezd, majd belealudtam.
Hétkor ébredtem, és szörnyű ijedtség lett úrrá rajtam az ismeretlen szoba láttán. Aztán szépen lassan rájöttem hol vagyok. Ákombákom, kisfiús kézírással díszített cetli pihent mellettem egy rövidke üzenettel, miszerint nyolcra itt lesznek a vendégek. Újra pánikhangulat töltötte be a szobát, hiszen tökéletesen akartam festeni és nem voltam benne biztos, hogy elegendő lesz számomra egy óra. Lóhalálában rohantam a mosdóba zuhanyozni, sminkelni, hajat igazítani. Valami újat találtam ki, rövid fürtjeimet feltűztem hátul, elől pedig néhány tincset szabadon hagytam. Ruhákat illetően nem volt túl sok választásom, egyetlen darabot éreztem alkalomhoz illőnek: sem túl puccos, sem túl laza. A végső eredmény igencsak tetszetős volt.(KATT IDE!)
Óvatosan kidugtam a fejem az ajtón, majd enyhe bizsergést éreztem odabent, a szívemben a zsivaj hallatán. Bizonyára jó néhány embert idecsődített barátom. Nagyon kíváncsi voltam mindenkire. Lassú léptekben sétáltam le a lépcsőn, de nem a tipikus mesébeillő jelent következett, amikor mindenki szájtátva bámulja tipegésemet. Csupán egy titokzatos szempár vált ki a tömegből. Sosem találkoztam még a gazdájával, de most itt volt a kihagyhatatlan lehetőség,hogy megismerkedjek vele.
- Agyonütöm azt a szemetet!- csapott az asztalra ökölbe szorított kezével, de én megnyugvásra intettem.
- Persze miután hazaértem, én sem fékeztem tovább magam. Én és Geri... hát összejöttünk egy éjszaka erejéig. Aztán nagyon elbizonytalanodtam, de mégis elmentem vele az EB záró partyjára,mert a jó barátok számítottak rám és megérdemelték, hogy ott legyek. Bojannal beszélgetni nagyon fura volt...kellemetlen... teljesen összekuszálódott minden. Úgyhogy fogtam magam és egyenesen idejöttem. Sebastian, szükségem volt rád! Azt reméltem, hogy itt majd rájvök mit kellenne tennem. Segítesz?
Nem szólt semmit, csak megölelt, de ez az egyetlen gesztus többet mondott minden szónál.
- Megoldjuk, rendben?
- Annyira jól esett kimondani ezeket. Bárcsak közelebb lehetnél hozzám.
- Bárcsak Gaby, bárcsak! De azt tudnod kell, ha bármikor történik valami olyan, amivel úgy érzed egyedül nem bírkózol meg, azonnal hívj és én ott leszek. Vagy ha egyedül érzed magad. Csak egy telefonhívásba kerül. Megígéred, hogy nem próbálsz hősködni és egyedül kilábalni mindenből?- fogta két keze közé arcomat, minközben mélyen a szemembe nézett. Ezzel mindig sikerült hatnia rám.
- Megígérem.
Néhány percet eltöltöttünk még csendben, megmutatta a szobámat, én pedig pakolásztam kifele a cuccaimat. Hirtelen megjelent az ajtóban Seb.
- Hogy haladsz?
- Oh, jobban, mint általában.- mosolyodtam el.
- Tehát arról lenne szó, hogy este átjön pár haverom, és bulizunk rendben?
- Jófejek?- csöndben reméltem, hogy nem kell majd elvegyülnöm egy sznob társaságban.
- Ne aggódj azért. Meglásd, felejthetetlen este lesz.
- Tökéletesen bízom benned. És nem mellesleg hoztam néhány csini ruhát, úgyhogy bátran büszkélkedhetsz majd velem.
- Akkor is büszke lennék rád, ha egy krumpliszsákban vánszorognál le a nappaliba. Neked még az is tökéletesen állna.- mért végig újra.- Esetleg a délután folyamán szeretnél valamerre menni? Nincs szükséged valamire?
- Pihenni szeretnék, ha nem baj. Mostanában eléggé mellőztem az alvást.
- Szép álmokat, gyönyörűség.- puszilta meg a homlokomat, majd távozott. Hallottam, amint telefonálgatni kezd, majd belealudtam.
Hétkor ébredtem, és szörnyű ijedtség lett úrrá rajtam az ismeretlen szoba láttán. Aztán szépen lassan rájöttem hol vagyok. Ákombákom, kisfiús kézírással díszített cetli pihent mellettem egy rövidke üzenettel, miszerint nyolcra itt lesznek a vendégek. Újra pánikhangulat töltötte be a szobát, hiszen tökéletesen akartam festeni és nem voltam benne biztos, hogy elegendő lesz számomra egy óra. Lóhalálában rohantam a mosdóba zuhanyozni, sminkelni, hajat igazítani. Valami újat találtam ki, rövid fürtjeimet feltűztem hátul, elől pedig néhány tincset szabadon hagytam. Ruhákat illetően nem volt túl sok választásom, egyetlen darabot éreztem alkalomhoz illőnek: sem túl puccos, sem túl laza. A végső eredmény igencsak tetszetős volt.(KATT IDE!)
Óvatosan kidugtam a fejem az ajtón, majd enyhe bizsergést éreztem odabent, a szívemben a zsivaj hallatán. Bizonyára jó néhány embert idecsődített barátom. Nagyon kíváncsi voltam mindenkire. Lassú léptekben sétáltam le a lépcsőn, de nem a tipikus mesébeillő jelent következett, amikor mindenki szájtátva bámulja tipegésemet. Csupán egy titokzatos szempár vált ki a tömegből. Sosem találkoztam még a gazdájával, de most itt volt a kihagyhatatlan lehetőség,hogy megismerkedjek vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése