2012. április 7., szombat
Közlemény :)
Először is nagyon, de nagyon sajnálom, hogy ennyire eltűntem. Nagyon sok dolog van, ami lefoglal mostanában, ugyanakkor nem szeretném azt sem, hogy csak úgy összecsapjam a storyt. Megértem, ha már nem fog annyira érdekelni benneteket, de egyszerűen most az írást sehogy sem tudom előtérbe helyezni. Sajnálom, ígérem igyekszem visszatérni. Nekem is nagyon fontos, hogy megfelelően fejezzem be és végül kerek legyen az egész. Jól akarom csinálni, amit csinálok! Remélem megértőek lesztek, és talán... majd visszatértek. Azért mindenképpen figyelni fogom, hogy mi folyik majd az oldalon. Puszi, G.
2012. március 10., szombat
42.FEJEZET
Na hát újra itt vagyok, elnézést a késésért, de sok az olvasgatnivalóm mostanában :D Köszönöm a véleményeket, igyekszem viszonozni őket mihamarabb. Puszi, G.
Semmi sem jobb érzés annál, mint fülig érő mosollyal ébredni. Annál már csak az felemelőbb, amikor egész napra megmarad a féktelen jókedv. Rég volt már olyan csodálatos ébrdésem. Habár meglehetősen korai volt még az idő, én már nevetve nyüstöltem újdonsült barátom mellett. Puszilgattam, simogattam, egyszerűen képtelen voltam békén hagyni őt. Talán estig ki sem keltünk volna az ágyból, de hát szólított a kötelesség, be kellett mennem az egyetemre(KATT IDE!), egyrészt azért, hogy a vizsgák pontos indőpontja és helyszíne miatt érdeklődjek, valamint, hogy leadjam a visszajelzést bállal kapcsolatban, amit az egyetem épületében szervezett a végzősök számára a vezetőség. Feltétlenül be kellett jelentenünk, hogy megyünk-e, valamint azt, hogy hány személyre tartsanak fenn helyet. Boldogan sétáltam be, és a hírdetőtáblát bogarásztam. Hatalmas megnyugvással konstatáltam, hogy még egy hetem van készülni mindenre.
A recepció felé vettem az irányt, miközben a két személyre szóló meghívó után kutattam a táskámban. Az adatok begépelése kicsit lassabban ment a tervezettnél. Unottan könyököltem a pultnál, miközben jobbra-balra tekintgettem. Még szabályosan visszakaptam a fejem, amikor egy ismerős arc pillantott vissza rám. Szomorkás mosollyan intett felém, de én szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy érdektelenséget tettetek.
Amikor a mellettem levő sorban felszabadult egy hely, azonnal fogott a lehetőségen és közelebb férkőzött hozzám. Nem tudtam megállni, hogy ne vonjam kérdőre.
- Mit keresel te itt, Bojan?- vontam össze unottan a szemöldökömet.
- Attól, hogy idén még nem fejeztem be a tanévet a szokásos időben, még hivatalos vagyok bálra.
- Remek...- bámultam mgam elé a falra koncentrálva. A mellettem levő minden eszközt bevetve igyekezett megfejteni, hogy vajon hány meghívót tartok a kezemben, és kinek a neve szerepel a másodikon. Szándékosan helyeztem úgy, hogy tisztán láthassa ki lesz a párom. Amikor nagy nehezen kibetűzte a nem túl bonyolult nevet szomorúan nézett maga elé.
- Ketten kellene jönnünk. Teljesen biztos vagyok benne, hogy mi lennénk a nyerő páros.
- Na látod, én már sokkal kevésbé merészkednék a helyedben az ilyen kejelntésekkel... Szerintem nekünk úgy a legjobb, ha minél nagyobb távolságra vagyunk egymástól.- fogalmaztam meg az egyszerű, hideg választ.- És amint látom te sem leszel magányos nélkülem.- böktem a pulton heverő elegáns díszítésű papír darab felé, amin Blanca nevét véltem felfedezni.
Enyhe szégyent véltem felfedezni a kisfiús arcon.
- Nos, azt hiszem semmi értelme folytatni ezt a beszélgetést... Látjuk egymást majd a bálon.- dobtam oda megvetően, majd a lehető leghetykébben vonultam ki az épületből, anélkül, hogy egyáltalán egy pillantást is vetettem volna rá.
Amíg a villamoson ültem, gondoltam felhívom kicsit Stellát, hogy elmondjam neki a nagy hírt.
- Gabiiiii. Mond, hogy összejötetteteeeeek!
- Iiiiiiiiiiii.- engedtem ki magamból a féktelen örömöt, meglehetősen furcsa hangokat imitálva. Miután lehiggadtam, meglepődve konstatáltam, hogy az egész tömeg engem bámult. De nem érdekelt, hiszen okkal voltam ennyire boldog és felszabadult.- Már meglállapodtunk, hogy a vizsgák után összeköltözünk, úgyhogy hamarosan megszabadultok tőlem.
- Rég nem örültem így valaminek! Mármint nem úgy értem, tudod, hogy nálunk mindig van egy szobád, de azért vele mégis máás. Meglátod, minden tökéletes lesz!- bátorított.
- Hát remélem is! Arrafele mi újság?
- Nem régen keltünk, David éppen kávét főz. Még nem tudom, hogyan sikerül majd megvalósítani, de ma mindenképpen szeretnék bemenni a suliba. Mit hallottál arról a hírhedt bálról?
- Most voltam bent, gondoltam, hogy beviszem a ti meghívóitokat is, de nem lehet, csak személyesen. Amúgy ennyi az egész, csak leadod őket.
- És még valami infód esetleg, hogy miben áll ez az egész tulajdonképpen?
- Montserrattól kérdezősködtem. Azt mondta, hogy ilyenkor mindenki felveszi a nagyestélyiét és a frakkját, szóval nekünk is valami extával kell előrukkolnuk.
- Juuuj, szuper. Azt hiszem felhívom anyát, hogy küldje el azt a szép lila ruhát. Tudod, amit még a nagyi turbózott fel kicsit tavaly.
- Bárcsak nekem is lenne egy ilyen szuper-nagyim... Azt hiszem vennem kell valami újat, nincs más választásom... Mégsem jelenhetek meg egy krumplis zsákban... Jut eszembe, összefutottam Bojannal is.
- Huh... és?
- Semmi különös. Felhozta a szokásos 'együtt kellenne lennünk' dumát, amire persze én már nem igazán vagyok vevő. Meg amúgy is, ki sem találnád kivel jön a buliba....
- Csak nem... Blanca?- röhögött fel gúnyosan.
- Úgy bizony. De tudod, már abszolút nem hat meg, hogy mit és hogyan tesz. Én boldog vagyok, tehát összpontosítsunk csak a nagy eseményre.
- Egy nem ide vágó kérdésem lenne,de tuuuudom, hogy te nem haragszol érte. Úgy hallottam Geri kézbe vette a saját bulink szervezését. Nos, hogy áll? Utánanéznél kicsit, nehogy megfeledkezzen róla?
- Rendben, rákérdezek, habár szerintem nagyjából már megvannak a dolgok, mert nagyon szöszmötölt valamit tegnap telefonon.
- Azért csak kérdezd meg, mert a ti kettőtök memóriájában sosem lehet eléggé megbízni.
- Hát... most sajnos igazat kell adnom. Na de mit szólsz, eljönne Geri velem ruhát keresgélni?
- Viccelsz? Nem hogy elmenne, még ha azt kívánnád nélküled is megvenné, csak hogy a kedvedre tegyen.
- Azt hiszem ma felvetem neki az ötletet, úgyis holnaptól kezdődik a rohangászás, nem sűrűn lesz majd rá idő. Akkor később beszélnünk. Kívánj szerencsét, hogy találjak valami szépet.
- Szórítok, hívj, amint hazaértek! Puszii.
- Puszi, Stella.
Elég gyorsan megérkeztem, de a szívem továbbra is sajgott az én kicsi Jukeom után...
Sűrű csönd uralkodott a hatalmas házban, azt hittem Gerard még mindig odafent lustálkodik. Amikor azonban egy szál törülközőben, haját hanyagul törölgetve elősétált, majdnem összecsuklottam ott helyben. Egyszerűen nem tudtam hozzászokni ehhez a látványhoz, és a tudathoz, hogy ő mostantól az enyém. Lábujjhelyre emelkedtem, nyomtam egy puszit az arcára, de természetesen ő ezzel nem elégedett meg, miért is tette volna a kis mohó?? Szerencsére a legközelebbi szoba egy ajtónyira volt, máskülönben minden bizonnyal a padlón kötünk ki rövidesen.
Egy pillanatra szundítottam el csak, ő máris megszökött. Csörömpölést hallottam a földszint felől.
- Bezzeg Stellának ágyba viszik a kávéééét!- reklamáltam hisztis hangnemben.
- Kincsem, van valami gond?- állított be hirtelen hatalmas, büszke vigyorral, két csészével egyensúlyozva. Küldtem egy puszit, majd gyorsan kikaptam a sajátomat a kezéből, és visszabújtam a takaró alá. Ő is követett engem, és rövidesen kialakult már egy túlontúl idilli helyzet. Meg kellett törnöm a csendet, hiszen eszembejutott Stella kérése, és biztos voltam benne, ha most nem hajtom végre, akkor feledésbe merül az egész.
- Kérdezhetek valamit?- bújtam közelebb hozzá.- Ugye nem feledkeztél meg a buliról?
- Gabriella Rossi, hogy feltételezhetsz rólam ilyent?- nézett rám tettetett sértődöttséggel.- Ha úgy akarnád, akár már holnap készen állna minden. Tudod a néni néniek az ügynökségtől úgy tűnt kifejezetten bejön a két szép szemem.- vigyorgott büszkén, sőt kajánul.
- Geri, nem ér, hogy mindig visszaélsz az ismertségeddel és a... azzal az átkozottul igéző kisugárzásoddal.- csípkedtem meg az arcát.
- Nem tehetek róla, hogy ennyire szeretnek az emberek.- öltötte ki a nyelvét.
- Beképzelt kis disznó...- túrtam bele a megszokottnál kicsit hosszabb hajába.- Mit szólnál, ha ma elugranánk vásárolgatni? Nincs semmi használható ruhám erre az flancos alkalomra,és.... mégis csak végzős vagyok!
- És mégis hogyan kellene elképzelnem ezt a bált? Mert lassan kezdem azt hinni, hogy ideje beszerezni egy frakkot.- forgatta gúnyosan a szemeit.
- Nagyon is jól gondolod. Ne már Geri, egy kicsit erőltesd meg magad légyszi, azt akarom, hogy mindenki irigyeljen.- vigyorogtam követelőzően.
- Ebben az esetben mindketten ugyan azt szeretnénk. Azt hiszem indulhatunk is...- csókolt meg, majd besétált a fürdőbe, én pedig csak feküdtem ott és mosolyogtam, mint egy eszelős.
Meglepően rövid idő alatt mindketten készen álltunk indulásra. Minden feltűnés nélkül róttuk az üzleteket. Gerard gyorsan túltette magát a problémán, ugyanis a szokásos helyről választott magának egy fantasztikus fekete- barna kombinációjú szettet, így már csak az én ügyes- bajos keresgélésem maradt hátra. Nem akartam túlságosan elvetni a súlykot, ezért megtiltottam Gerinek, hogy olyan helyre vigyen, ahol az árak kétezer Eurónál kezdődtek. Csak egy szép ruhát akartam, minél kisebb költségvetésből. Igazán lassan ment az egész, mivel páromat folyton ki kellett toloncolnom a fülkéből, mielőtt még elfajultak volna a dolgok,és kirúgott volna bennünket az amúgy igencsak szívélyes és aranyos idős hölgy. Nagyon nehezen tudtam megértetni vele, hogy ha jót akar hazáig palástolnia kell féktelen vágyait.
Úgy másfél, örökkévalóságnak tűnő óra után végre kiszabadultunk, boldogan és még annál is éhesebben rohantunk hazafele, a hátsóülésen a gyönyörű csokoládészínű ruhacsodával. Most már teljes nyugalommal várhattam az utolsó egyetemi bálomat.
Semmi sem jobb érzés annál, mint fülig érő mosollyal ébredni. Annál már csak az felemelőbb, amikor egész napra megmarad a féktelen jókedv. Rég volt már olyan csodálatos ébrdésem. Habár meglehetősen korai volt még az idő, én már nevetve nyüstöltem újdonsült barátom mellett. Puszilgattam, simogattam, egyszerűen képtelen voltam békén hagyni őt. Talán estig ki sem keltünk volna az ágyból, de hát szólított a kötelesség, be kellett mennem az egyetemre(KATT IDE!), egyrészt azért, hogy a vizsgák pontos indőpontja és helyszíne miatt érdeklődjek, valamint, hogy leadjam a visszajelzést bállal kapcsolatban, amit az egyetem épületében szervezett a végzősök számára a vezetőség. Feltétlenül be kellett jelentenünk, hogy megyünk-e, valamint azt, hogy hány személyre tartsanak fenn helyet. Boldogan sétáltam be, és a hírdetőtáblát bogarásztam. Hatalmas megnyugvással konstatáltam, hogy még egy hetem van készülni mindenre.
A recepció felé vettem az irányt, miközben a két személyre szóló meghívó után kutattam a táskámban. Az adatok begépelése kicsit lassabban ment a tervezettnél. Unottan könyököltem a pultnál, miközben jobbra-balra tekintgettem. Még szabályosan visszakaptam a fejem, amikor egy ismerős arc pillantott vissza rám. Szomorkás mosollyan intett felém, de én szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy érdektelenséget tettetek.
Amikor a mellettem levő sorban felszabadult egy hely, azonnal fogott a lehetőségen és közelebb férkőzött hozzám. Nem tudtam megállni, hogy ne vonjam kérdőre.
- Mit keresel te itt, Bojan?- vontam össze unottan a szemöldökömet.
- Attól, hogy idén még nem fejeztem be a tanévet a szokásos időben, még hivatalos vagyok bálra.
- Remek...- bámultam mgam elé a falra koncentrálva. A mellettem levő minden eszközt bevetve igyekezett megfejteni, hogy vajon hány meghívót tartok a kezemben, és kinek a neve szerepel a másodikon. Szándékosan helyeztem úgy, hogy tisztán láthassa ki lesz a párom. Amikor nagy nehezen kibetűzte a nem túl bonyolult nevet szomorúan nézett maga elé.
- Ketten kellene jönnünk. Teljesen biztos vagyok benne, hogy mi lennénk a nyerő páros.
- Na látod, én már sokkal kevésbé merészkednék a helyedben az ilyen kejelntésekkel... Szerintem nekünk úgy a legjobb, ha minél nagyobb távolságra vagyunk egymástól.- fogalmaztam meg az egyszerű, hideg választ.- És amint látom te sem leszel magányos nélkülem.- böktem a pulton heverő elegáns díszítésű papír darab felé, amin Blanca nevét véltem felfedezni.
Enyhe szégyent véltem felfedezni a kisfiús arcon.
- Nos, azt hiszem semmi értelme folytatni ezt a beszélgetést... Látjuk egymást majd a bálon.- dobtam oda megvetően, majd a lehető leghetykébben vonultam ki az épületből, anélkül, hogy egyáltalán egy pillantást is vetettem volna rá.
Amíg a villamoson ültem, gondoltam felhívom kicsit Stellát, hogy elmondjam neki a nagy hírt.
- Gabiiiii. Mond, hogy összejötetteteeeeek!
- Iiiiiiiiiiii.- engedtem ki magamból a féktelen örömöt, meglehetősen furcsa hangokat imitálva. Miután lehiggadtam, meglepődve konstatáltam, hogy az egész tömeg engem bámult. De nem érdekelt, hiszen okkal voltam ennyire boldog és felszabadult.- Már meglállapodtunk, hogy a vizsgák után összeköltözünk, úgyhogy hamarosan megszabadultok tőlem.
- Rég nem örültem így valaminek! Mármint nem úgy értem, tudod, hogy nálunk mindig van egy szobád, de azért vele mégis máás. Meglátod, minden tökéletes lesz!- bátorított.
- Hát remélem is! Arrafele mi újság?
- Nem régen keltünk, David éppen kávét főz. Még nem tudom, hogyan sikerül majd megvalósítani, de ma mindenképpen szeretnék bemenni a suliba. Mit hallottál arról a hírhedt bálról?
- Most voltam bent, gondoltam, hogy beviszem a ti meghívóitokat is, de nem lehet, csak személyesen. Amúgy ennyi az egész, csak leadod őket.
- És még valami infód esetleg, hogy miben áll ez az egész tulajdonképpen?
- Montserrattól kérdezősködtem. Azt mondta, hogy ilyenkor mindenki felveszi a nagyestélyiét és a frakkját, szóval nekünk is valami extával kell előrukkolnuk.
- Juuuj, szuper. Azt hiszem felhívom anyát, hogy küldje el azt a szép lila ruhát. Tudod, amit még a nagyi turbózott fel kicsit tavaly.
- Bárcsak nekem is lenne egy ilyen szuper-nagyim... Azt hiszem vennem kell valami újat, nincs más választásom... Mégsem jelenhetek meg egy krumplis zsákban... Jut eszembe, összefutottam Bojannal is.
- Huh... és?
- Semmi különös. Felhozta a szokásos 'együtt kellenne lennünk' dumát, amire persze én már nem igazán vagyok vevő. Meg amúgy is, ki sem találnád kivel jön a buliba....
- Csak nem... Blanca?- röhögött fel gúnyosan.
- Úgy bizony. De tudod, már abszolút nem hat meg, hogy mit és hogyan tesz. Én boldog vagyok, tehát összpontosítsunk csak a nagy eseményre.
- Egy nem ide vágó kérdésem lenne,de tuuuudom, hogy te nem haragszol érte. Úgy hallottam Geri kézbe vette a saját bulink szervezését. Nos, hogy áll? Utánanéznél kicsit, nehogy megfeledkezzen róla?
- Rendben, rákérdezek, habár szerintem nagyjából már megvannak a dolgok, mert nagyon szöszmötölt valamit tegnap telefonon.
- Azért csak kérdezd meg, mert a ti kettőtök memóriájában sosem lehet eléggé megbízni.
- Hát... most sajnos igazat kell adnom. Na de mit szólsz, eljönne Geri velem ruhát keresgélni?
- Viccelsz? Nem hogy elmenne, még ha azt kívánnád nélküled is megvenné, csak hogy a kedvedre tegyen.
- Azt hiszem ma felvetem neki az ötletet, úgyis holnaptól kezdődik a rohangászás, nem sűrűn lesz majd rá idő. Akkor később beszélnünk. Kívánj szerencsét, hogy találjak valami szépet.
- Szórítok, hívj, amint hazaértek! Puszii.
- Puszi, Stella.
Elég gyorsan megérkeztem, de a szívem továbbra is sajgott az én kicsi Jukeom után...
Sűrű csönd uralkodott a hatalmas házban, azt hittem Gerard még mindig odafent lustálkodik. Amikor azonban egy szál törülközőben, haját hanyagul törölgetve elősétált, majdnem összecsuklottam ott helyben. Egyszerűen nem tudtam hozzászokni ehhez a látványhoz, és a tudathoz, hogy ő mostantól az enyém. Lábujjhelyre emelkedtem, nyomtam egy puszit az arcára, de természetesen ő ezzel nem elégedett meg, miért is tette volna a kis mohó?? Szerencsére a legközelebbi szoba egy ajtónyira volt, máskülönben minden bizonnyal a padlón kötünk ki rövidesen.
Egy pillanatra szundítottam el csak, ő máris megszökött. Csörömpölést hallottam a földszint felől.
- Bezzeg Stellának ágyba viszik a kávéééét!- reklamáltam hisztis hangnemben.
- Kincsem, van valami gond?- állított be hirtelen hatalmas, büszke vigyorral, két csészével egyensúlyozva. Küldtem egy puszit, majd gyorsan kikaptam a sajátomat a kezéből, és visszabújtam a takaró alá. Ő is követett engem, és rövidesen kialakult már egy túlontúl idilli helyzet. Meg kellett törnöm a csendet, hiszen eszembejutott Stella kérése, és biztos voltam benne, ha most nem hajtom végre, akkor feledésbe merül az egész.
- Kérdezhetek valamit?- bújtam közelebb hozzá.- Ugye nem feledkeztél meg a buliról?
- Gabriella Rossi, hogy feltételezhetsz rólam ilyent?- nézett rám tettetett sértődöttséggel.- Ha úgy akarnád, akár már holnap készen állna minden. Tudod a néni néniek az ügynökségtől úgy tűnt kifejezetten bejön a két szép szemem.- vigyorgott büszkén, sőt kajánul.
- Geri, nem ér, hogy mindig visszaélsz az ismertségeddel és a... azzal az átkozottul igéző kisugárzásoddal.- csípkedtem meg az arcát.
- Nem tehetek róla, hogy ennyire szeretnek az emberek.- öltötte ki a nyelvét.
- Beképzelt kis disznó...- túrtam bele a megszokottnál kicsit hosszabb hajába.- Mit szólnál, ha ma elugranánk vásárolgatni? Nincs semmi használható ruhám erre az flancos alkalomra,és.... mégis csak végzős vagyok!
- És mégis hogyan kellene elképzelnem ezt a bált? Mert lassan kezdem azt hinni, hogy ideje beszerezni egy frakkot.- forgatta gúnyosan a szemeit.
- Nagyon is jól gondolod. Ne már Geri, egy kicsit erőltesd meg magad légyszi, azt akarom, hogy mindenki irigyeljen.- vigyorogtam követelőzően.
- Ebben az esetben mindketten ugyan azt szeretnénk. Azt hiszem indulhatunk is...- csókolt meg, majd besétált a fürdőbe, én pedig csak feküdtem ott és mosolyogtam, mint egy eszelős.
Meglepően rövid idő alatt mindketten készen álltunk indulásra. Minden feltűnés nélkül róttuk az üzleteket. Gerard gyorsan túltette magát a problémán, ugyanis a szokásos helyről választott magának egy fantasztikus fekete- barna kombinációjú szettet, így már csak az én ügyes- bajos keresgélésem maradt hátra. Nem akartam túlságosan elvetni a súlykot, ezért megtiltottam Gerinek, hogy olyan helyre vigyen, ahol az árak kétezer Eurónál kezdődtek. Csak egy szép ruhát akartam, minél kisebb költségvetésből. Igazán lassan ment az egész, mivel páromat folyton ki kellett toloncolnom a fülkéből, mielőtt még elfajultak volna a dolgok,és kirúgott volna bennünket az amúgy igencsak szívélyes és aranyos idős hölgy. Nagyon nehezen tudtam megértetni vele, hogy ha jót akar hazáig palástolnia kell féktelen vágyait.
Úgy másfél, örökkévalóságnak tűnő óra után végre kiszabadultunk, boldogan és még annál is éhesebben rohantunk hazafele, a hátsóülésen a gyönyörű csokoládészínű ruhacsodával. Most már teljes nyugalommal várhattam az utolsó egyetemi bálomat.
2012. március 7., szerda
Dííííííj :D
Huuh, hogyan is kezdjem? Először is nagyon- nagyon szépen köszönöm Klausznak az oldal első díját! Igazán jól esett, nagyon kedves tőled :)
Szabályok:
1. Köszönd meg!
2. Másold le a szabályokat, hogy a te díjazottaid is is lássák, és ismerjék meg őket.
3. Rakd ki a képet a blogodra!
4. Add tovább a díjat öt embernek!
5. Írj magadról vagy a történetedről/főhősödről 5 dolgot!
Nos, akkor jöjjön az 5 dolog :D
1. Egészen kis korom óta érdekel a foci, első emlékem a 2002-es Világbajnokságról van, vicces visszagondolni, ahogyan végig ott gubbasztottam alig 7 évesen a TV előtt apukámmal, és megállás nélkül kérdezősködtem, mert mindent érteni és mindenkit név szerint ismerni akartam. Az igazi áttörést azonban a 2008-as EB hozta.
2. Legnagyobb álmom, hogy utazgathassak a világon mindenfelé, és ismerkedhessek a különböző kultúrákkal.
3. Talán kiderült már, a kedvenc focistám Gerard Piqué, mert szerintem a védők munkája a legcsodálatraméltóbb, ennek ellenére sokszor senki sem emeli ki, hogy nélkülük sehol sem lenne egy csapat, mivel általában azoké a dicsőség, akik gólt rúgnak., pedig egy csapatban mindenki egyformán nélkülözhetetlen.
4. Első számú Harry Potter-fan vagyok, mivel ez a könyv- és filmsorozat kísérte végig az egész gyerekkoromat, sosem fogom elfeledni az első, valamint hosszú évek múlva az utolsó alkalmat, amikor a kezembe vettem a könyvet.
5. Imádom a sorozatokat, töretlen kedvenc a Vámpírnaplók lassacskán már 2 éve, de ez mellet még rengeteg van amit követek, követtem; mondhatni mindet, ami jó :D
Akiknek tovább adom:
1. Whitney- az új történeted első fejezetét meg bevezetőjét elolvasva nagyon érdekel a folytatás(minél hamarabb, ha lehetséges :D), úgy gondolom teljesen megérdemled a díjat :)
2.Klausz- tőled kaptam az első díjam, és ha még ez sem lenne elég, a Life's too short is nagy kedvencemmé vált rövid idő alatt :D szóval várom a további bonyodalmakat éééés éljen a közös kedvenc, David :D
3. Deveczke- szereted a zenét, focit és Forma1-et, ami kb. megegyezik az én érdeklődési körömmel. A napokban fogtam hozzá a történetedhez, de máris túl gyorsan haladok...:D
4. Eve- már az elejétől fogva követem a storyt, és mivel a kedvenceimmel variálsz, ezért mindig naaaagyon várom az új részt. Gyorsaaan :D
5.Vervain- szóval ez az egyetlen VD fic, amit követek, habár igaz, még van egy kis lemaradásom, de jól haladok, mivel egyszerűen imádom, ahogyan írsz és alakítod a szereplők jellemét. Csak így tovább! :)
Pénteken várható az új rész, puszi mindenkinek! G.
Akiknek tovább adom:
1. Whitney- az új történeted első fejezetét meg bevezetőjét elolvasva nagyon érdekel a folytatás(minél hamarabb, ha lehetséges :D), úgy gondolom teljesen megérdemled a díjat :)
2.Klausz- tőled kaptam az első díjam, és ha még ez sem lenne elég, a Life's too short is nagy kedvencemmé vált rövid idő alatt :D szóval várom a további bonyodalmakat éééés éljen a közös kedvenc, David :D
3. Deveczke- szereted a zenét, focit és Forma1-et, ami kb. megegyezik az én érdeklődési körömmel. A napokban fogtam hozzá a történetedhez, de máris túl gyorsan haladok...:D
4. Eve- már az elejétől fogva követem a storyt, és mivel a kedvenceimmel variálsz, ezért mindig naaaagyon várom az új részt. Gyorsaaan :D
5.Vervain- szóval ez az egyetlen VD fic, amit követek, habár igaz, még van egy kis lemaradásom, de jól haladok, mivel egyszerűen imádom, ahogyan írsz és alakítod a szereplők jellemét. Csak így tovább! :)
Pénteken várható az új rész, puszi mindenkinek! G.
2012. február 19., vasárnap
41.FEJEZET
Mielőtt Stella távozott volna a korházból hátrahagyott nekem egy lakáskulcsot, így nem kellett semmi különösebb erőfeszítést tennem, azért, hogy bejussak. Nagy meglepetésemre barátnőm nem tartózkodott otthon, csupán a sürgő-forgó Daviddal találtam szemben magam.
- Oh, Gaby! Máris?- fordult felém meglepetten, majd kép puszival köszöntöttük egymást.- Hogy te milyen jól nézel ki!- vágta rá azonnal.
- David, hogy te milyen jól hazdusz!- nevettem el magam látva tagadó arckifejezését.- Stella?
- Elugrott vásárolni ezt-azt, tudod nagyon készül, hogy mindennel a kedvedben járjon.
- Aranyosak vagytok... de igazán semmi szükség rá. Csak egy kis nyugit akarok végre, befejezni már az egyetemet, és utána meg... fogalmam sincs.- legyintettem.- Tényleg, Stella nagyon dühös, hogy hanyagoltam kicsit a buli szervezését?
- Szerintem annyira aggódik érted, hogy még arról is megfeledkezett, hogy mi az a buli. De tényleg, nagyon nehezen viselte, hogy ilyen sokáig nem beszéltetek normálisan. Mármint úgy, ahogyan szoktatok.Gondolom érted mire gondolok.- közben töltött nekem narancslevet.- Most már azért jobban vagy?
- Azt hiszem, igen... De annyira fura minden. Tudod, már teljesen hozzászoktam, hogy Bojannal voltam. Barcelona már egyet jelentett nekem vele.
- Akkor végleg vége?
- Az én részemről véglegesen és visszafordíthatatlanul.
- Annyira kár... Kis hüje... Szerintem most szúrt el mindent. És mára már tökéletesen tudja ő is, de teljesen érthető, hogy már nem vagy vevő a dologra. Sőt... még ahhoz képest mondhatni békében váltatok el.
- Nézd, én sem voltam egy szent, de akkor is, próbáltam nem átlépni a korlátokat. Ő ezzel szemben magasról tett rá az egészre.
- És mi a helyzet Gerarddal?- tapintott a lényegre.
- Hjaj, David... bárcsak tudnám.
- Mindenesetre ő teljesen oda van érted...- mosolygott hamiskásan.- Szóval szerintem érdemes lenne elgondolkodnod rajta.- kacsintott.
- Öööh... rendben.- vágtam rá bizonytalanul, aztán hál' istennek betoppant a barátnőm, még mielőtt kínosabb mederbe terelődött volna a téma.
David odasietett hozzá, elvette a csomagokat, majd megcsókolta szerelmét. Csodálatosak voltak együtt!
- Az én drágáim mind egy helyen, kell ennél több?- puszilt meg engem is.- Igazán szólhattál volna, hogy érted menjek.
- Hát egy taxit igazán nem volt nagy erőfeszítés hívni. De tényleg...- félve ejtettem ki ezeket a szavakat- mi van a kocsimmal?
- Az a helyzet, hogy...- pillantottak aggódóan egymásra-... nincs túl jó állapotban. Mondhatni használhatatlan. De a szerelő azt ígérte mindent megtesz, hogy rendbe hozza.- eggyüttérző hangja egy picit sem nyugtatott meg. Sajnáltam azt az autót, mert egyszerűen imádtam, de a sors elvette tőlem. Legalábbis egy időre biztosan.
- Értem...- szegeztem a tekintetemet a padlóra.- Azt hiszem felmegyek kicsit és lepihenek.
- Rendben, a beágyaztam neked a kedvenc szobádban. És... majd utánad megyek én is valamikor, azt hiszem van mit megbeszélnünk.
Halvány mosollyal bólintottam, majd a lépcsők felé vettem az irányt. Néhány bőröndöm már ott sorakozott az ágy mellett, de rossz volt arra gondolni, hogy valamikor majd a többiért is el kell mennem. Semmi kedvem nem volt újra látni őt, de elhatároztam, hogy minél hamarabb túlteszem magam rajta.
Lepihentem egy keveset, de tényleg nem volt az több fél óránál. Halk kopogást észleltem, majd megpillantottam a gesztenyebarna fürtöket a kis nyíláson.
- Bejöhetek?- suttogta Stella.
- Persze!- ültem fel hirtelen.
- Ugye nem ébresztettelek fel?- kérdezte bűnbánóan.
- Dehogy, nem tudnék most aludni. Túl sok minden kavarog a fejemben.
- Például?- kuporodott fel mellém ő is.
Egy pillanatra behunytam a szemem, hogy rendet tegyek a problémák között és kiválasszak egyet közülük.
- Mihez kezdek most?- tettem fel a drámai kérdést.
- Hogy-hogy mihez kezdesz, Gaby? Tudom, nagyon nehéz ez az egész, de az élet megy tovább.
- De mégis, hogyan tovább?
- Mondjuk kezdetnek sűrgősen beszélsz Gerarddal.- nézett rám szúrósan- Aztán levizsgázunk, meg talán nem ártana haza is nézni egy kicsit. Utána pedig... ötletem sincs.- vonta meg a vállát.
- Mit gondolsz, érdemes lenne megpróbálni Gerivel ezt a ... kapcsolat dolgot?
- Semmiben sem vagyok biztosabb ennél. Ez a srác annyira szeret téged,hogy ilyen szintű ragaszkodást és szeretet még senki szemében nem láttam. Hidd el, Bojan soha, de soha nem szeretett annyira téged, mint ő. Bármire képes lenne érted.
- De én azt hittem, hogy mi Bojannal örökre együtt leszünk.- pillantottam rá szomorúan.
- Másként alakult. És nem értem, hogy egyáltalán miért is gondolsz rá, miután megcsalt és még ő cirkuszolt utána. Huh, mindig felidegesít a gondolat is, hogy még neki állt feljebb. Gondolom sejted, hogy volt hozzá néhány keresetlen szavam.
- Ahh... szegény. Ez általában egyet szokott jelenteni azzal, hogy leharaptad a fejét.
- Hidd el, annál sokkal rosszabb voltam. Ennyire rég nem idegesítettek fel, úgyhogy képzelheted...- forgatta a szemeit még mindig idegesen.- És mellesleg sokkal szebben mutatnátok Gerivel... Ne tudd meg micsoda kombinálgatás ment itt.- mosolyodott el.
- Gonoszak vagytoook.- öltöttem rá nyelvet.
- Ki a gonosz, elnézést? Majdnem két teljes napra felszívódtál,szinte szó nélkül, aztán kiderül, hogy egészen Svájcig szaladtál. Azért az nem semmi. Láttad volna azt a pánikot Geri arcán. Szerintem ha meg egy napig maradtál volna, ő maga indul el, hogy megkeressen.
- Hát... ez tényleg kicsit erős volt.
- Legalább megérte, hogy odáig rohanj? Seb hogy van?
- Kifjezetten jól.- szorítkoztam a lényegre. Stella a legjobb barátnőm volt, de nem éreztem volna fairnek, ha kiadom az akkor esti beszélgetésemet Sebastiannal. Nagyon kényes téma volt, egyelőre nem akartam említeni, de biztos voltam benne, hogy majd egyszer mindenképpen elmondom neki is.- Tényleg, most jut eszembe. Nehogy azt hidd, megfeledkezett rólad!- urgottam fel az ágyról, majd az egyik táskában kezdtem kotorászni, barátnőm pedig a telefonomat vette kézbe egy kis kutatás céljából.
- Huh Gaby... Ki ez a Pierre?- erre a kérdésre hirtelen abbahagytam a keresgélést, s felpillantottam.
- Hát őőő... Sebastiannál ismertem meg. Egy igazi isten, nem gondolod?- mosolyodtam el hasmiskásan.
- És még nem csaptál le rá??? Nagy kár.- vonta össze a szemöldökét.
- Még csak az hiányzott volna nekem!- nevettem el magam- De hidd el, lett volna rá lehetőségem.- kacsintottam.- Talán kövektező alkalommal... Megvan!- kiáltottam fel hirtelen, miközben egy vaskos kötetet húzgáltam elő.- Sebi küldi, és puszil meg ölel meg minden.
Stella tátott szájjal bámulta a Schummacher életrajázát tartalmazó dedikált példányt. Lassan térdre küzdötte magát.
- Ezt... nekem?- nyelt nagyot.
- Mostantól a tied!- nyújtottam át neki.
- Fel kell hívnom Sebastiant... Ez csodálatos! Azt sem tudom, hogyan köszönjem meg...- már talpon volt és a telefonját keresgélte.- Ugye nem baj, ha most magadra hagylak?
- Menj csak nyugodtan, azt hiszem én átmegyek Gerihez.
- A legjobb döntés.- puszilt meg- Legyél bátor, és... Sok szerencsét!- intett még egyet az ajtóból.
Halványan elmosolyodtam, de igazából szörnyen zavartnak éreztem magam. Volt még egy kis időhúzási lehetőségem, így hát inkább elmentem zuanyozni egyet és átöltözni. Most a megszokottnál gyorsabban ment a készülődés, hiába, még az idő is arra késztetett, hogy induljak végre. Lengén öltöztem, mivel irtóra meleg volt már az év azon időszakában. (KATT IDE ! ) A szokásos indulás előtti gyűjtögetésemet végeztem, a telefonom már meg is volt, viszont rá kellett lassacskán jönnöm, hogy a kocsikulcsokat igazán hiába keresem... El is szomorodtam egy röpke pillanatra, de tudatalattim gyorsan kitessékelt az ajtón, még mielőtt meggondolhattam volna magam.
A taxi gyorsan megérkezett és legalább a zene jó volt...
- Oh, Gaby! Máris?- fordult felém meglepetten, majd kép puszival köszöntöttük egymást.- Hogy te milyen jól nézel ki!- vágta rá azonnal.
- David, hogy te milyen jól hazdusz!- nevettem el magam látva tagadó arckifejezését.- Stella?
- Elugrott vásárolni ezt-azt, tudod nagyon készül, hogy mindennel a kedvedben járjon.
- Aranyosak vagytok... de igazán semmi szükség rá. Csak egy kis nyugit akarok végre, befejezni már az egyetemet, és utána meg... fogalmam sincs.- legyintettem.- Tényleg, Stella nagyon dühös, hogy hanyagoltam kicsit a buli szervezését?
- Szerintem annyira aggódik érted, hogy még arról is megfeledkezett, hogy mi az a buli. De tényleg, nagyon nehezen viselte, hogy ilyen sokáig nem beszéltetek normálisan. Mármint úgy, ahogyan szoktatok.Gondolom érted mire gondolok.- közben töltött nekem narancslevet.- Most már azért jobban vagy?
- Azt hiszem, igen... De annyira fura minden. Tudod, már teljesen hozzászoktam, hogy Bojannal voltam. Barcelona már egyet jelentett nekem vele.
- Akkor végleg vége?
- Az én részemről véglegesen és visszafordíthatatlanul.
- Annyira kár... Kis hüje... Szerintem most szúrt el mindent. És mára már tökéletesen tudja ő is, de teljesen érthető, hogy már nem vagy vevő a dologra. Sőt... még ahhoz képest mondhatni békében váltatok el.
- Nézd, én sem voltam egy szent, de akkor is, próbáltam nem átlépni a korlátokat. Ő ezzel szemben magasról tett rá az egészre.
- És mi a helyzet Gerarddal?- tapintott a lényegre.
- Hjaj, David... bárcsak tudnám.
- Mindenesetre ő teljesen oda van érted...- mosolygott hamiskásan.- Szóval szerintem érdemes lenne elgondolkodnod rajta.- kacsintott.
- Öööh... rendben.- vágtam rá bizonytalanul, aztán hál' istennek betoppant a barátnőm, még mielőtt kínosabb mederbe terelődött volna a téma.
David odasietett hozzá, elvette a csomagokat, majd megcsókolta szerelmét. Csodálatosak voltak együtt!
- Az én drágáim mind egy helyen, kell ennél több?- puszilt meg engem is.- Igazán szólhattál volna, hogy érted menjek.
- Hát egy taxit igazán nem volt nagy erőfeszítés hívni. De tényleg...- félve ejtettem ki ezeket a szavakat- mi van a kocsimmal?
- Az a helyzet, hogy...- pillantottak aggódóan egymásra-... nincs túl jó állapotban. Mondhatni használhatatlan. De a szerelő azt ígérte mindent megtesz, hogy rendbe hozza.- eggyüttérző hangja egy picit sem nyugtatott meg. Sajnáltam azt az autót, mert egyszerűen imádtam, de a sors elvette tőlem. Legalábbis egy időre biztosan.
- Értem...- szegeztem a tekintetemet a padlóra.- Azt hiszem felmegyek kicsit és lepihenek.
- Rendben, a beágyaztam neked a kedvenc szobádban. És... majd utánad megyek én is valamikor, azt hiszem van mit megbeszélnünk.
Halvány mosollyal bólintottam, majd a lépcsők felé vettem az irányt. Néhány bőröndöm már ott sorakozott az ágy mellett, de rossz volt arra gondolni, hogy valamikor majd a többiért is el kell mennem. Semmi kedvem nem volt újra látni őt, de elhatároztam, hogy minél hamarabb túlteszem magam rajta.
Lepihentem egy keveset, de tényleg nem volt az több fél óránál. Halk kopogást észleltem, majd megpillantottam a gesztenyebarna fürtöket a kis nyíláson.
- Bejöhetek?- suttogta Stella.
- Persze!- ültem fel hirtelen.
- Ugye nem ébresztettelek fel?- kérdezte bűnbánóan.
- Dehogy, nem tudnék most aludni. Túl sok minden kavarog a fejemben.
- Például?- kuporodott fel mellém ő is.
Egy pillanatra behunytam a szemem, hogy rendet tegyek a problémák között és kiválasszak egyet közülük.
- Mihez kezdek most?- tettem fel a drámai kérdést.
- Hogy-hogy mihez kezdesz, Gaby? Tudom, nagyon nehéz ez az egész, de az élet megy tovább.
- De mégis, hogyan tovább?
- Mondjuk kezdetnek sűrgősen beszélsz Gerarddal.- nézett rám szúrósan- Aztán levizsgázunk, meg talán nem ártana haza is nézni egy kicsit. Utána pedig... ötletem sincs.- vonta meg a vállát.
- Mit gondolsz, érdemes lenne megpróbálni Gerivel ezt a ... kapcsolat dolgot?
- Semmiben sem vagyok biztosabb ennél. Ez a srác annyira szeret téged,hogy ilyen szintű ragaszkodást és szeretet még senki szemében nem láttam. Hidd el, Bojan soha, de soha nem szeretett annyira téged, mint ő. Bármire képes lenne érted.
- De én azt hittem, hogy mi Bojannal örökre együtt leszünk.- pillantottam rá szomorúan.
- Másként alakult. És nem értem, hogy egyáltalán miért is gondolsz rá, miután megcsalt és még ő cirkuszolt utána. Huh, mindig felidegesít a gondolat is, hogy még neki állt feljebb. Gondolom sejted, hogy volt hozzá néhány keresetlen szavam.
- Ahh... szegény. Ez általában egyet szokott jelenteni azzal, hogy leharaptad a fejét.
- Hidd el, annál sokkal rosszabb voltam. Ennyire rég nem idegesítettek fel, úgyhogy képzelheted...- forgatta a szemeit még mindig idegesen.- És mellesleg sokkal szebben mutatnátok Gerivel... Ne tudd meg micsoda kombinálgatás ment itt.- mosolyodott el.
- Gonoszak vagytoook.- öltöttem rá nyelvet.
- Ki a gonosz, elnézést? Majdnem két teljes napra felszívódtál,szinte szó nélkül, aztán kiderül, hogy egészen Svájcig szaladtál. Azért az nem semmi. Láttad volna azt a pánikot Geri arcán. Szerintem ha meg egy napig maradtál volna, ő maga indul el, hogy megkeressen.
- Hát... ez tényleg kicsit erős volt.
- Legalább megérte, hogy odáig rohanj? Seb hogy van?
- Kifjezetten jól.- szorítkoztam a lényegre. Stella a legjobb barátnőm volt, de nem éreztem volna fairnek, ha kiadom az akkor esti beszélgetésemet Sebastiannal. Nagyon kényes téma volt, egyelőre nem akartam említeni, de biztos voltam benne, hogy majd egyszer mindenképpen elmondom neki is.- Tényleg, most jut eszembe. Nehogy azt hidd, megfeledkezett rólad!- urgottam fel az ágyról, majd az egyik táskában kezdtem kotorászni, barátnőm pedig a telefonomat vette kézbe egy kis kutatás céljából.
- Huh Gaby... Ki ez a Pierre?- erre a kérdésre hirtelen abbahagytam a keresgélést, s felpillantottam.
- Hát őőő... Sebastiannál ismertem meg. Egy igazi isten, nem gondolod?- mosolyodtam el hasmiskásan.
- És még nem csaptál le rá??? Nagy kár.- vonta össze a szemöldökét.
- Még csak az hiányzott volna nekem!- nevettem el magam- De hidd el, lett volna rá lehetőségem.- kacsintottam.- Talán kövektező alkalommal... Megvan!- kiáltottam fel hirtelen, miközben egy vaskos kötetet húzgáltam elő.- Sebi küldi, és puszil meg ölel meg minden.
Stella tátott szájjal bámulta a Schummacher életrajázát tartalmazó dedikált példányt. Lassan térdre küzdötte magát.
- Ezt... nekem?- nyelt nagyot.
- Mostantól a tied!- nyújtottam át neki.
- Fel kell hívnom Sebastiant... Ez csodálatos! Azt sem tudom, hogyan köszönjem meg...- már talpon volt és a telefonját keresgélte.- Ugye nem baj, ha most magadra hagylak?
- Menj csak nyugodtan, azt hiszem én átmegyek Gerihez.
- A legjobb döntés.- puszilt meg- Legyél bátor, és... Sok szerencsét!- intett még egyet az ajtóból.
Halványan elmosolyodtam, de igazából szörnyen zavartnak éreztem magam. Volt még egy kis időhúzási lehetőségem, így hát inkább elmentem zuanyozni egyet és átöltözni. Most a megszokottnál gyorsabban ment a készülődés, hiába, még az idő is arra késztetett, hogy induljak végre. Lengén öltöztem, mivel irtóra meleg volt már az év azon időszakában. (KATT IDE ! ) A szokásos indulás előtti gyűjtögetésemet végeztem, a telefonom már meg is volt, viszont rá kellett lassacskán jönnöm, hogy a kocsikulcsokat igazán hiába keresem... El is szomorodtam egy röpke pillanatra, de tudatalattim gyorsan kitessékelt az ajtón, még mielőtt meggondolhattam volna magam.
A taxi gyorsan megérkezett és legalább a zene jó volt...
Természetesen seperc alatt megérkeztük, jóformám még levegőt venni sem volt időm. Kifizettem a sofőrt, aki olyan bátorítóan mosolygott rám, mintha tudná hová készülök. Minden esetre adott egy löketet, és következő pillanatban már az ajtó előtt ácsorogtam, izzadó tenyérrel. Kopogjak vagy ne? Még mielőtt túl sokat gondolkodtam volna, rövidet csöngettem. Válaszul csupán egy vidám kiáltást kaptam:
- Bújj be!- nem voltam biztos benne, hogy tudja ki álldogáll odakint, ezért óvatosan nyomtam le a kilincset.Amint beléptem, azonnal odakapta a fejét, és igazán meglepett arcot vágott. Nem hiszem, hogy a közeljövőben számított volna a látgatásomra.
Azonnal tudtam, mit kell tennem. Éreztem a bizsergést, azt sem tudtam sírjak-e vagy nevessek? Csak azt akartam érezni, hogy megölel, hogy szeret engem. Igen, kétség sem férhetett hozzá, már én is szerelmes voltam belé. Totálisan és visszavonhatatlanul.
Fénysebességgel szinte átrepültem az előteret és máris a karjaiban voltam. Nem vártam semmire, nem volt szükség egyetlen árva szóra sem. Tétovázás nélkül megtettem, amit régen kellett volna: szenvedélyesen megcsókoltam. Birtokoltuk egymás minden egyes testrészét, minden érzését. Nem élhettünk tovább a másik nélkül. Az a csók szinte egy örökkévalóságon át tartott, én pedig azt kívántam, bárcsak sose fejeződne be. Túl tökéletes volt az egész...
Mosolyoga távolodott el kicsit tőlem, hogy megszólalhasson:
- Huuuh... ezt ám a meglepetés!- kerekedtek ki a szemei.- Ez minden amit kívánok már több mint egy fél éve. És be kell ismernem, megérte. Teljesen megérte.
- Gerard,- csókoltam meg újra- szeretlek, érted? Szeretlek!
- Te még csak el sem tudod képzelni, milyen érzés ezt hallani nekem...- kapott fel az ölébe és meg sem állt velem a kertig. Odakint sem volt hajlandó szabadon engedni, magasabbra emelt, pörgetett, pörgetett és torka szakadtából ordított: -ENGEM SZERET! CSAK ENGEM!!Azt akarom, hogy mindenki hallja, Gaby! Mindenkinek tudnia kell a boldogságomról!
- Mit szólnak majd a szomszédok, Geri???- néztem rá kérdőn- Rendben,rendben csak tegyél már leeeeeee.- püföltem a vállát nevetve.
- Azt szeretnéd? Hát... nem is tudom...- vonta össze a szemöldökét, majd megfutamodott, és akkor már tudtam, hogy ebből valami őrültség fog kisülni. A kis bolond egyenesen, ruhástól a medencébe ugrott. Jó érzés volt lehűsülni kicsit, habár a hideg víz ellenére is izott körülöttünk a levegő. Miután valahogyan rávettük magunkat, hogy kiszálljunk, elterültünk a füvön, és vártuk, hogy megszáradjuk. Szinte megállás nélkül csókolóztunk, semmi értelmét nem láttuk annak, hogy bemenjünk. Hiszen amúgy is, ragyogóan sütött a nap egész délután!
Sötétedés után vánszorogtunk vissza a házba, akkor is csak azért, mert az én drágámnak iszonyatos hangnemben korgott a gyomra. Az időt azonban nem vesztegethettük főzésre, inkább rendeltünk egyet gyorsan, és folytattuk eddigi tevékenységünket.
A pihe-puha szőnyegen üldögéltünk, csendben, gondolatainkba mélyedve.
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy Bojan nem fogja egykönnyen feladni? Nem az a típus... sőt most még bűntudat is gyötri...És bármi is történt... ő attól még szeret téged.
- Geri, engem nagyon nem érdekel, hogy ezek után mit tesz. Ő már nem része az életemnek, többé gondolni sem akarok rá...Nem mondhatom, hogy tévedés volt az egész, mert az elejéről csodálatos emlékeim vannak, de egyszerűen ami nem megy, kár erőltetni. Talán...majd megpróbálom elmagyarázni neki. Majd egyszer...- simogattam meg a kissé borostás arcát.
- Olyan boldog vagyok... azt hittem sosem fogom már ezt a csodálatos érezést újraélni.- puszilta meg a homlokomat vigyorogva. Közben csöngettek.- Hoppá, itt a kaja!- kacsintott, majd elrohant. Szerintem örömében a futárt is gazdagon megjutalmazta, szóval mindenki jól járt.
Ott helyben, a szobában fogyasztottuk el a vacsorát. Olyan otthonos volt a hangulat, hogy kedvem sem volt elmozdulni többé.
- Gaaaaaby...- nézett rám könyörgően, hosszú szempilláit rebegtetve.- Ugye nem akarsz egész éjszkára egyedül hagyni?
- Hmmmm...- vonogattam a vállam gondolkodást tettetve.- Hát meglátom mit tehetek...
- Egy dologban biztos lehetsz. Innen holnap reggelig ki nem lépsz, semmi szín alatt.
Rövid mű-gondolkodás után, lazán vetettem oda neki:
- Hát legyen!- majd egy újabb hosszú- hosszú csókot váltottunk...
Sötétedés után vánszorogtunk vissza a házba, akkor is csak azért, mert az én drágámnak iszonyatos hangnemben korgott a gyomra. Az időt azonban nem vesztegethettük főzésre, inkább rendeltünk egyet gyorsan, és folytattuk eddigi tevékenységünket.
A pihe-puha szőnyegen üldögéltünk, csendben, gondolatainkba mélyedve.
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy Bojan nem fogja egykönnyen feladni? Nem az a típus... sőt most még bűntudat is gyötri...És bármi is történt... ő attól még szeret téged.
- Geri, engem nagyon nem érdekel, hogy ezek után mit tesz. Ő már nem része az életemnek, többé gondolni sem akarok rá...Nem mondhatom, hogy tévedés volt az egész, mert az elejéről csodálatos emlékeim vannak, de egyszerűen ami nem megy, kár erőltetni. Talán...majd megpróbálom elmagyarázni neki. Majd egyszer...- simogattam meg a kissé borostás arcát.
- Olyan boldog vagyok... azt hittem sosem fogom már ezt a csodálatos érezést újraélni.- puszilta meg a homlokomat vigyorogva. Közben csöngettek.- Hoppá, itt a kaja!- kacsintott, majd elrohant. Szerintem örömében a futárt is gazdagon megjutalmazta, szóval mindenki jól járt.
Ott helyben, a szobában fogyasztottuk el a vacsorát. Olyan otthonos volt a hangulat, hogy kedvem sem volt elmozdulni többé.
- Gaaaaaby...- nézett rám könyörgően, hosszú szempilláit rebegtetve.- Ugye nem akarsz egész éjszkára egyedül hagyni?
- Hmmmm...- vonogattam a vállam gondolkodást tettetve.- Hát meglátom mit tehetek...
- Egy dologban biztos lehetsz. Innen holnap reggelig ki nem lépsz, semmi szín alatt.
Rövid mű-gondolkodás után, lazán vetettem oda neki:
- Hát legyen!- majd egy újabb hosszú- hosszú csókot váltottunk...
2012. február 16., csütörtök
:)
Elnézést a kis eltűnés miatt, hétvégén ígérem előrukkolok valami újjal. Már majdnem meglennék az új résszel, de van még mit finomítani rajta. Addig is puszi mindenkinek! :) G.
2012. január 29., vasárnap
40. FEJEZET
Az éjszaka folyamán rengeteget gondolkodtam, és rájöttem, mennyire igaza van barátomnak. Mégis, rossz érzés volt itt hagyni őt, újra. Felvettem a még tisztán maradt ruhadarabjaimat, majd lesétáltam a konyhába. (KATT IDE!)
A búcsúzkodás nem mondanám, hogy egyszerűen ment, hiszen sírtam, mint egy csecsemő, alig tudtam indulásra bírni magam. Természetesen mindenekelőtt megígértettem Sebastiannal, hogy amint lehet meglátogat Barcelonában, aztán tovább nem húzhattam az időt, muszáj volt a volán mögé ülnöm, magam mögött hagyva a félelmeket és kételyeket. Még mindig nem voltam teljesen biztos abban, mihez kezdek mikor hazaérek, de úgy döntöttem, lesz ami lesz, hagyom hadd sodorjon magával az ár. Nem volt már min gondolkodni, képtelen voltam ugyanis normálisan mérlegelni. Mindig is bíztam a sorsban, és abban, hogy minden okkal történik. Nem hívtam senkit egész úton, nem szerettem volna, hogy befolyásoljanak. Csak bekapcsoltam a rádiót és igyekeztem minél hamarabb hazaérni.
Amikor már a város határain belül kocsikáztam, talán megjelent egy enyhe kis gyomorideg, de teljesen figyelmen kívül hagytam. Rövid időn belül már a szokásos kanyart vettem be, a jól megszokott házak előtt haladtam el, végül pedig megérkeztem a Bojannal közös lakásunk elé. Hiányzott ez az otthonos légkör. Itt minden sokkal barátságosabbnak, kellemesebbnek tűnt, mondhatni a nap is fényesebben ragyogott, mint odaát Angliában vagy Svájcban. Örültem, hogy haza érkeztem. Belenéztem még egyszer utoljára a tükörbe, majd kiszálltam és a kis ösvényre léptem, ami egészen a bejáratig vezetett. Közben mindvégig azon ügyködtem, hogy előkerítsem kulcsaimat a tásákámból, ami szinte felért egy lehetetlen küldetéssel is, tekintve a hatalmas káoszt, ami benne uralkodott.
Vettem egy nagy levegőt, majd kettőt fordítottam a záron, óvatosan kinyitottam az ajtót, s beléptem a szokatlanul csendes házba. Eszembe jutottak a régi szép idők, amikor állandóan nyüzsgés volt nálunk. Nem bírtam megállni egy halvány mosoly nélkül. Nem csoda, hiszen kétségtelenül életem legszebb napjait töltöttem itt.
Felakasztottam táskámat a fogasra, majd a nappali felé indultam, az ebédlőben viszont váratlan látvány fogadott, ilyedtemben minimum három lépésnyit ugrottam vissza. A szívroham környékezett, de komolyan!
- Bojan !- kiáltottam fel. Ugyanis igen, ő ült ott, teljes életnagyságban, arcát a tenyerébe temetve, ügyet sem vetve arra, hogy én ott visítozom. Még a fejét sem fordította felém, én pedig nem értettem, mi ez a viselkedés. Ötletem sem volt, hogyan kezdjek bele bármilyen nemű beszélgetésbe. Végül megelőzött.
- A rohadt életbe!- csapott az asztalhoz valami bulvár lapnak tűnő papírköteget.
Tudtam, hogy ez a beszélgetés békével már nem fejeződhet be.
- Neked is szia.- nevettem fel gúnyosan.
- Mégis mit jelentsen ez az egész?- lebegtette készségesen előttem azt a szemetet.
Amikor megláttam a címlapot, a rosszullét környékezett. A méreg elöntötte az agyamat, és legszívesebben jól szét vertem volna a képét annak, aki nem rendelkezett jobb időtöltéssel, minthogy az én magánéletemet taglalja. Tényleg felháborító volt : 3 képsorozat díszítette a fedőlapot. Az egyiken én meg Geri vagyunk ... amikor hát... akkor este megérkezünk a házához; a következőn én, amint reggel sunyiban elslisszolok ( és még azt hittem sikerült észrevétlen maradnom! ), majd az utolsón amint újra kettesben Angliába indulunk. Nem is a képek, sokkal inkább a melléjük kanyarított cifra szöveg volt, ami kihozott a béketűrésemből.
- Hát ez nevetséges.- hajítottam nemes egyszerűséggel a szemétbe az újságot, oda ahová a leginkább való volt.
- Ha annyira nevetséges, akkor miért dűhített fel annyira? Megmagyaráznád?
- Azért,mert... undorító, ahogy az ember életében piszkálódnak ezek a piócák! Egyszerűen felháborító.
- Akarod tudni mit gondolok én erről az egészről?- nem tetszett a hetyke hangnem, úgy tett, mintha én lennék a legnagyobb hibás.
- Őszíntén? Ha így állsz hozzá a dolgokhoz, nem vagyok benne biztos, hogy igen.
- Nem hiába tűntek fel ezek a szenzációs irományok.
- Most mit vársz? Mit szeretnél hallani tőlem?
- Semmit, már semmit. Mindent elárul az arcod, a mozdulataid. De örülök, hogy ti legalább jól szórakoztatok, amíg én majd' belebolondultam a hiányodba.- a cinikus, arrogáns mosoly rettenetesen dühbe gurított, legszívesebben behúztam volna egyet neki is.
- Bojan, nem akarok durván fogalmazni, vagy ordítozni, de te hallod magad? Hallod azt, hogy mekkora óriási hülyeségeket beszélsz?? Még véletlenül sem téged kaptalak rajta Blancaval nem is olyan régen... Rémlik valami?
Zavart arckifejezésre váltott, nem tudta, hogyan vágja ki magát ebből a szituációból.
- Az nem volt... megcsalás, semmi sem történt köztünk!
- Ugyan drágám, ezt még te sem gondolhatod komolyan...- röhögtem fel gúnyosan.- Azt hiszem egyelőre neked van mit megmagyaráznod.
- Ennél többet nem mondhatok, ugyanis ennél több nem történt. Viszont abban teljesen biztos vagyok, hogy ti itthon egy percig sem tétlenkedtetek. Kit avattatok még be a kis titkotokba?- már-már úgy viselkedett, mint egy eszelős. A célom pedig az lett, hogy még jobban felhúzzam.
- Ha ezt akarod hallani, hát legyen. Igen, lefeküdtem egyszer Gerarddal. És eszemben sincs mentegetőzni, hiszen nem bántam meg egy percig sem.- hangsúlyoztam ki a mondat második felét, mire kivörösödött, akár egy rák.- De nem ártana tudnod, hogy a szenvedő fél inkább én voltam, mintsem te, aki odaát Angliában dorbézolt mindvégig. Nehogy azt hidd, hogy elkerülték a figyelmemet azok a kis újságcikkek rólad, meg a jó isten tudja kikről holt részegen. Ez volt az a fene nagy szenvedés? Kitudja hány ribanc fordult meg nálad, amit még csak be sem mernél vallani soha!- most már rendesen ordítottam és csapkodtam, de azt hiszem meg volt rá az okom.
- Nem tudom miről beszélsz...- sétált nyugodtságot színlelve az ablak felé.
- Eeeeezaz, Bojan Krkic, gratulálok! Ez a helyes hozzáállás. Képtelen lennél őszínte lenni velem, mi?
- Miért lennék az? Hiszen te sem mutatsz rá túl sok hajlandóságot...
- Na ezt tényleg nem értem...Elmagyaráznád? Tudod a kis szőke fejecském nem tudja ilyen gyorsasággal feldolgozni ezt a sok információt.- tettettem akarattal a hülyét, de ő ezt pontosan tudta.
- Például... Többek között... Hol voltál most? Mert pontosan két napja még a kis szeretőd sem tudott rólad semmit.- mondta ki a durva szavakat szemrebbenés nélkül. Hánynom kellett tőle.
- Tulajdonképpen abszolút de semmi közöd hozzá. De csak azért, hogy a kis érzékeny liliom lelked megnyugodjon, Sebastiannál voltam.
- Szóval akkor Sebastiannal is ágyba bújtál!- kiáltott fel, mintha hatalmas felfedezést tett volna.- Mekkora egy r...- de nem fejezte be a mondatot, maximum csak gondolatban, ugyanis hirtelen közbe vágam.
- Menj te a fenébe, jó? Soha többé nem akarlak látni! Érted??? Soha!!!- üvöltöttem most már zokogva.Nem tudom, miért sírtam. Talán mert ritka szarul esett minden vád, amit a fejemhez vágott. Nem tétováztam tovább, faképnél hagytam, és elrohantam a táskám után. Képtelen lettem volna tovább maradni. Megálltam pár percig a hallban, hogy kifújjam magam, majd még az utolsó szó jogán, már teljesen nyugodtan sétáltam vissza vitánk helyszínére. Ugyanott ült, ugyanabban a pozicióban, mint amikor megérkeztem.
- Tudod Bojan, én úgy indultam tegnap haza Svájcból, hogy mi még újrakezdhetjük. Én tényleg azt akartam, hogy megpróbáljuk, mert... szerettelek. Sajnálom, hogy így történt, de talán... oka van... így kellett lennie. Szóval... Ég veled!- intettem még egy utolsót, majd rohanni kezdtem, egyre gyorsabban kifele. Szabadulni akartam az emlékektől és mindentől, ami ide kötött.
Hallottam, ahogyan a nyomomba eredt, de nem akartam megállni. Nem akartam, hogy utolérjen és újra elkezdődjön minden. Biztos voltam benne, hogy köztünk normális párkapcsolat már nem lehetne. Miután becsaptam az ajtót, hallottam, amint elkeseredetten a nevemet ismételgeti. Én már a kocsiban ültem, és eszemben sem lett volna visszafordulni. Abban a pillanatban, ha zavart is voltam, a múltat teljes mértékben lezártam.
Fáradt voltam és dühös, meg talán csalódott. Egy emberrel szerettem volna csak beszélni és az nem más volt, mint Stella. Természetesen azon a a csodálatos napon semmi sem mehetett zökkenőmentesen.
Az utolsó körforgalomnál szerencsésen belémrohant egy kis aranyos plázacica a cuki, rózsaszín Porschéjával. Rendesen bevertem a fejem a kormányba, és csak ez tartott vissza attól, hogy ne ugorjak ki és keverjek le neki egy maflást.
Mielőtt kiszálltam volna elszámoltam háromig. Amint a lában elérte a földet automatikusan a fejemhez kaptam, mivel rettenetesen megszédültem. Sajnos nem volt alkalmam elgyepálni az ijedt, nyávogó kiscsajt, mivel elsötétült előttem minden, majd a földre zuhantam.
A következő emlékem a korházi szobából származik. Verőfényes napsütésre ébredtem, és teljesen jól éreztem magam. Eleinte senkit sem láttam magam körül, aztán megpillantottam a merengő Stellát a hatalmas ablak előtt. Karbatett kézzel kémlelte a tengerpartot.
- Jó reggelt, napsugár!- nyújtózkodtam hatalmasat a meglehetősen kényelmes, puha ágyban.
- Gabriella!- ült le mellém gyorsan, majd tenyerébe vette kezemet. De rég vártam már erre! Azt hittem már átalszod a napot.- mosolyodott el.
- Mi bajom van, Stella? Mert én igazából úgy érzem, hogy már teljesen jól vagyok...
- Hát azért mert valószínűleg úgy is van. Enyhe agyrázkódásod volt, de még ma este haza engednek.
- Hál' Istennek!- sóhajtottam fel, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy jó formán az sincs ahová mennem...
- Mi a gond? - kérdezett vissza látva összeráncolt szemöldökömet.
- Tudod, most jutott eszembe...tulajdonképpen az nincs hová mennem.- nevettem fel.
- Azért aztán végképp ne aggódj. A kocsidból a bőröndök már nálunk vannak. A többit pedig majd hamarosan elhozzuk.- nyugtatott meg.- De azt hiszem most valaki sokkal inkább beszélgetni akar veled, mint bárki más. Hamarosan találkozunk, és akkor majd mindent elmesélsz!- pusziltuk meg egymást.
A búcsúzkodás nem mondanám, hogy egyszerűen ment, hiszen sírtam, mint egy csecsemő, alig tudtam indulásra bírni magam. Természetesen mindenekelőtt megígértettem Sebastiannal, hogy amint lehet meglátogat Barcelonában, aztán tovább nem húzhattam az időt, muszáj volt a volán mögé ülnöm, magam mögött hagyva a félelmeket és kételyeket. Még mindig nem voltam teljesen biztos abban, mihez kezdek mikor hazaérek, de úgy döntöttem, lesz ami lesz, hagyom hadd sodorjon magával az ár. Nem volt már min gondolkodni, képtelen voltam ugyanis normálisan mérlegelni. Mindig is bíztam a sorsban, és abban, hogy minden okkal történik. Nem hívtam senkit egész úton, nem szerettem volna, hogy befolyásoljanak. Csak bekapcsoltam a rádiót és igyekeztem minél hamarabb hazaérni.
Amikor már a város határain belül kocsikáztam, talán megjelent egy enyhe kis gyomorideg, de teljesen figyelmen kívül hagytam. Rövid időn belül már a szokásos kanyart vettem be, a jól megszokott házak előtt haladtam el, végül pedig megérkeztem a Bojannal közös lakásunk elé. Hiányzott ez az otthonos légkör. Itt minden sokkal barátságosabbnak, kellemesebbnek tűnt, mondhatni a nap is fényesebben ragyogott, mint odaát Angliában vagy Svájcban. Örültem, hogy haza érkeztem. Belenéztem még egyszer utoljára a tükörbe, majd kiszálltam és a kis ösvényre léptem, ami egészen a bejáratig vezetett. Közben mindvégig azon ügyködtem, hogy előkerítsem kulcsaimat a tásákámból, ami szinte felért egy lehetetlen küldetéssel is, tekintve a hatalmas káoszt, ami benne uralkodott.
Vettem egy nagy levegőt, majd kettőt fordítottam a záron, óvatosan kinyitottam az ajtót, s beléptem a szokatlanul csendes házba. Eszembe jutottak a régi szép idők, amikor állandóan nyüzsgés volt nálunk. Nem bírtam megállni egy halvány mosoly nélkül. Nem csoda, hiszen kétségtelenül életem legszebb napjait töltöttem itt.
Felakasztottam táskámat a fogasra, majd a nappali felé indultam, az ebédlőben viszont váratlan látvány fogadott, ilyedtemben minimum három lépésnyit ugrottam vissza. A szívroham környékezett, de komolyan!
- Bojan !- kiáltottam fel. Ugyanis igen, ő ült ott, teljes életnagyságban, arcát a tenyerébe temetve, ügyet sem vetve arra, hogy én ott visítozom. Még a fejét sem fordította felém, én pedig nem értettem, mi ez a viselkedés. Ötletem sem volt, hogyan kezdjek bele bármilyen nemű beszélgetésbe. Végül megelőzött.
- A rohadt életbe!- csapott az asztalhoz valami bulvár lapnak tűnő papírköteget.
Tudtam, hogy ez a beszélgetés békével már nem fejeződhet be.
- Neked is szia.- nevettem fel gúnyosan.
- Mégis mit jelentsen ez az egész?- lebegtette készségesen előttem azt a szemetet.
Amikor megláttam a címlapot, a rosszullét környékezett. A méreg elöntötte az agyamat, és legszívesebben jól szét vertem volna a képét annak, aki nem rendelkezett jobb időtöltéssel, minthogy az én magánéletemet taglalja. Tényleg felháborító volt : 3 képsorozat díszítette a fedőlapot. Az egyiken én meg Geri vagyunk ... amikor hát... akkor este megérkezünk a házához; a következőn én, amint reggel sunyiban elslisszolok ( és még azt hittem sikerült észrevétlen maradnom! ), majd az utolsón amint újra kettesben Angliába indulunk. Nem is a képek, sokkal inkább a melléjük kanyarított cifra szöveg volt, ami kihozott a béketűrésemből.
- Hát ez nevetséges.- hajítottam nemes egyszerűséggel a szemétbe az újságot, oda ahová a leginkább való volt.
- Ha annyira nevetséges, akkor miért dűhített fel annyira? Megmagyaráznád?
- Azért,mert... undorító, ahogy az ember életében piszkálódnak ezek a piócák! Egyszerűen felháborító.
- Akarod tudni mit gondolok én erről az egészről?- nem tetszett a hetyke hangnem, úgy tett, mintha én lennék a legnagyobb hibás.
- Őszíntén? Ha így állsz hozzá a dolgokhoz, nem vagyok benne biztos, hogy igen.
- Nem hiába tűntek fel ezek a szenzációs irományok.
- Most mit vársz? Mit szeretnél hallani tőlem?
- Semmit, már semmit. Mindent elárul az arcod, a mozdulataid. De örülök, hogy ti legalább jól szórakoztatok, amíg én majd' belebolondultam a hiányodba.- a cinikus, arrogáns mosoly rettenetesen dühbe gurított, legszívesebben behúztam volna egyet neki is.
- Bojan, nem akarok durván fogalmazni, vagy ordítozni, de te hallod magad? Hallod azt, hogy mekkora óriási hülyeségeket beszélsz?? Még véletlenül sem téged kaptalak rajta Blancaval nem is olyan régen... Rémlik valami?
Zavart arckifejezésre váltott, nem tudta, hogyan vágja ki magát ebből a szituációból.
- Az nem volt... megcsalás, semmi sem történt köztünk!
- Ugyan drágám, ezt még te sem gondolhatod komolyan...- röhögtem fel gúnyosan.- Azt hiszem egyelőre neked van mit megmagyaráznod.
- Ennél többet nem mondhatok, ugyanis ennél több nem történt. Viszont abban teljesen biztos vagyok, hogy ti itthon egy percig sem tétlenkedtetek. Kit avattatok még be a kis titkotokba?- már-már úgy viselkedett, mint egy eszelős. A célom pedig az lett, hogy még jobban felhúzzam.
- Ha ezt akarod hallani, hát legyen. Igen, lefeküdtem egyszer Gerarddal. És eszemben sincs mentegetőzni, hiszen nem bántam meg egy percig sem.- hangsúlyoztam ki a mondat második felét, mire kivörösödött, akár egy rák.- De nem ártana tudnod, hogy a szenvedő fél inkább én voltam, mintsem te, aki odaát Angliában dorbézolt mindvégig. Nehogy azt hidd, hogy elkerülték a figyelmemet azok a kis újságcikkek rólad, meg a jó isten tudja kikről holt részegen. Ez volt az a fene nagy szenvedés? Kitudja hány ribanc fordult meg nálad, amit még csak be sem mernél vallani soha!- most már rendesen ordítottam és csapkodtam, de azt hiszem meg volt rá az okom.
- Nem tudom miről beszélsz...- sétált nyugodtságot színlelve az ablak felé.
- Eeeeezaz, Bojan Krkic, gratulálok! Ez a helyes hozzáállás. Képtelen lennél őszínte lenni velem, mi?
- Miért lennék az? Hiszen te sem mutatsz rá túl sok hajlandóságot...
- Na ezt tényleg nem értem...Elmagyaráznád? Tudod a kis szőke fejecském nem tudja ilyen gyorsasággal feldolgozni ezt a sok információt.- tettettem akarattal a hülyét, de ő ezt pontosan tudta.
- Például... Többek között... Hol voltál most? Mert pontosan két napja még a kis szeretőd sem tudott rólad semmit.- mondta ki a durva szavakat szemrebbenés nélkül. Hánynom kellett tőle.
- Tulajdonképpen abszolút de semmi közöd hozzá. De csak azért, hogy a kis érzékeny liliom lelked megnyugodjon, Sebastiannál voltam.
- Szóval akkor Sebastiannal is ágyba bújtál!- kiáltott fel, mintha hatalmas felfedezést tett volna.- Mekkora egy r...- de nem fejezte be a mondatot, maximum csak gondolatban, ugyanis hirtelen közbe vágam.
- Menj te a fenébe, jó? Soha többé nem akarlak látni! Érted??? Soha!!!- üvöltöttem most már zokogva.Nem tudom, miért sírtam. Talán mert ritka szarul esett minden vád, amit a fejemhez vágott. Nem tétováztam tovább, faképnél hagytam, és elrohantam a táskám után. Képtelen lettem volna tovább maradni. Megálltam pár percig a hallban, hogy kifújjam magam, majd még az utolsó szó jogán, már teljesen nyugodtan sétáltam vissza vitánk helyszínére. Ugyanott ült, ugyanabban a pozicióban, mint amikor megérkeztem.
- Tudod Bojan, én úgy indultam tegnap haza Svájcból, hogy mi még újrakezdhetjük. Én tényleg azt akartam, hogy megpróbáljuk, mert... szerettelek. Sajnálom, hogy így történt, de talán... oka van... így kellett lennie. Szóval... Ég veled!- intettem még egy utolsót, majd rohanni kezdtem, egyre gyorsabban kifele. Szabadulni akartam az emlékektől és mindentől, ami ide kötött.
Hallottam, ahogyan a nyomomba eredt, de nem akartam megállni. Nem akartam, hogy utolérjen és újra elkezdődjön minden. Biztos voltam benne, hogy köztünk normális párkapcsolat már nem lehetne. Miután becsaptam az ajtót, hallottam, amint elkeseredetten a nevemet ismételgeti. Én már a kocsiban ültem, és eszemben sem lett volna visszafordulni. Abban a pillanatban, ha zavart is voltam, a múltat teljes mértékben lezártam.
Fáradt voltam és dühös, meg talán csalódott. Egy emberrel szerettem volna csak beszélni és az nem más volt, mint Stella. Természetesen azon a a csodálatos napon semmi sem mehetett zökkenőmentesen.
Az utolsó körforgalomnál szerencsésen belémrohant egy kis aranyos plázacica a cuki, rózsaszín Porschéjával. Rendesen bevertem a fejem a kormányba, és csak ez tartott vissza attól, hogy ne ugorjak ki és keverjek le neki egy maflást.
Mielőtt kiszálltam volna elszámoltam háromig. Amint a lában elérte a földet automatikusan a fejemhez kaptam, mivel rettenetesen megszédültem. Sajnos nem volt alkalmam elgyepálni az ijedt, nyávogó kiscsajt, mivel elsötétült előttem minden, majd a földre zuhantam.
A következő emlékem a korházi szobából származik. Verőfényes napsütésre ébredtem, és teljesen jól éreztem magam. Eleinte senkit sem láttam magam körül, aztán megpillantottam a merengő Stellát a hatalmas ablak előtt. Karbatett kézzel kémlelte a tengerpartot.
- Jó reggelt, napsugár!- nyújtózkodtam hatalmasat a meglehetősen kényelmes, puha ágyban.
- Gabriella!- ült le mellém gyorsan, majd tenyerébe vette kezemet. De rég vártam már erre! Azt hittem már átalszod a napot.- mosolyodott el.
- Mi bajom van, Stella? Mert én igazából úgy érzem, hogy már teljesen jól vagyok...
- Hát azért mert valószínűleg úgy is van. Enyhe agyrázkódásod volt, de még ma este haza engednek.
- Hál' Istennek!- sóhajtottam fel, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy jó formán az sincs ahová mennem...
- Mi a gond? - kérdezett vissza látva összeráncolt szemöldökömet.
- Tudod, most jutott eszembe...tulajdonképpen az nincs hová mennem.- nevettem fel.
- Azért aztán végképp ne aggódj. A kocsidból a bőröndök már nálunk vannak. A többit pedig majd hamarosan elhozzuk.- nyugtatott meg.- De azt hiszem most valaki sokkal inkább beszélgetni akar veled, mint bárki más. Hamarosan találkozunk, és akkor majd mindent elmesélsz!- pusziltuk meg egymást.
Az ajtó még be sem csukódott jóformán, máris újra lenyomódott a kilincs és egy igazi óriás lépett be rajta, szelíd, simogató kék szemekkel. Azonnal az ágyhoz sietett, majd leült, mialatt én ülőpozicióba küzdöttem magam. Megpuszilta a homlokomat, és egy hatalmas, gyönyörű csokor virágot tett le mellém. Riadt tekintettel fürkészte az arcomat.
- Minden rendben veled? Ugye jól vagy?
- Persze... semmi komolyan, már csak néhány órát kell bent maradnom.- közöltem vele mosolyogva, majd azonnal elkomolyodtam, amikor halvány lila foltot vettem észre a jobb szeme körül. Észrevehető volt, hogy mindenáron próbálta volna eltüntetni, de a sminkelés nem tűnt az ő műfajának.- Gerard, mi történt?- érintettem meg finoman az arcát.- Ugye... nem verekedtetek?- vetettem oda félénken.
- Nem... vagyis...- tétovázott, én pedig már tudtam, hogy a leglightosabb verziót próbálja összerakni.
Visszadobtam magam az ágyba, és lángvörös arcom elrejtése végett egy jó nagy párnát szorítottam az arcomra.
Legjobb barátok voltak, amíg fel nem tűntem én, és ez rendkívül bántott. Hibásnak éreztem magam, hiszen belekeveredtem ebbe az egészbe megnehezítve mindhármunk életét.
- Mi történt Geri?- ültem fel újra. Bármennyire is rossz érzés volt, tudni akartam, mit műveltek ezek ketten.
- Hát... én nem is tudom... olyan gyorsan történt minden... Csapkodni kezdte az ajtót, először tényleg megijedtem, hogy milyen vadállat zargat ilyenkor. Mikor kinyitottam semmilyen reakcióra nem volt időm, egy szempillantás alatt ott termett előttem, és behúzott egyet. Iszonyatosan feldühített. Én igazán próbáltam nyugodt maradni, de ha egyszer szabályosan megtámadott, nem volt mit tennem, meg kellett védenem magam. Aztán pedig hívtak a korházból, hogy ütköztél. Semmi konkrétat nem mondtak, ne tudd meg mennyire megijedtem. Persze azért is versenyt kellett futnom, hogy én jöhessek be először- mosolyodott el-, de hát ez a drága Stella valamiért határozottan ellenezte, hogy Bojant is beengedjék. Szóval nagyjából ennyi.
- Most hol van? Elment?
- Azt hiszem. Habár szerintem a barátnődnek volt még hozzá egy-két keresetlen szava!- rövig ideig elhallgatott, majd újra kérdezősködésbe kezdett.- És mi a terved most? Hol fogsz lakni?- puhatolózott finoman.
- Egyelőre biztosan Stelláéknál... Aztán meglátom. Nem ez lesz a legnagyobb gondom mostanában. Nyakamon az utolsó vizsga, aztán megígértem Stellnek, hogy megszervezem a bulinkat, de még jóformán a helyszínnek sem néztem utána, egyszóval jó nagy pácban vagyok.
- Egyet se aggódj, Gaby.- csillant fel a szeme hirtelen.- Mindent elintézek.- állt fel mellőlem hirtelen.
Egy puszi és szia után kirohant a szobából, én pedig egy fél óra pihenés, meg egy utolsó vizit után taxiba szálltam, és hazavitettem magam, pontosabban barátnőmékhez...
2012. január 14., szombat
39. FEJEZET
Hosszú és eseménydús fejezet. Remélem tetszeni fog, nekem az egyik kedvencem! Jó olvasást, puszi! G
Még mielőtt az érdekes idegen felé vehettem volna az irányt, feltűnt Sebastian, és a figyelmet teljes mértékben rám terelte.Középre vezetett, olyan 20 körüli volt a minket övező mosolygós vendégek létszáma.
- Nos, emberek, ő itt a drága Gabriella Rossi. Bizonyára mindannyiotoknak meséltem már róla.- erre mindenki felnevetett, én pedig enyhén elpirultam. Amúgy nagyon kedves embereknek tűntek, barátságosan mosolyogtak, de egyikük sem keltette fel annyira a figyelmemet, mint a háttérben meghúzódó srác. A tekintete igéző volt, külseje kifinomult és elegáns, mintha egy párizsi divatlapból lépett volna elő. A hanyagul szemébe hulló tincsek sem tudták elrejteni a gyönyörű aranybarna tekintetet..
A nagy elemzésben észre sem vettem, hogy Seb ott toporog mellettem, és nagyon motyog valamiről. Hiába fordultam felé, még mindig éreztem, ahogy egy szempár a hátamnak szegeződik.
- Na, mit szólsz?
- Szimpatikus arcok, alig várom, hogy némelyikükkel jobban összeismerkedjek.
- Hmm...- nézett rám gyanakvóan.- Sejtem kire gondolsz.- tekintett a hátam mögé.
Közben a zene kicsit hangosabbra váltott és pörgősebbre.
- Bulizz Gaby, ma este ne érdekeljen semmi, csak bulizz!- riszált el mellőlem, pedig én szívesen kérdezősködtem volna még. Annyi ismeretlen ember volt, ő pedig magamra hagyott, amiért felettéb dühös voltam rá. A testemet blokkolni viszont nem tudtam, automatikusan kezdett el mozogni bulis dallamok hallatán.
Egy pohárka pezsgővel a kezemben ráhangolódtam a zenére, becsuktam a szemem és megfeledkeztem mindenről. Bojanról, Gerardról, a problémákról. Szerencsére az énektudományomat azért még sikeresen rejtettem el a jelenlévőktől, így meghosszabítva életüket minimum egy-két évvel.
Hírtelen, szinte a semmiből megjelenve erős karok fonódtak a derekam köré, férfias, ugyanakkor ismeretlen,szédítő illatot éreztem. Egyelőre nem fordultam meg, csak átöleltem az illető nyakát, és így táncoltunk. Végre jól szórakoztam, annyira felszabadultan tudtam pörögni, hogy még magam sem hittem el.Követtük egymás minden apró rezdülését. Közben aztán kicsit kíváncsi lettem, kihez is kerültem ennyire közel ilyen rövid időn belül. Mosolyogva fordultam meg, és nem kellett csalódnom, a jóképű idegennel találtam szemben magam.
- Esetleg megtudhatnám a neved?
- Pierre.- súgta a fülembe érzéki hangon, majd még a hideg is kirázott, amikor ajkai nyakhajlatomat simogatták.
- Pierre, nem gondolod, hogy egy egészen kicsit szemtelen vagy?- nem állhattam meg szó nélkül, amikor kezei már jóval a derekam alatt kalandoztak.
- A vágy nem szégyen, sokkal inkább erény.- hangzott a költői válasz. A különleges akcentusból, meg persze a névből következtetve egyből tudtam, hogy egy igazi francia machoval állok szemben. Szótlanul táncoltunk tovább, de ahányszor a tekintetünk találkozott, márpedig eléggé gyakori volt, különleges érzés futott át rajtam. Nem beszéltünk fölöslegesen egyelőre, inkább hergeltük egymást, minden egyes mozdulatunkkal, de be kell vallanom, végtelenül jól esett ez a kis kétszemélyes játék. Aztán amikor vége lett a számnak, már azon vettem észre magam, hogy az egyik sötét sarokban, Pierre ölében ücsörgök. Fogalam sem volt, hogyan kerültem oda, de teljesen higgadt voltam. A pezsgős poharat egy martini váltotta fel, de szerintem még közbejöhetett egy s más, ugyanis már tompultak kicsit érzékeim normális állapotomhoz képest.
Csak ültünk ott, nekem pedig kezdtek eszembe jutni a problémák. Utáltam, utáltam magamat, amiért képtelen voltam kizárni őket az életemből legalább egy estére. Sóhajtva fordultam újdonsült barátom felé.
- Hjaaj, Pierre, miért ennyire bonyolult ez a rohadt élet??- hangzott el a költői kérdés.
- Problémák nélkül unalmas lenne élni, nem gondolod?- átható tekintete sokat mondott el róla. Próbálta megfejteni mire is gondolok éppen, én pedig utáltam, amikor egy pasi a gondolataim közt akart mászkálni.
- Ki vagy te tulajdonképpen?- fűrkésztem az arcát, miközben végig simítottam rajta. Tökéletesen sima és makulátlan volt, akárcsak egy modellé. Még mindig azon töprengtem, hogyan létezhet ennyire tökéletes emberi lény.
- Számít az egyáltalán?- viszonozta érintésemet.
Kezdett már elegem lenni ebből a beszélgetésből.
- Tudnál nekem válaszolni normálisan, egyetlen egyszer legalább?- fakadtam ki dühösen.- Mi ez a kérdésre kérdéssel felelek hülyeség? Valami francia psziho-trükk?
- Még most is azon gondolkom... Hogyan lehetséges az, hogy teljesen olyan vagy, mint amilyennek Sebastian leírt.- folytatta nyugodtan, ügyet sem vetve mini-hisztimre.
- Miért? Mit mondott rólam?- néztem gyanakvóan, hangom még mindig egy oktávval magasabb volt a megszokottnál.
- Azt mondta, hogy nem ismer náladnál csodálatosabb boszorkányt, aki mindenkit rabul ejt varázslatos kisugárzásával, páratlan személyiségével, és egyedülálló szépségével. És igaza volt.
- Ezt állította volna?- mosolyodtam el elégedetten. Kinek ne esne jól egy ilyen mértékű dicséret? Egyenesen simogatta az egómat.
- Tudod jól, hogy így volt.-bólogaott -Bárcsak...- gondolkodott el egy pillanatra, majd másként folytatta.- Láttalak már, nem is egyszer.
- Ugyan, hol?- néztem rá kérdőn. Nagyon izgatott a válasza, hiszen azelőtt még sosem jártam Svájcban, így érthetetlen volt számomra, honnan ismerhetett.
- Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de a Hola! magazin Svájcban is kapható - jegyezte meg ironikusan.- És nem kerülhette el a figyelmemet, hogy a lány, akiről barátom időtlen idők óta áradozik, holmi bőrdarabot kergető pasi oldalán díszeleg...mint egy csiszolatlan gyémánt... Teljesen értelmetlen .- legyintett felszínesen, engem pedig meglehetősen meglepett és kicsit fel is dühített az előítéletekkel teli hangnem.
- Mi ez az utálat a focistákkal szemben?
- Meg tudnád nekem mondani először is, hogy mi az oka annak, hogy minden gyönyörű lány értük esedezik?- fakadt ki- Mit tudnak ők többet felmutatni? Pénzt? Bárkinek lehet sok pénze. Hírnevet? Az sosem része az igazi boldogságnak. Vagy halhatatlanságot? Segíts nekem megérteni.- húzott magához közelebb.
- Pierre, létezik az a dolog - hajoltam szorosan a füléhez -, hogy szerelem.
- Szóval te szerelmes vagy?- kíváncsiskodott. Ez a kérdés ébresztett rá a probléma forrására.
- Őszínte legyek hozzád? Igazából fogalmam sincs!- suttogtam.
Néhány percig képtelenek voltunk megszólalni, csak bámultunk egymás szemébe. Aztán eszembe jutott a rengeteg jelen lévő ember, és hirtelen a szégyen egy szikrája villant meg bennem, hiszen én ügyet sem vetettem senkire, csupán Pierrere öszpontosítottam.
- Azt hiszem ideje kicsit megismerkednem az emberekkel.
- Nem engedhetlek el.- nézett rám bűnbánóan, mikor határozottam magára rántott.- Hadd legyen ez az este az enyém. Kedvelsz. Le sem tagadhatod. Hiába tennéd, a tested azonnal ellenedfordul, és elárul téged.- mosolygott hamiskásan, elégedetten.
Nem volt hajlandó megválni tőlem, és ezzel világossá tette, hogy ma este minden rajtam múlik.Imponált nekem a helyzet. Tudta ez a srác, hogyan kell elcsavarni a csajok fejét! Minden gesztusa profizmusról árulkodott, én pedig felfogadtam, hogy csak azért sem leszek egy újabb skalp. Természetesen nem hagyhattam, hogy dacom a szórakozás rovására menjen, ezért ingje gallérjától fogva a tánctér fele húztam. Tetszett neki, hogy kezdeményeztem, de véletlenül sem jött volna magától, hiszen élvezte a helyzetet, kacér,kihívó mosolya mindent elárult.
Újra érezni akartam azt a különleges érzést, ami legutóbb is hatalmába kerített. Az érzést, melyet mostanában nem sokan tudtak kiváltani belőlem. Tekertem a csípőm, mindent beleadtam, talán egy kicsit túlzásba is estem, de ez őt láthatóan nem zavarta, mással pedig nem volt alkalmam foglalkozni. Egy esetlen pillanatomban azon vettem észre magam, hogy hajam szinte már a padlót súrolta, valami érdekes, Dirty Dancingbe illő pózt vettünk fel. Még magam is meglepődtem, amikor hirtelen lehajolt és lágy csókot hintett a nyakamra.
- Gyere hozzám feleségül.- súgta oda, miközben tovább cirógatta bőrömet.
- Bolond vagy, Pierre !- nevettem fel őszíntén és felhőtlenül. Tudtam, hogy nem gondolja komolyan, hiszen éreztem amint kajánul elvigyorodik. Csupán próbált zavarba hozni.
A szám vége után, újra birtokba vettük régi helyünket, azzal a különbséggel, hogy most nem az ölében, hanem szorosan mellette helyeztem magam kényelembe. Egy pillanatra sem vette le a szemét rólam miközben fejemet a vállán pihentettem .
- Mondj nekem valamit franciául.- néztem fel rá kérlelően.- Imádom, amikor beszélsz.
Büszkén húzott magához közelebb, majd tétovázott egy percet:
- De mit kapok érte cserébe?
- Azt hiszem az éppen elegendő, hogy egész estére kisajátítottál.- jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangnemben.
- C'est pour toi que je suis là.- súgta a fülembe érzelmektől túlfűtött hangon- Tu es pour moi la plus belle.
- Köszönöm.- viszonoztam a kedves szavakat egy puszival. Habár fogalmam sem volt, mit jelenthetnek, csodálatos hangzásuknak köszönhetően örökké emlékezetembe véstem őket.
- Annyi mindent tudsz rólam, én pedig...- vontam össze a szemöldököm csalódottan- Még a családnevedet sem sikerült kihúzni belőled.
- Le Blanc.- hangzott el az azonnali válasz. Meglepődtem, hogy ilyen hirtelen állt elő vele, órák óta tartó hallgatás után.- Egyéb?- mosolyodott el.
- Miért vagy Svájcban? És hogyan kerültél ide?
- Először is Párizsban születtem, de...- gondolkodott, hogyan fogalmazzon.- Bizonyos indokok miatt három évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy inkább ide költözöm. Nem tudom, miért pont Svájc... Rövid ideig Monte Carloban is éltem, de hosszútávon képtelen voltam ott megmaradni. Tudod, könnyen hozzá tudtam szokni a fényűzéshez, ami nem tett túl jót a családi vagyonnak.
- Érdekelnének engem azok a bizonyos indokok.
- Hát... Fiatalabb voltam és sokkal őrültebb, anyáméknak meg nem imponált, hogy a média a párizsi éjszakai élet császárjaként tart számon. De ezt tényleg szó szerint kell érteni. Egész éjjel buliztam, nappal aludtam, természetesen a munka szóba sem jöhetett, és hiába kaptam meghívót a Yale-re, eszembe sem jutott folytatni tanulmányaimat. Elegük lett abból, hogy rakásra csinálom a nagyobbnál nagyobb hülyeségeket, így választás elé állítottak, én pedig úgy döntöttem, hogy csakazértis megmutatom, hogy nekem senki sem fog dirigálni, fogtam magam és a monte carloi nyaralónkba költöztem. Egy évig bírtam ott, magával ragadott a fényűző élet, ami ugyebár igencsak megterhelő volt a bankkártyám számára. Amikor 20 éves lettem kicsit elgondolkodtam, hogy ha így folytatom, még a 25-öt sem érem meg. Aztán Svájcba költöztem, természetesen anyámámék is ezt szorgalmazták, s habár haragudtak rám, teljes mértékben támogatták az ötletet, hogy házat vásároljanak nekem. Aztán nem sok időre beszálltam én is a családi bizniszbe.
- És Sebastian? Honnan ismered?
- Szintén Monte Carloból. Tavaly előtt kimentem a futam helyszínére, de mivel nem voltam túlságosan jártas az autóversenyzésben, nem ismertem fel őt, pedig több mint három órán beszélgettünk a parton. Igazából az ő tanácsára jöttem ide, aztán valahogy összebarátkoztunk.
Nem volt több kérdésem. Végig simítottam a felsőtestén, mire pimaszul mosolyogva kezeit a combmra csúsztatta. Engem már lassacskán elnyomott a fáradtság, alig bírtam nyitva tartani a szemeimet, ami nem véletlen, hiszen szinte egész éjjel vezettem. Egy idő után feladtam a küzdelmet, és Pierre vállán ért az édes álom. Fáztam, de képtelen voltam kiszakadni az álomvilágból. Valószínűleg ő is érezhette mennyire kihült a testem, hiszen gyengéden rámhelyezte zakóját. Az illata ezúttal is bódító hatással volt rám. Fogalmam sincs, mennyi ideig szúnyókálhattam, de teljesen kipihentem magam. Suttogásra ébredtem.
- Gabriella.- simított végig az arcomon a bársonyos kéz.- Ébresztő! Mennem kell.
- Máris?
- Igen, sajnálom. Egy óra múlva indul a gépem Los Angelesbe. Várnak rám az üzlettársak.
- Köszönöm az estét. Igazán jól éreztem magam.
- Itt a számom.- kapott fel egy szalvétát, majd sietősen írni kezdett.- Ha bármikor szükséged lenne rám, vagy helyesbítek...bármikor... hívj fel.- nézett rám ellentmondást nem tűrő tekintettel.- Fogalmad sincs, mennyire örülök, hogy megismerhettelek, Gabriella Rossi.- az akcentusa még mindig lenyűgözött, meg sem tudtam szólalni.
Kaptam egy puszit, majd kiviharzott. A küszöbről visszafordulva azért még küldött felém egy csábos mosolyt, majd néhány percig még beszélgettek odakint Sebbel, aztán elhajtott.
Én még mindig furcsa bizsergést éreztem, mintha újjászülettem volna. Körbepillantottam, és azt kellett észlelnem, hogy a vendégek már távoztak. Az emberek, akik miattam voltak itt, én mégsem váltottam velük egyetlen szót sem. A Pierrel eltöltött idő mégis megérdemelt ennyi áldozatot, nélküle kétségtelenül nem tudtam volna ilyen felszabadultan bulizni.
Seb még mindig odakint volt, én pedig úgy éreztem, muszáj kimennem hozzá kicsit csevegni, hiszen oly rég nem zajlott már le köztünk egy normális beszélgetés úgy, mint régen.
Kint ült a lépcsőn és iszogatott . Valamin merengett, szinte látható volt a tekintetén. Úgy ismertem már ezt az állapotát! Általában komoly dolognak kellett történnie ahhoz , hogy elővegye ezt az énjét. Érdekelt , mi aggasztja.
Még mielőtt az érdekes idegen felé vehettem volna az irányt, feltűnt Sebastian, és a figyelmet teljes mértékben rám terelte.Középre vezetett, olyan 20 körüli volt a minket övező mosolygós vendégek létszáma.
- Nos, emberek, ő itt a drága Gabriella Rossi. Bizonyára mindannyiotoknak meséltem már róla.- erre mindenki felnevetett, én pedig enyhén elpirultam. Amúgy nagyon kedves embereknek tűntek, barátságosan mosolyogtak, de egyikük sem keltette fel annyira a figyelmemet, mint a háttérben meghúzódó srác. A tekintete igéző volt, külseje kifinomult és elegáns, mintha egy párizsi divatlapból lépett volna elő. A hanyagul szemébe hulló tincsek sem tudták elrejteni a gyönyörű aranybarna tekintetet..
A nagy elemzésben észre sem vettem, hogy Seb ott toporog mellettem, és nagyon motyog valamiről. Hiába fordultam felé, még mindig éreztem, ahogy egy szempár a hátamnak szegeződik.
- Na, mit szólsz?
- Szimpatikus arcok, alig várom, hogy némelyikükkel jobban összeismerkedjek.
- Hmm...- nézett rám gyanakvóan.- Sejtem kire gondolsz.- tekintett a hátam mögé.
Közben a zene kicsit hangosabbra váltott és pörgősebbre.
- Bulizz Gaby, ma este ne érdekeljen semmi, csak bulizz!- riszált el mellőlem, pedig én szívesen kérdezősködtem volna még. Annyi ismeretlen ember volt, ő pedig magamra hagyott, amiért felettéb dühös voltam rá. A testemet blokkolni viszont nem tudtam, automatikusan kezdett el mozogni bulis dallamok hallatán.
Egy pohárka pezsgővel a kezemben ráhangolódtam a zenére, becsuktam a szemem és megfeledkeztem mindenről. Bojanról, Gerardról, a problémákról. Szerencsére az énektudományomat azért még sikeresen rejtettem el a jelenlévőktől, így meghosszabítva életüket minimum egy-két évvel.
Hírtelen, szinte a semmiből megjelenve erős karok fonódtak a derekam köré, férfias, ugyanakkor ismeretlen,szédítő illatot éreztem. Egyelőre nem fordultam meg, csak átöleltem az illető nyakát, és így táncoltunk. Végre jól szórakoztam, annyira felszabadultan tudtam pörögni, hogy még magam sem hittem el.Követtük egymás minden apró rezdülését. Közben aztán kicsit kíváncsi lettem, kihez is kerültem ennyire közel ilyen rövid időn belül. Mosolyogva fordultam meg, és nem kellett csalódnom, a jóképű idegennel találtam szemben magam.
 |
| Pierre |
- Pierre.- súgta a fülembe érzéki hangon, majd még a hideg is kirázott, amikor ajkai nyakhajlatomat simogatták.
- Pierre, nem gondolod, hogy egy egészen kicsit szemtelen vagy?- nem állhattam meg szó nélkül, amikor kezei már jóval a derekam alatt kalandoztak.
- A vágy nem szégyen, sokkal inkább erény.- hangzott a költői válasz. A különleges akcentusból, meg persze a névből következtetve egyből tudtam, hogy egy igazi francia machoval állok szemben. Szótlanul táncoltunk tovább, de ahányszor a tekintetünk találkozott, márpedig eléggé gyakori volt, különleges érzés futott át rajtam. Nem beszéltünk fölöslegesen egyelőre, inkább hergeltük egymást, minden egyes mozdulatunkkal, de be kell vallanom, végtelenül jól esett ez a kis kétszemélyes játék. Aztán amikor vége lett a számnak, már azon vettem észre magam, hogy az egyik sötét sarokban, Pierre ölében ücsörgök. Fogalam sem volt, hogyan kerültem oda, de teljesen higgadt voltam. A pezsgős poharat egy martini váltotta fel, de szerintem még közbejöhetett egy s más, ugyanis már tompultak kicsit érzékeim normális állapotomhoz képest.
Csak ültünk ott, nekem pedig kezdtek eszembe jutni a problémák. Utáltam, utáltam magamat, amiért képtelen voltam kizárni őket az életemből legalább egy estére. Sóhajtva fordultam újdonsült barátom felé.
- Hjaaj, Pierre, miért ennyire bonyolult ez a rohadt élet??- hangzott el a költői kérdés.
- Problémák nélkül unalmas lenne élni, nem gondolod?- átható tekintete sokat mondott el róla. Próbálta megfejteni mire is gondolok éppen, én pedig utáltam, amikor egy pasi a gondolataim közt akart mászkálni.
- Ki vagy te tulajdonképpen?- fűrkésztem az arcát, miközben végig simítottam rajta. Tökéletesen sima és makulátlan volt, akárcsak egy modellé. Még mindig azon töprengtem, hogyan létezhet ennyire tökéletes emberi lény.
- Számít az egyáltalán?- viszonozta érintésemet.
Kezdett már elegem lenni ebből a beszélgetésből.
- Tudnál nekem válaszolni normálisan, egyetlen egyszer legalább?- fakadtam ki dühösen.- Mi ez a kérdésre kérdéssel felelek hülyeség? Valami francia psziho-trükk?
- Még most is azon gondolkom... Hogyan lehetséges az, hogy teljesen olyan vagy, mint amilyennek Sebastian leírt.- folytatta nyugodtan, ügyet sem vetve mini-hisztimre.
- Miért? Mit mondott rólam?- néztem gyanakvóan, hangom még mindig egy oktávval magasabb volt a megszokottnál.
- Azt mondta, hogy nem ismer náladnál csodálatosabb boszorkányt, aki mindenkit rabul ejt varázslatos kisugárzásával, páratlan személyiségével, és egyedülálló szépségével. És igaza volt.
- Ezt állította volna?- mosolyodtam el elégedetten. Kinek ne esne jól egy ilyen mértékű dicséret? Egyenesen simogatta az egómat.
- Tudod jól, hogy így volt.-bólogaott -Bárcsak...- gondolkodott el egy pillanatra, majd másként folytatta.- Láttalak már, nem is egyszer.
- Ugyan, hol?- néztem rá kérdőn. Nagyon izgatott a válasza, hiszen azelőtt még sosem jártam Svájcban, így érthetetlen volt számomra, honnan ismerhetett.
- Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de a Hola! magazin Svájcban is kapható - jegyezte meg ironikusan.- És nem kerülhette el a figyelmemet, hogy a lány, akiről barátom időtlen idők óta áradozik, holmi bőrdarabot kergető pasi oldalán díszeleg...mint egy csiszolatlan gyémánt... Teljesen értelmetlen .- legyintett felszínesen, engem pedig meglehetősen meglepett és kicsit fel is dühített az előítéletekkel teli hangnem.
- Mi ez az utálat a focistákkal szemben?
- Meg tudnád nekem mondani először is, hogy mi az oka annak, hogy minden gyönyörű lány értük esedezik?- fakadt ki- Mit tudnak ők többet felmutatni? Pénzt? Bárkinek lehet sok pénze. Hírnevet? Az sosem része az igazi boldogságnak. Vagy halhatatlanságot? Segíts nekem megérteni.- húzott magához közelebb.
- Pierre, létezik az a dolog - hajoltam szorosan a füléhez -, hogy szerelem.
- Szóval te szerelmes vagy?- kíváncsiskodott. Ez a kérdés ébresztett rá a probléma forrására.
- Őszínte legyek hozzád? Igazából fogalmam sincs!- suttogtam.
Néhány percig képtelenek voltunk megszólalni, csak bámultunk egymás szemébe. Aztán eszembe jutott a rengeteg jelen lévő ember, és hirtelen a szégyen egy szikrája villant meg bennem, hiszen én ügyet sem vetettem senkire, csupán Pierrere öszpontosítottam.
- Azt hiszem ideje kicsit megismerkednem az emberekkel.
- Nem engedhetlek el.- nézett rám bűnbánóan, mikor határozottam magára rántott.- Hadd legyen ez az este az enyém. Kedvelsz. Le sem tagadhatod. Hiába tennéd, a tested azonnal ellenedfordul, és elárul téged.- mosolygott hamiskásan, elégedetten.
Nem volt hajlandó megválni tőlem, és ezzel világossá tette, hogy ma este minden rajtam múlik.Imponált nekem a helyzet. Tudta ez a srác, hogyan kell elcsavarni a csajok fejét! Minden gesztusa profizmusról árulkodott, én pedig felfogadtam, hogy csak azért sem leszek egy újabb skalp. Természetesen nem hagyhattam, hogy dacom a szórakozás rovására menjen, ezért ingje gallérjától fogva a tánctér fele húztam. Tetszett neki, hogy kezdeményeztem, de véletlenül sem jött volna magától, hiszen élvezte a helyzetet, kacér,kihívó mosolya mindent elárult.
Újra érezni akartam azt a különleges érzést, ami legutóbb is hatalmába kerített. Az érzést, melyet mostanában nem sokan tudtak kiváltani belőlem. Tekertem a csípőm, mindent beleadtam, talán egy kicsit túlzásba is estem, de ez őt láthatóan nem zavarta, mással pedig nem volt alkalmam foglalkozni. Egy esetlen pillanatomban azon vettem észre magam, hogy hajam szinte már a padlót súrolta, valami érdekes, Dirty Dancingbe illő pózt vettünk fel. Még magam is meglepődtem, amikor hirtelen lehajolt és lágy csókot hintett a nyakamra.
- Gyere hozzám feleségül.- súgta oda, miközben tovább cirógatta bőrömet.
- Bolond vagy, Pierre !- nevettem fel őszíntén és felhőtlenül. Tudtam, hogy nem gondolja komolyan, hiszen éreztem amint kajánul elvigyorodik. Csupán próbált zavarba hozni.
A szám vége után, újra birtokba vettük régi helyünket, azzal a különbséggel, hogy most nem az ölében, hanem szorosan mellette helyeztem magam kényelembe. Egy pillanatra sem vette le a szemét rólam miközben fejemet a vállán pihentettem .
- Mondj nekem valamit franciául.- néztem fel rá kérlelően.- Imádom, amikor beszélsz.
Büszkén húzott magához közelebb, majd tétovázott egy percet:
- De mit kapok érte cserébe?
- Azt hiszem az éppen elegendő, hogy egész estére kisajátítottál.- jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangnemben.
- C'est pour toi que je suis là.- súgta a fülembe érzelmektől túlfűtött hangon- Tu es pour moi la plus belle.
- Köszönöm.- viszonoztam a kedves szavakat egy puszival. Habár fogalmam sem volt, mit jelenthetnek, csodálatos hangzásuknak köszönhetően örökké emlékezetembe véstem őket.
- Annyi mindent tudsz rólam, én pedig...- vontam össze a szemöldököm csalódottan- Még a családnevedet sem sikerült kihúzni belőled.
- Le Blanc.- hangzott el az azonnali válasz. Meglepődtem, hogy ilyen hirtelen állt elő vele, órák óta tartó hallgatás után.- Egyéb?- mosolyodott el.
- Miért vagy Svájcban? És hogyan kerültél ide?
- Először is Párizsban születtem, de...- gondolkodott, hogyan fogalmazzon.- Bizonyos indokok miatt három évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy inkább ide költözöm. Nem tudom, miért pont Svájc... Rövid ideig Monte Carloban is éltem, de hosszútávon képtelen voltam ott megmaradni. Tudod, könnyen hozzá tudtam szokni a fényűzéshez, ami nem tett túl jót a családi vagyonnak.
- Érdekelnének engem azok a bizonyos indokok.
- Hát... Fiatalabb voltam és sokkal őrültebb, anyáméknak meg nem imponált, hogy a média a párizsi éjszakai élet császárjaként tart számon. De ezt tényleg szó szerint kell érteni. Egész éjjel buliztam, nappal aludtam, természetesen a munka szóba sem jöhetett, és hiába kaptam meghívót a Yale-re, eszembe sem jutott folytatni tanulmányaimat. Elegük lett abból, hogy rakásra csinálom a nagyobbnál nagyobb hülyeségeket, így választás elé állítottak, én pedig úgy döntöttem, hogy csakazértis megmutatom, hogy nekem senki sem fog dirigálni, fogtam magam és a monte carloi nyaralónkba költöztem. Egy évig bírtam ott, magával ragadott a fényűző élet, ami ugyebár igencsak megterhelő volt a bankkártyám számára. Amikor 20 éves lettem kicsit elgondolkodtam, hogy ha így folytatom, még a 25-öt sem érem meg. Aztán Svájcba költöztem, természetesen anyámámék is ezt szorgalmazták, s habár haragudtak rám, teljes mértékben támogatták az ötletet, hogy házat vásároljanak nekem. Aztán nem sok időre beszálltam én is a családi bizniszbe.
- És Sebastian? Honnan ismered?
- Szintén Monte Carloból. Tavaly előtt kimentem a futam helyszínére, de mivel nem voltam túlságosan jártas az autóversenyzésben, nem ismertem fel őt, pedig több mint három órán beszélgettünk a parton. Igazából az ő tanácsára jöttem ide, aztán valahogy összebarátkoztunk.
Nem volt több kérdésem. Végig simítottam a felsőtestén, mire pimaszul mosolyogva kezeit a combmra csúsztatta. Engem már lassacskán elnyomott a fáradtság, alig bírtam nyitva tartani a szemeimet, ami nem véletlen, hiszen szinte egész éjjel vezettem. Egy idő után feladtam a küzdelmet, és Pierre vállán ért az édes álom. Fáztam, de képtelen voltam kiszakadni az álomvilágból. Valószínűleg ő is érezhette mennyire kihült a testem, hiszen gyengéden rámhelyezte zakóját. Az illata ezúttal is bódító hatással volt rám. Fogalmam sincs, mennyi ideig szúnyókálhattam, de teljesen kipihentem magam. Suttogásra ébredtem.
- Gabriella.- simított végig az arcomon a bársonyos kéz.- Ébresztő! Mennem kell.
- Máris?
- Igen, sajnálom. Egy óra múlva indul a gépem Los Angelesbe. Várnak rám az üzlettársak.
- Köszönöm az estét. Igazán jól éreztem magam.
- Itt a számom.- kapott fel egy szalvétát, majd sietősen írni kezdett.- Ha bármikor szükséged lenne rám, vagy helyesbítek...bármikor... hívj fel.- nézett rám ellentmondást nem tűrő tekintettel.- Fogalmad sincs, mennyire örülök, hogy megismerhettelek, Gabriella Rossi.- az akcentusa még mindig lenyűgözött, meg sem tudtam szólalni.
Kaptam egy puszit, majd kiviharzott. A küszöbről visszafordulva azért még küldött felém egy csábos mosolyt, majd néhány percig még beszélgettek odakint Sebbel, aztán elhajtott.
Én még mindig furcsa bizsergést éreztem, mintha újjászülettem volna. Körbepillantottam, és azt kellett észlelnem, hogy a vendégek már távoztak. Az emberek, akik miattam voltak itt, én mégsem váltottam velük egyetlen szót sem. A Pierrel eltöltött idő mégis megérdemelt ennyi áldozatot, nélküle kétségtelenül nem tudtam volna ilyen felszabadultan bulizni.
Seb még mindig odakint volt, én pedig úgy éreztem, muszáj kimennem hozzá kicsit csevegni, hiszen oly rég nem zajlott már le köztünk egy normális beszélgetés úgy, mint régen.
Kint ült a lépcsőn és iszogatott . Valamin merengett, szinte látható volt a tekintetén. Úgy ismertem már ezt az állapotát! Általában komoly dolognak kellett történnie ahhoz , hogy elővegye ezt az énjét. Érdekelt , mi aggasztja.
Csendben a háta mögé lopakodtam és befogtam a szemét. Az iménti arckifejezését felváltotta a már jól megszokott hatalmas mosoly. Csak most valahogy nem volt olyan őszinte.
- Hát itt vagy te kis elveszett bárány. Gyere szépen, ülj ide mellém, ne kéresd magad! – és nemes egyszerűséggel maga mellé húzott.- Na, milyen volt buli? Vagyis helyesbítek, milyen volt Pierre?- jegyezte meg cinikusan, utalva arra, hogy nem igazán foglalkoztam senkivel és semmivel.
- Kedves srác nagyon. Jól elbeszélgettünk.
- Hát az minden volt, csak beszélgetés nem. Kíváncsi lennék, mit találtatok ti ott a sarokban. Megmutatod esetleg nekem is?
- Hé, Seb !- csaptam finoman vállon. Szándékosan próbáltam nem figyelembe venni a szurkálódó beszólásokat, de erre már reagálnom kellett. Vette az adást, a Pierre-téma ezennel parkolópályára került.
- Kedves srác nagyon. Jól elbeszélgettünk.
- Hát az minden volt, csak beszélgetés nem. Kíváncsi lennék, mit találtatok ti ott a sarokban. Megmutatod esetleg nekem is?
- Hé, Seb !- csaptam finoman vállon. Szándékosan próbáltam nem figyelembe venni a szurkálódó beszólásokat, de erre már reagálnom kellett. Vette az adást, a Pierre-téma ezennel parkolópályára került.
Magához húzott és átölelte a vállamat , így néztük a pislákoló lámpafényben a már kiüresedett utcát.
- Olyan jó veled Seb ! – felemeltem a fejem és ránéztem. – Úgy érzem magam, mint régen. – elmosolyodott, de szomorúság bújkált égszínkék szemeiben. – Mi aggaszt?
A tekintet , mely oly sokszor felvidított és rabul ejtett , most hideg és üres volt , ahogy a távolba nézett. Emlékszem, egyetlen egyszer láttam őt ilyennek, amikor tévedésből igazságtalanul elvettek tőle egy jól megérdemelt győzelmet. Bármit megtettem volna, hogy elűzzem negatív gondolatait, de ő világossá tette előttem, hogy egyedül akarja túltenni magát az egészen. A vége az lett, hogy ezerrel bele rohant egy útszéli fába, én pedig majdnem két hétig virraszottam mellette, félelmet érezve a nap minden egyes percében. Akkor engedékenységem miatt majdnem elvesztettem őt, most azonban meg sem fordult a fejemben, hogy egyedül hagyom a bolondos kis gondolataival.
- Ki bántott ?- fordítottam magam felé az arcát, hogy a szemébe nézhessek.
- Ki bántott ?- fordítottam magam felé az arcát, hogy a szemébe nézhessek.
- Hibát követtem el . Hatalmasat . Életem legnagyobb hibáját.
Értetlenül néztem rá.
- Három évvel ezelőtt elkövettem életem legnagyobb baklövését, és azóta is ez gyötör. Hannát választottam, mert egy valódi ökör voltam, méghozzá igencsak befolyásolható. Pedig mindig is tudtam mit akarok. Egy boldog kis családot, a nővel akit mindenkinél jobban szeretek.
- Seb… - sokkolólag hatottak rám szavai. Még mindig kristálytisztán emlékeztem, rettentően rosszul esett a döntése. Mindvégig az ellenkezőjében reménykedtem. Amikor közölte velem, hogy Hannát szereti egy világ omlott bennem össze. Napokig képtelen voltam felocsúdni, állandóan az őrület határán táncoltam. Sebastian volt az első ember, akit igazán szerettem, akivel mindent megosztottam, és akiért bármire képes lettem volna. Tulajdonképpen ő volt az első férfi az életemben. Sosem mondtuk ki a nagyvilág előtt, hogy egy pár lennénk, de ettől függetlenül mi őszíntén szerettük egymást, tiszta szívből. A választása pedig derült égből villámcsapásként ért, s hosszú hónapokon át gondolkodtam, hogy vajon mi okozhatta a hatalmas fordulatot. Arra fogtam az egészet, hogy egyszerűen kiszeretett belőlem, és újdonságra vágyik. Eszeveszettül fájt arra gondolni, hogy én azt hittem, ő lesz a férfi akivel leélem majd az életem. Később rájöttem, hogy a probléma az volt, hogy egy naiv 18 éves lány eszével gondolkodtam.
Az év vége után azonnal hazautaztam , pedig meg lett volna lehetőségem még egy év maradásra. De úgy éreztem , hogy már semmi sem lehet ugyanolyan, s talán majd magányos leszek a lelki társam nélkül. Tisztában voltam vele , hogy már nem lehetünk olyan közvetlenek egymással. Hiszen meglehetősen furán viselkedtünk azelőtt is, senki sem tudta eldönteni , hogy most pontosan mi is a helyzet közöttünk, hiszen amint mondtam, hivatalosan sosem voltunk együtt. Még mi sem tudtuk hová tenni a hírtelen felszínre törő érzelmeket. Teljesen elkeserített , hogy annyi együtt töltött idő után, mégis mást választ , de nem avatkoztam közbe , nem volt hozzá jogom . Azt hittem, megtalálta a boldogságot, amit én nem tudtam megadni neki. Pedig mindaddig azt gondoltam, számára én vagyok a tökéletes nő, és titkon minden nap arra vártam, mikor kér meg, hogy legyek a barátnője. Szomorkás hangja rángatott vissza a jelenbe.
Az év vége után azonnal hazautaztam , pedig meg lett volna lehetőségem még egy év maradásra. De úgy éreztem , hogy már semmi sem lehet ugyanolyan, s talán majd magányos leszek a lelki társam nélkül. Tisztában voltam vele , hogy már nem lehetünk olyan közvetlenek egymással. Hiszen meglehetősen furán viselkedtünk azelőtt is, senki sem tudta eldönteni , hogy most pontosan mi is a helyzet közöttünk, hiszen amint mondtam, hivatalosan sosem voltunk együtt. Még mi sem tudtuk hová tenni a hírtelen felszínre törő érzelmeket. Teljesen elkeserített , hogy annyi együtt töltött idő után, mégis mást választ , de nem avatkoztam közbe , nem volt hozzá jogom . Azt hittem, megtalálta a boldogságot, amit én nem tudtam megadni neki. Pedig mindaddig azt gondoltam, számára én vagyok a tökéletes nő, és titkon minden nap arra vártam, mikor kér meg, hogy legyek a barátnője. Szomorkás hangja rángatott vissza a jelenbe.
- Hanna minden aljas trükköt bevetett, hogy elcsavarja a fejemet. Hívásokkal bombázott, meg smsekkel, állandóan utalgatott arra, hogy szerinte mennyire jók lennénk mi egymás oldalán. Már odáig fajultak a dolgok, hogy naponta átjött, játszotta a gondoskodó barátnő szerepét... és ami a legnevetségesebb... sikerült csőbe húznia enegem is. Engem!!!! Aki minden nap arra készült, hogy majd megkérdezi, akarsz-e a barátnője lenni. Csak a bátorság hiányzott.- tekintete a földet pásztázta.
Rövid ideig csendben ültünk. Egyszerűen nem tudtam felfogni amit az imént hallottam. Gyomrom mogyorónyi nagyságúra zsugorodott.
Rövid ideig csendben ültünk. Egyszerűen nem tudtam felfogni amit az imént hallottam. Gyomrom mogyorónyi nagyságúra zsugorodott.
- Huh , de rohadt egy érzés volt , amikor Bojannal láttalak .Örültem , hogy boldog vagy…de ez az öröm nem volt teljesen őszinte… Állandóan magamat képzeltem a helyébe…Most pedig nem értem, miért tette ezt veled… A világ legszerencsésebb emberének tartottam. És ő mindezt csak úgy eljátssza .Gaby, ha akkor jól döntök, most talán boldogok lehetnénk mindketten…
- Sebi , másként alakult . El kell fogadnunk ezt . – elszomorodtam , talán egy könnycsepp is megjelent a szememben, mindenesetre el kellett fordítanom a fejem - Talán akkor nem lett volna ilyen sikeres a karriered.
- A francba a sikerrel… Jobb ember vagyok tőle? Nem . Hiszen nem teljes az életem. Egyáltalán nem.
Semmire sem vágyom jobban, mint arra, hogy szeressenek. A fenébe a trófeákkal, ha nincs kivel megosztanom őket...
- Sajnálom…- néztem rá együttérzően.
- Sajnálom…- néztem rá együttérzően.
Nem tudtam mást mondani, tényleg így éreztem, belesajdult a szívem.. Egy értelmes szó nem hagyta el a számat, csak tátogtam, és azt kivántam bárcsak hangosan üvölthetnék, zokoghatnék, elmenekülve az egész világ elől. Ennél összezavarodottabb még sosem voltam. Legszívesebben magam mögött hagytam volna az egész Univerzumot.
Seb megmozdult, letette kezéből a sörös üveget, majd megtörölte kissé könnyes szemét. Neki is fájt, nekem is, mindketten szenvedtünk egy aljas dög miatt. Az én érzéseim az évek során egyre inkább átalakultak baráti szeretetté, de Sebastian másként nézett rám, úgy mint a nőre, akit mindenkinél jobban szeret és kíván.
Ahogy újra a szemembe nézett, tekintete szinte a lelkemig hatolt. Csak néztünk egymásra értetlenül, keresve az okot, hogy miért nem egymás oldalán pihenünk valahol közös házunkban. A centiméterek csökkenni kezdtek közöttünk . Már a számon éreztem szapora levegővételeit…
Seb megmozdult, letette kezéből a sörös üveget, majd megtörölte kissé könnyes szemét. Neki is fájt, nekem is, mindketten szenvedtünk egy aljas dög miatt. Az én érzéseim az évek során egyre inkább átalakultak baráti szeretetté, de Sebastian másként nézett rám, úgy mint a nőre, akit mindenkinél jobban szeret és kíván.
Ahogy újra a szemembe nézett, tekintete szinte a lelkemig hatolt. Csak néztünk egymásra értetlenül, keresve az okot, hogy miért nem egymás oldalán pihenünk valahol közös házunkban. A centiméterek csökkenni kezdtek közöttünk . Már a számon éreztem szapora levegővételeit…
Aztán hirtelen elhúzódtam . Nem tudtam megtenni. Szerettem Bojant ,akármi is történt. Legalábbis abban a helyzetben még így vélekedtem. Bármilyen hibákat is követtünk el kapcsolatunk során, úgy éreztem még egy esélyt kell adnom az egésznek. Seb elkeseredett mosolyra húzta száját.
- Szereted őt. A történtek után is.
- Sajnálom, nem tehetek róla. Mindig is szeretni fogom.
- Irigylem őt. Nem érdemel meg téged.
- Ne mondd ezt , hisz mindketten hibáztunk…Rengetegszer… Amikor rajtakaptam őket Blancával , nem lett volna szabad azonnal más karjaiba vetnem magam. – könnyek csillantak a szememben , újra lepergett előttem az egész .
- De Gaby, ez nem lehet véletlen. Én megértem, mindent elszúrtam és már semmi esélyem, de Gerard... Ha látnád a csillogást a szemedben, amikor róla beszélsz. Mindent elárul. Amiket róla meséltél... mind azt sugallják, hogy ő egy jó ember, aki szeret téged, megbecsül és sosem bántana. Gondolkodj el ezen kicsit. Elhiszem, hogy nehéz belevágni valami újba, de a boldogságod múlik rajta!! Ne az eszedre hallgass, hanem a szívedre, és meglásd boldogabb leszel, mint valaha.
- Annyira... nagyon sajnálom, ha valaha is megbántottalak , bármivel is… Bánt a dolog, hogy olyan boldog voltam, és nem figyeltem senkire… Pedig észrevehettem volna, amikor utoljára találkoztunk, hogy valami nincs rendben.
- Gabriella – maga felé fordította arcomat – Ne bánj semmit. Ha boldog voltál, márpedig biztos, hogy így volt, egyetlen pillanatot se bánj. Ez mindennél fontosabb ! Majd túl leszek rajta. Nem vagyunk már gyerekek, meg tudom érteni a döntésed. Csak tudod, ott lesz mindig az a bizonyos ha… Mi lett volna ha… De kár ezen töprengeni , a döntéseinket már nem tudjuk megváltozatni, még akkor sem, ha mindennél jobban szeretném. Viszont a fontos most az, hogy te helyesen ítéld meg a helyzetet.
- Olyan jó , hogy itt vagy nekem . Mégis mi lenne velem nélküled ?
Kedvesen mosolygott.
Kedvesen mosolygott.
- Gaby , szerintem, és ezt most nem ved rossz néven, a fiúk már mindent átkutattak érted, nem mellesleg Stella őrjöngésére gondolni sem merek, szóval jobb lenne, ha hazamennél. Ne értsd félre, az, hogy itt vagy mindennél többet jelent nekem, de nem hagyhatom, hogy azt hibát kövesd el, amibe én is beleszaladtam .
- Hazamegyek reggel . És beszélek Bojannal, meg... Gerivel. – hajtottam le a fejem rövid időre , majd kis szünet után újra ránéztem . – Sebastian , ugye mi mindig barátok maradunk?
- Örökké , életem ! – jutalmazott meg most már egy sokkal őszintébb, felszabadultabb mosollyal. Talán neki is könnyebb lett így, hogy megbeszéltük ezt. Mert én hiába akartam elbújni a probléma elől , mindig is tudtam, hogy ezzel a beszélgetéssel egyszer szembe kell néznem .
Nyugtatólag hatott rám , ahogy karjai közé befészkeltem magam . Nem tudom , de ez valahogy reményt adott arra , hogy holnap talán minden megoldódik. A fáradtság teljesen eluralkodott rajtam, talán annyi dereng, hogy Seb az ölében cipelt fel a hálóba. Megint nem tudtam túl sokat aludni, de legalább hasznosan töltöttem az időt azzal, hogy előkaptam bőröndömet, s mint az utóbbi napokban oly sokszor tettem, újra becsomagoltam... Gondolom mondanom sem kell, mennyire untam már. Miután végeztem ledobtam magam az ágyra. Az éjjeli szekrényen egy papírdarabkát pillantottam meg. Nem emlékeztem, hogy bármit is oda tettem volna, így kíváncsian nyúltam utána. Elegáns, kecses betűk az írásra terelték a figyelmemet. Pierre Le Blanc nevét olvashattam, valamint a telefonszámát. Halvány mosoly suhant át az arcomon, amikor eszembejutottak a kellemes együtt eltöltött órák. Kezembe kaptam telefonomat, hogy elmenthessem számát, hiszen szerettem volna tartani vele a kapcsolatot valamilyen módon. Még mindig az az angyali mosoly járt a fejemben.
Mielőtt elszundítottam volna, egy smsem érkezett. Halvány lila gőzöm nem volt, kinek juthattam ilyenkor eszébe. A kijelzőre pillantva nagy meglepetés ért, ugyanis Gerard neve jelent meg rajta. Az igazat megvallva kicsit féltem megnyitni az üzenetet, de a kíváncsiság mégis rávitt.
' Bárhol is lennél, remélem tudod, hogy nagyon hiányzol és a nap minden percében várlak haza. Geri '
Addig-addig gondolkodtam a megfelelő válaszon, hogy elaludtam, és reggelig meg sem ébredtem. Már akkor tudtam: erre személyesen kell válaszolnom,és a lehető leghamarabb.
Mielőtt elszundítottam volna, egy smsem érkezett. Halvány lila gőzöm nem volt, kinek juthattam ilyenkor eszébe. A kijelzőre pillantva nagy meglepetés ért, ugyanis Gerard neve jelent meg rajta. Az igazat megvallva kicsit féltem megnyitni az üzenetet, de a kíváncsiság mégis rávitt.
' Bárhol is lennél, remélem tudod, hogy nagyon hiányzol és a nap minden percében várlak haza. Geri '
Addig-addig gondolkodtam a megfelelő válaszon, hogy elaludtam, és reggelig meg sem ébredtem. Már akkor tudtam: erre személyesen kell válaszolnom,és a lehető leghamarabb.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)